Székelyföld: három régióba osztva?
Romániának új, baloldali kormánya van. A kormányzó párt tervezete szerint a régiók kialakítása során Székelyföldet három különböző régióba osztaná. Ez nyilvánvalóan sérti a székelység jogait. Közöljük Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács elnökének ebben az ügyben a miniszterelnökhöz, Victor Pontához intézett nyílt levelét.
Miniszterelnök Úr!
Ön a napokban közzétette Románia régiósításának új tervét, amely Székelyföldet három különböző régióba tagolná. Ez a terve rávilágít arra, hogy meg akarja előzni politikai ellenfeleit, akik „csak” egy nagyobb megyébe akarták beolvasztani Székelyföldet. Ők is, Önök is megfeledkeznek arról, hogy mindkét tervezet sérti Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait, a közigazgatási térkép pedig nem rajzolható át a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezménynek és a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájának figyelmen kívül hagyásával.
Emlékeztetünk arra, hogy a megyéknél nagyobb közigazgatási egységeket létrehozó reformnak tekintettel kell lennie a helyi közösségek akaratára, és nem lehet régióhatárokat kijelölni az érintett közösségek népszavazás útján történő konzultálása nélkül. Mi székelyek, Székelyföld többségi lakói nem fogunk megszavazni egyetlen olyan tervezetet sem, amely Székelyföldet szétdarabolná, vagy egy nagyobb közigazgatási egységbe tagolná.
A kék vonallal körülhatárolt Maros, Hargita és Kovászna megyéket a három különböző színnel jelölt régióba akarják sorolni.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy új régiók létrehozása érinti a statisztikai régiók (fejlesztési régióként emlegetik nálunk) kijelölését is, amelyeket az Európai Unió azért hozatott létre a tagállamokkal, hogy azok eszközei legyenek kohéziós politikájának, amely nem használható fegyverként a tagállamok területén élő, a többségtől eltérő nyelvű és kultúrájú népek ellen.
Mi több, az Unió 1059/2003 számú, a statisztikai célú területi egységek nomenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról szóló rendelete leszögezi, hogy ezeket a régiókat úgy kell kialakítani, hogy azok tükrözzék „a gazdasági, társadalmi, történelmi, kulturális, földrajzi vagy környezeti körülményeket.”
Ennek az előírásnak a figyelembe vételével lett önálló NUTS 2 régió Dél-Tirol, Valle d’Aosta, Friuli-Venezia Giulia, Korzika, Szardínia, Katalónia, Baszkföld, Galícia, Frízföld, Bretagne. Románia az egyetlen ország Európában, amely a történelmi, kulturális, földrajzi követelményeket figyelmen kívül hagyta, és Székelyföldet beleerőltette egy olyan régióba, ahol az egy tömbben élő, Székelyföldön 75%-os többséget alkotó székely-magyar közösség részaránya 30% alatt van. Az ön által bemutatott tervezet a jelenlegi helyzetünket tovább akarja rontani, és fel akarja „robbantani” a történelmileg, kulturálisan, nyelvileg egységes Székelyföldet.
Az idézett uniós rendelet azt is kimondja, hogy a NUTS osztályozást nem szabad túl gyakran módosítani, annak hosszútávon stabilnak kell lennie. Az önök tervezetéről azt biztosan nem lehet elmondani, hogy hosszú távú stabilitást biztosítana, hiszen alapja nem a társadalmi kohézió, a régió lakóinak szolidaritása, nyelvi, kulturális, társadalmi, és földrajzi egysége, hanem az állampolitikai rangra emelt nacionalizmus.
Hadd emlékeztessünk arra, hogy Nicolae Ceausescu a falvakat azért akarta lerombolni, hogy eltűnjön Románia térképéről több ezer magyar falu minden műemléke, temploma, temetője, eltűnjön minden bizonyítéka a magyarság történelmi jelenlétének Erdélyben. Ceausescu sem vette észre, hogy nemcsak a magyarok, de egész Románia ellen, saját népe ellen is cselekszik. Hasonlóan az Önök terve is ellentmond a gazdasági racionalitásnak is, nem hogy előmozdítaná, hanem lehetetlenné teszi Romániában az Unió kohéziós politikáját, és mélyebb válságba taszítja az országot, amelynek jövőjéért Ön és kormánya felelős.
Végül biztosítom Önt, hogy mi székelyek nem fogjuk engedni szülőföldünket a hozzá nem értés és a gyűlölet prédájává tenni, ha kell a polgári engedetlenség eszközével is élni fogunk, hogy Székelyföld egységét megőrizzük.
Van viszont egy másik, Románia szempontjából előnyösebb út a közigazgatási reform felé. Ha az Ön kormánya tiszteletben kívánja tartani Románia alkotmányát, és mindazokat a nemzetközi szerződéseket, amelyeknek Románia részes állama, akkor a Ioan Stanomir professzor által vezetett szakértői bizottság jelentését tekintik Önök is a közigazgatási reform kiindulási pontjának, és ez a párbeszéd és együttműködés alapja lehet. Mi készek vagyunk a párbeszédre, az együttműködésre, de csakis akkor, ha az Önök politikája a helyi közösségek szabad akaratára, az állampolgárok közti szolidaritásra és konstruktív együttműködésre épül.
A választás felelőssége Öné miniszterelnök úr: a párbeszédet és a társadalmi békét választja, vagy a nemzetiségi feszültségek elmélyítését? Mi a béke, a párbeszéd és az együttműködés oldalán állunk.
Befejezésül felhívjuk a figyelmét arra, hogy a székely nép és hazája, Székelyföld eleven valóság lesz akkor is, amikor a beolvasztásunkat, szétszórásunkat célzó tervezetek rég feledésbe merültek.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Marosvásárhely 2012. május 13.
Izsák Balázs blogja itt olvasható.
Fotók: Klausz Péter
Erdéllyel kapcsolatos cikkeinkből:
Év végi gondolatok a hegyekből
Kovács Lajos SJ – „Így lettem én pap!” 2.
Tweet