Gergőt hamarosan elviszik katonának, ő pedig elkezdi a főiskolát, ahol minden új.
Új szaga van a százéves folyosónak, az emeleti tantermeknek, a helyiségnek, ahol békák, hüllők és egy csecsemő is formalinban úszik, mutatva a fejlődést, amiről Laura még csak sejti, hogy nem teljesen lineáris. Gergővel hetente többször levelet váltanak. Laura kettesével szedi a lépcsőket, hogy minél hamarabb leérjen a harmadikról, és lássa, fehérlik-e a postaládában az a valami, ami számára a mindent jelenti. Gergő leveleinek a végére valami kedveset odabiggyeszt, amitől Laura boldog. Ez a biztosíték a létezésére. Valaki szereti őt, csakis őt.
Meleg őszi nap cirógatja Laura fejét, aki szertartásosan nem bontja fel azonnal Gergő leveleit, hanem kisétál velük a töltésre, és lassan tépi fel a kis borítékot, vagy trolira ül, és átmegy Újszegedre, leül a nagy park valamelyik padjára, hátát az olajzöld és kopott támlának támasztja, szemét behunyja, élvezi a madarak hangját, a finom és alig érzékelhető szelet, amely bőrén az apró pihékkel játszik. Gergő lehunyt szemére gondol, ahogy issza a kávét, vagy beleszív a cigarettába. Szereti a fiú mozdulatait, ingjeinek szabását, könyveit, gondolatait, szobájának illatát. Sokat elmélkedik a szerelemről és a szeretetről, arról a bizarr jó érzésről, amit Gergő érintése okoz. Még semmit nem tud a szeretetnyelvekről, csak abban biztos, hogy leveleket olvasni jó, a másikra gondolni jó, és néha a másikhoz érni is jó, de számára még sokkal jobb az a távolság, ami kettőjük között feszül. Ébren tartja a vágyat, az odafigyelést, az álmokat a másikról, levegő van kettőjük között, amibe sok minden belefér, leginkább a biztonság, hogy nem rontja el.
Laura fél az intimitástól. Bizalmatlan, és sokszor kétségbeesik, hogy Gergő mégsem őt szereti, vagy szereti, de nem is őt, mert nem ismeri igazán. Ha a tükörbe néz, keskeny lányarcot lát. Szépnek és könnyűnek érzi magát. „Amikor alszol, olyan vagy, mint egy óvodás.” – mondja neki egyszer Gergő, amikor hazaengedik, és a konyhában leterített hálózsákon fekszenek. Nincs másutt hely, mert a lakás tele van barátokkal. Éjjel, ha lekapcsolják a lámpát, csótányok neszezését hallani. Laura érzi, hogy ez a hely nem egészen ideális egy katonának, aki sokat gondol rá, és akire ő is sokat gondol, és akibe szerelmes. Gergő túl közel van, és ezzel a közelséggel Laura nem tud mit kezdeni. Mit lehet ilyenkor csinálni? Este jó, amikor csak az utcai lámpa fénye aranyozza be a konyhakredencet, az asztal alá alig szűrődik valami, ilyenkor hozzábújik a fiúhoz, és minden más. Szabadság van és bensőségesség, ilyenkor bármiről lehet beszélni, főképp a színházról, amiben Laura játszik a főiskola mellett. És Noémiről, akire Laura féltékeny, húga születésétől kezdve.
Ez a féltékenység kínzó gyötrelem számára, amitől szabadulni szeretne. Nem szereti, ha apa Noémit az ölébe ülteti, ha anya karjába veszi, és megpuszilja. Dühös lesz, és a szobájába vonul, és ha anya utána megy, és megpróbálja őt is megpuszilni, eltolja a kezét. Erről nem beszél Gergőnek, csak minden másról, ami mostani életükben zajlik. Csupa semmiségről.
