Vannak pillanatok, amikor szinte kézzel tapinthatóan érzékeljük Isten jelenlétét. De amikor folyamatosan, napokig magad mellett tudod az Urat, annál nagyszerűbb tapasztalatot nem ismerek.

 

 

Budakeszi bukkanók

– Hihetetlen, mennyire rossz ez az út! Hogyan képesek ezen közlekedni? Egyszer biztosan itt fog beindulni a szülés, remélem legalább a kórházhoz vezető úton, és nem visszafelé – dohogok az egyre sűrűsödő vizsgálatokra vezető, meglehetősen hosszú és göröngyös úton.

Úgy is lett. Szerencsére odafelé kezdődnek a fájások. Mire beérünk, már a CTG is kimutja a méhösszehúzódásokat, bent tartanak a kórházban. Vasárnap délután van, az orvosom szabadságának utolsó napja.

Doktor úr

– Tökéletes időzítés, Réka! Hazaértünk a nyaralásból, és még a tervezett családi esemény is lezajlott. Épp a misén ültem, amikor megjött a kollégám SMS-e. Köszönöm, hogy megvárt! – érkezik meg az orvosom a szülőszobára. Megérte megvárni – néhány nappal túlhordtam a babát – annyira megnyugtat a jelenléte.

Bár életem legnagyobb gyermekét hoztam világra, ennek megfelelően a negyedik szülésem volt a legnehezebb és legfájdalmasabb, egészen gyorsan lezajlott így is.

Valódi csomó

– Ide nézzen, főorvos úr – így a szülésznő, miközben a köldökzsinórt vizsgálja – valódi csomó!

Látom az orvos arcán a megdöbbenést. – Ebből nagy baj lehetett volna, szerencsére elég hosszú a köldökzsinór, és nem feszült meg szülés közben. Hála Istennek, hamar lezajlott minden.

Mindig éreztem, hogy ez a gyermek nem véletlenül nem igyekszik a világra. Valami oknak lennie kell.

Köszönöm, Uram, hogy vigyáztál rá! A nagylányomnak a nyakán volt a köldökzsinór. A fiamnál pedig a lepénnyel volt gond. Köszönöm, Uram, hogy épségben megszülettek mindnyájan!

Három csodás nap a családi szobában

A családi szobában három napig a férjem is bent lehetett velünk. Egészen más indulás, más kötődés apa és lánya között. Nyugalom. „Szent” hármasságban: apa, anya, gyermek. Biztonság, törődés, intimitás. „Második nászút.”

André – angyali autószerelő

Hazaindulás. Az autóban 40 celsius fok. Babaülés beszerelve, újszülött békésen alszik. A férjem ráadja a gyújtást, hiába. A hátsó kerekek mozdulatlanok. 15 perc szerencsétlenkedés, zötyögtetés, ugratás. 50 km-es út vár ránk. Nem szoktam hirtelen fohászokat mondani, mert valahogy illetlenségnek tartom. Hogy jövök én ahhoz, hogy csak úgy letámadjam Istent mindenféle kéréssel?  Most kivételt teszek: „Uram irgalmazz!”

Ebben a pillanatban megjelenik André a semmiből. – A hátsó fékekkel lesz gond, talán padlógázzal sikerülhet kiugratni, de akkor is szerviz lesz belőle. Aztán szép nyugodt mozdulatokkal megpróbálja ő is. A fék enged. Kiderül, André autószerelő. Ifjú koromban láttam egy filmet, – Berlin fölött az ég – ami angyalokról szól.

Lehet, hogy André…?

Körülvesz a csend

Hazatérés. Mélységes csend – a gyerekek még táboroznak. Hallgatunk a férjemmel. Beteljesülés élménye.

Istennek legyen hála

– Ilyet is csak egy pap tud írni – nézegeti nevetve a gyermekszületésről szóló értesítésünkre érkező válaszokat a férjem. „Deo Gratias!” Könnyek szöknek a szemembe. Igen. Valóban nincs rá más szó.