Jézus „sötét arca”
Zavaró számomra, hogy a szeretet nevében, a legnagyobb hangon nem hívő embertestvéreink megzsarolják a keresztényeket. Feltétel nélküli szeretetet követelnek. Azt sugallják, hogy a gonosszal tárgyalóasztalnál kell kompromisszumot kötni. Közben meghamisítják a krisztusi szeretet fogalmát, amely nem szimpátián és vonzalmon, nem tárgyalásos megegyezésen múlik.
Mintha a szeretet nevében mindent el kellene tűrnünk, vagy hallgatnunk kéne! Teszik ezt azok, akik összeollózzák az Evangéliumból azokat a részeket, amelyekből csupán a „jó Jézus” alakja látszik és bontakozik ki. Vagy egyszerűen tudatlanok, nem ismerik az Evangéliumokat, Jézus életét és tanítását. Az isteni törvények nevében erélyesen és követelő módon fellépő Jézust sokan takargatják, a hívőket pedig a szeretet nevében kirekesztéssel vádolják.
A gonoszt nem integrálni kell, hanem személyében elvetni
Jézus tanításában olvashatunk arról, hogy a rosszat jóval kell viszonozni (Mt 5, 38-42), valamint szeressük ellenségeinket (Mt 5, 43-48), továbbá juttassunk javainkból a rászorulóknak (Mt 5, 1-4) – de ez nem zárja ki annak kötelezettségét, hogy a gonoszságot és annak fejedelmét elutasítsuk, a bűnöket és a bűnöst is néven nevezzük, és megtérésre intsük a megtévedteket. Időnként teremtünk olyan élethelyzeteket, amelyek során teret engedünk életünkben a sötétség és gonoszság erőinek. Ettől ugyan még nem válunk sátánná, de az eszközeivé alacsonyítjuk magunkat. Jézus egyszer ezt mondta az általa kiválasztott Péternek: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar.” (Mt 16,23).
Máté Evangéliumában Jézus megkeresztelkedése (Mt 3,13-17) után találjuk megkísértésének történetét (Mt 4,1-11). Megkeresztelkedése során Keresztelő Szent János próféta kifejezi, hogy Jézusnak nem lenne szüksége a keresztségre, hiszen ő tiszta mindattól, amiből az embert kimosdatja a keresztvíz. Válaszában Jézus megfogalmazza, hogy meg kell cselekedni, ami elő van írva: aki a gonosszal és a sötétséggel akar szembeszállni, annak előbb Istennel kell szoros szövetségre lépnie. De fordítva is igaz: aki átadja életét az Isten szolgálatára, azt megkísérti a sátán.
A bibliai történetben mindez a pusztában történik, de valójában valamennyiünk benső életében szellemi harc folyik. Az ember élete nem a megvalósított, hanem a megvalósítandó békéről szól. Nekünk pedig elsősorban az Istennel való békénk megteremtéséért kell fáradoznunk, és – fogalomellentéttel élve – harcolnunk.
Jézus engedményekkel nem kereste a nép tetszését
Jézus, miután meghirdeti programját: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!” (Mt 4,17) – szembekerül mindazokkal, akik más utakon járnak. Harcol a betegségekkel, testi és lelki fogyatékosságokkal, ördögtől való megszállottsággal. A nyolc boldogságról szóló tanításában a tanítványokra váró üldöztetésekről, szenvedésekről jövendöl: „Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket, és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam.” (Mt 5,11).
Apostolainak küldetést ad: „Ti vagytok a föld sója… a világ világossága” (Mt 5,13-14). De felelősségükről is beszél. Ha küldetésüket nem teljesítik, vele alkalmatlanságukat bizonyítják, amelynek következménye az lesz, hogy elvetik őket. Bírálja az írástudókat és farizeusokat, akik kiforgatják a Törvény szavait, és az emberek tetszése szerint formálják át őket.
Jézus tanításából igen gyakran szigorúság árad: „Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.” (Mt 6,24) „Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak, és gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé!” (Mt 7, 6) „Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.” (Mt 7,14) „Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: ’Uram, Uram.’ Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7,21) Az ember számára csak egy út van: Istent elfogadni Teremtőnek, tisztelni a Törvényt, és követni személyes és közösségi életünkben Szent Fiát, a jó Pásztort. „Jézus úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók” (Mt 7,29) – nyugtázza a szent író. Nem önös, evilági érdekből cselekedett, és nem kereste a nép tetszését sem.
Jézus bírál és elítél
Apostolai előtt nem rejti véka alá küldetésük nehézségeit, beszél a krisztuskövetés igájának súlyáról, a rájuk váró üldöztetésről. (…) Az írástudók és farizeusok, a korabeli társadalom prominens személyiségei – akiket Jézus képmutatással vádol – példázatainak, beszédeinek gyakori célpontjai (Mt 23. fejezet). Emellett egész városokat is bírál: „Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida!… Tirusznak és Szidonnak elviselhetőbb lesz a sorsa az ítélet napján, mint a tiétek!” (Mt 11,21-22) Kafarnaumot úgy tartjuk számon, mint Jézus városát, ahol gyakran és szívesen tartózkodott. Mégis, várhatóan ez lesz az osztályrésze: „És te, Kafarnaum! Vajon az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz.” (Mt 11,23)
Az már csak „hab a tortán”, hogy ostorral – s nem tárgyalásos párbeszéddel – űzi ki a kereskedőket „az imádság házából”, a templomból. (Mt 21,12-13) Megátkozta a fügefát, mert nem termett gyümölcsöt. (Mt 21,18-20) Tanítványairól pedig azt mondta: „Gyümölcseikről ismeritek fel őket” (Mt 7,16) – mármint a hamis prófétákat, de Jézus tanítványait is, akiknek a Mennyei Atya akaratának teljesítésében kell (!) jó gyümölcsöket teremniük, hogy bejussanak az örök életre.
Az Utolsó ítélet nem lesz tündérmese
Mielőtt a világ és a sötétség erőinek szekértolói részéről elszenvedte volna az őt ért igazságtalan bántalmakat, sokak szemében igazi szentségtörőként, megjövendöli a templom és Jeruzsálem pusztulását, álmessiások, hamis próféták megjelenéséről, s végül az Ítéletről mint a juhok és a kosok különválasztásáról beszél. (Mt 25,32) A történet végén elég egyértelműen és kategorikusan fejeződik ki, hogy miképpen fog végződni a világban megtapasztalható jó és rossz harca: „Ezek (a »kosok«) örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.” (Mt 25,46).
Szó sincs arról, hogy Isten jó is és rossz is, hogy Jahve és a sátán egy teremtmény pólusai, és hogy hasonlóképpen a pszichikai életnek is megvan a jó és rossz pólusa. A sötétség, a bűn, a gonosz princípiuma nem az Istenség, jóllehet uralma és Fejedelmének léte a történelem végéig engedélyezett.
Jézus személye és tanítása napjainkban is legalább olyan heves gondolati és érzelmi viharokat kavar tanítványaiban, még a hozzá legközelebb állókban is, mint annak idején. Erről tanúskodik Péter tagadásának megjövendölése. (Mt 26,30-35) A megváltás kockája azonban elvettetett.
Jézus tanítását nem mindenki hallja szívesen
A tanítványok, a korabeli társadalom és a későbbi világ, vagy akár a jelenben élők meglátásaitól és meggyőződésétől függetlenül, Jézus beteljesítette az emberiség megváltásának nagy művét. Minden embernek saját érdeke, hogy ezt felismerje, elfogadja, s a kegyelemmel együttműködve haladjon Istenben való örökléte felé. A hívőknek pedig egy a kötelessége, Szent Pál szavaival élve: „Hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel! Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják. Te azonban maradj mindenben meggondolt, viseld el a bajokat, teljesítsd az evangélium hirdetőjének feladatát, töltsd be szolgálatodat!” (2 Tim 4,2-5) Ugye, mintha csak a mai korról és az Egyház napjainkban megélt élethelyzetéről szólnának a kétezer éves sorok?
Gőgh Tibor
A teljes cikk elolvasható a www.szentjakabtemplom.hu weboldalon.
Kép: Részlet Michelangelo Utolsó ítélet c. freskójából, Róma, Sixtus-kápolna
Tweet
Hozzászólások
Végre egy igaz gondolatmenet az elcsöppenő irgalmaskodás közepette.
És tényleg a feltétel nélküli szeretet az etalon.Ebben nincs semmi negédes,a legkeményebb kihívása az emberi létnek.Ezt akarom elérni minden sejtemmel.