Nehezen viselem, hogy ilyen sokáig tart az iskola. Mire végre hazaérnek a gyerkek, négy, öt óra is van, és akkor még nem sportoltak, nem gyakoroltak a hangszeren, és gyakran leckéjük is van. A vacsorát legkésőbb hatkor el kell kezdeni, különben nem fér bele az esti menet (fürdés, mese, ima, sugdolózás) a rendelkezésre álló időbe.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Matyival a testvérei először a kórházban találkoztak. Ez nem a legjobb környezet az ismerkedés számára – kő van, nem lehet annyira kivenni a babát a kocsiból, ismeretlen, furcsa a hely a gyerekeknek, és még a Mamát is mindig ott kell hagyni, nincs elég idő beszélgetni, egymásra hangolódni.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Nagyon szeretek alkotni, de elég ritkán hagyok rá időt magamnak. A babázós időszak azért is nagyon jó nekem, mert lelkifurdalás nélkül varrogathatok, próbálkozhatok mindenféle szépséggel, amikor éppen nem Matyit ölelgetem.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Majd egyszer, remélem, írok arról is, hogy milyen jók voltak az első babás hetek (mert nagyon jók voltak), milyen volt az első közös nyaralásunk ( 🙂 🙂 ), milyen volt az évkezdés (hááát…), és miféle macskamizériák voltak itt (na!), sőt szívesen elmélkednék az alakomról is (vagy mégsem?). De ha mégsem, legalább itt van ez a kis emlékeztető.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Törtem a fejem, hogy mi legyen a címe ennek a bejegyzésnek, mert nagyon ajánlkozott a “Megérte! Megértem…” cím is. Mind a kettő nagyon illik arra, ahogy most éppen érzem magam.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Mint ahogy már a születése előtt is látszott, Matyi egyik veséjének üregrendszere elég tág, ezért könnyen lehet, hogy műteni kell majd.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Fél 2. Végre elaludt ez a kisnyuszi. Persze, nem csoda, hogy eddig fent volt, alig volt ébren napközben. Drágám, elmondod az áldást? Köszi, neked is…
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
