Felültünk a provokációnak? – Keresztényként miről és hogyan alkothatunk véleményt?
Igyekszem nem háborogni a világ dolgain, a híreken, amelyek a világhálón szinte a megosztás pillanatában eljutnak hozzám. Tudom, hogy keresztényként elég válogatós vagyok, más az értékrendem, így aztán sok mindenben más az ízlésem is, mint az emberek nem keresztény többségének.
És természetesen sok múlik a pillanatnyi lelkiállapotomon is. Van, amikor békésen nézek a világba, van, amikor ingerelhetőbb vagyok.
Az utóbbi napokban számos hír érkezett el hozzám, amelyek világunk mentális és identitásválságáról értesítettek: egy főiskola faláról eltávolítottak egy állítólagosan szexista verset; a nemek közötti egyenjogúságot úgy érvényesítik az oxfordi egyetemen, hogy a lányok több időt kapnak a matematikafeladatok megoldására, miközben magukat nőként definiáló férfisportolók jogosnak gondolják, hogy a nőkkel versenyezzenek – és nem is folytatom tovább. Ma reggel szembejött velem egy videó egy divatbemutatóról, amit nem tudtam szó nélkül hagyni.
Ha valaki – egyszerű, józan eszű ember – belekukkant, vagy nagyot nevet, vagy elsírja magát, vagy elborzad. Velem most legutóbbi történt. Meg is osztottam az anyagot a Talita Facebook-oldalán ezzel a bevezetővel: „Azt hiszem, senki nem tudja bemagyarázni nekünk, hogy ez így rendben van, vagy mondjuk azt, hogy ez művészet.” Pillanatok alatt elkezdtek özönleni a kommentek. Akadtak olyanok, amelyeket a trágár és sértő szóhasználat miatt azonnal elrejtettem, mert nálunk a megnyilatkozás stílusa terén bizony cenzúra működik. Viszont kaptunk több hozzászólást is, keresztényektől, akik úgy gondolták, hogy felültünk egy provokációnak, nem kell az ilyen dolgokkal foglalkozni. Aztán olyat is, hogy nem vesszük figyelembe: a divatbemutató tulajdonképpen a művészet körébe tartozik, ezért nem lehet erkölcsi vagy ízlésbeli alapon megítélni. Volt, aki képmutatónak nevezett bennünket, más pedig fundamentalistának.
Gondoltam, érdemes ezt a témát egy kicsit körüljárni. Hogyan is vagyunk mi ezzel itt, a Talitán? Mert ki is szeretne valamiféle Horger Antal-i szerepbe kerülni, aki nem ismeri fel a lázadó fiatalban a zsenit?
Az első és legfontosabb érvem a tömegkommunikáció szocializáló hatásának hangsúlyozása. Ami a médián keresztül érkezik el hozzánk, azt, ha akarjuk, ha nem, inkább fogadjuk el normának, mint ami más kommunikációs csatornán jut el hozzánk. És miután a világhálón minden megérkezik, szinte válogatás nélkül, okkal és joggal gondolhatjuk azt, hogy hatással lesz a gyerekeinkre, akikben még nem fejlődött ki a kritikai érzék, hanem csak belenőnek szép új világunkba. Ezért szeretnénk az ellenérzésünkről hírt adni.
Persze, elegánsabb lenne nagyvonalú mosollyal elmenni mellette, de vajon jól tennénk-e? A fiatalokhoz megérkezhet az ominózus videó, de a mi ellenérzésünk kifejezése már nem? Hányszor fordítsuk el a fejünket? Elfordítjuk így is az esetek többségében. Mégis úgy érzem, jobb, ha nem hagyunk szó nélkül mindent, hanem jelezzük, hogy mit gondolunk másként. Nekem ez eddig bevált, akár tanárként, akár szülőként voltam őszinte. Lehet, hogy kínos és népszerűtlen feladat, de valakinek mindig vállalni kell a rossz zsaru szerepét is.
Számomra teljesen egyértelmű, hogy a divat az alkalmazott művészetek körébe tartozik, és egy divatbemutató lehet művészeti műfaj. Azonban nem egyértelmű, hogy minden esetben valóban művészetről van-e szó. Az adott divatbemutató esetében én egy nem igazán jól sikerült művet látok, amiből pont az hiányzik, ami nélkül nincs valódi művészet: a hit – legalább – az emberben. Ugyanis e nélkül a legtehetségesebb művész sem hozhat létre többet, mint valamiféle félkész alkotást, torzót, amely leíró módon ábrázolja azt a helyzetet (ebben az esetben mocsarat), amibe beleragadni – látszunk. Itt éppen nemi identitásuk külső jeleitől megfosztott, szoknyába öltöztetett, magas sarkú cipőben botladozó, üres tekintetű, rezzenetlen arcú férfiak vonulnak fel. Ez vagy a divattervező helyzetértékelése, vagy pedig víziója az emberekről, férfiakról. Nagyon gonosz és igazságtalan lennék, ha azt mondanám, hogy ez ma a férfi. És minden férfi jogosan háborodik fel, ha ezt magára nézve méltánytalannak tartja. Tehát megmutatja a válságot, és kiút keresése helyett kifutóra „emelve” még vonzóvá is teszi. Ezért tartom fontosnak, hogy elmondjam róla a véleményemet. Úgy gondolom, hogy ennél többek vagyunk, ennél a bemutatónál többet és igazabbat érdemelnek a férfiak – ma, a 21. század elején is.
Fundamentalizmussal nem először vádolnak meg bennünket. Ha ez azt jelenti, hogy megpróbáljuk élni azt a törvényt, amely a Bibliából megismerhető teremtési rendből adódik, akkor akár vállaljuk is, hogy azok vagyunk. Ha azt jelenti, amit újabban gyakran tapasztalunk, hogy bizonyos kérdések megválaszolásához kötik ezt az elmarasztaló kifejezést, akkor nem fogadjuk el. Tehát nem vagyunk fundamentalisták amiatt, mert úgy gondoljuk, hogy a gender (ideológia, elmélet, tudomány???) radikális (LMBTQ…) irányzatai súlyosan ártalmasak az emberre; nem tartjuk házasságnak az egyneműek „házasságát”; és nem vagyunk fundamentalisták, amikor egy eseményről (egy divatbemutatóról) azt mondjuk, hogy nem tetszik, nem szeretjük, nem értünk egyet vele.
Tisztában vagyunk vele, hogy nehéz a Talitát besorolni valamelyik irányzatba. A fent vázoltak miatt nem szeretnek bennünket a keresztény liberálisok (liberális keresztények), de nem kedvelnek minket a tradicionalista keresztények sem a konzervatív feminista nézeteink miatt, valamint a családtervezést nyíltan tárgyaló és a párkapcsolati erőszakot témaként újra és újra felvető cikkeink miatt.
Egyetlen reményünknek megmarad – mint mindig – a hitünk abban, hogy nézeteltéréseink ellenére mindannyian Jézus Krisztushoz tartozunk. Egy hang vagyunk a keresztény közösségből, vagyis az Egyházból. Nem gondoljuk, hogy csak a miénk az igazság, de azt igen, hogy amit véleményként kimondunk, azt ki kell mondanunk.
Tweet
Hozzászólások
A pápa és általában a papok szoknyája ellen is van kifogásod?
A papok nem szoknyában járnak, hanem reverendában, albában, és alatta nadrágot hordanak. 🙂 De a skótok klassz kockás szoknyái sem zavarnak bennünket.
A MOME divatbemutatójáról is hasonló a véleményed? Hiszen itt egyszerűen vizsgafeladatot oldottak meg a hallgatók. Mindegyikük a legeredetibbet szerette volna nyújtani, függetlenül attól, hogy tömeggyártásra kerül a modell vagy sem. A divatbemutatók egyszerűen a találékonyságot igyekeznek megmutatni, botránnyal, provokációval megismertetni a divatmárka, a tervező nevét. Ez nem jelenti azt, hogy egy nagyon szűk rétegen kívül bárki is hordani fogja, hordani akarja ezeket a női, férfi ruhákat. Én túlzásnak érzem a felháborodásod.
Bocsánat a linket lefelejtettem: http://asalon.hu/hu/news/ertekek-es-ertelmezesek-mome-diploma-divatbemutato-2016_1082
Miért lenne kifogásom? Van egy csomó szuper ruha, még hordható is, és a nők abszolút nőiesek.
Kedves Mária!
Szabadon idézve: “Elhisznek mindenféle mesét, ami a fülüket csiklandozza”.
Én azt mondom, hogy ne hagyd magad sem Te, sem kollégáid!
Kell ez a tiszta hang! Nekem tetszenek és egyetértek konzervatív feminista nézeteitekkel!
Üdvözlettel: Rezsnyák Zoltán
Köszönjük a biztatást, Zoltán! 🙂
A keresztények jó részétõl is különbözik a véleményetek.
A gyermekemre minden hatással lesz ami körülvesz, nem a környezet feladata a gyermek eligazítása, hanem az enyém.
Rendszeres, kitüntetett figyelem, őszinte, nyílt beszélgetés.
A többi… a gondviselés dolga. Nem a környezeté, nem a divaté, nem a közmédiáé. Az én dolgom és a gondviselésé.
Javasolok megtekintésre néhány festményt VII. Henrikről, vagy a Napkirályról, néhány reneszánsz harisnyás pasiról, vagy képeket a mai arab világból, mennyire nem az a “normális” amit mi annak hiszünk.
Egy kis ízelítő Indiából:
https://g3fashion.com/blog/fashion/mens-indian-ethnic-wear/
VIII. Henrik akart lenni.