Talita

Tele vagyok örömmel

Claire de Castelbajac-ból kicsiny gyermekkorától kezdve mély életöröm sugárzott. Megmutatkozott mások iránti finom érzékenysége, jószívű nagylelkűsége és az Isten dolgai iránti különös vonzódása.

Claire 1953. október 26-án született Párizsban. Élete első öt évét Marokkóban töltötte, majd tanulmányait leszámítva, egész élete Dél-Franciországban, a régi családi birtokon, Lauretben telt.

Öt és fél évesen volt elsőáldozó. Ettől fogva sohasem szűnt meg növekedni az Istenbe vetett határtalan bizalma és őszinte, teljes ráhagyatkozása Szűz Máriára. Jól végzett tanulmányai után felvételt nyert a Római Központi Restaurátori Intézetbe, ahol freskók, festmények restaurálását tanulta. Élete könnyűnek tűnik, pedig sok szenvedést kellett kiállnia betegségei miatt, melyek gyermekkorától fogva egészen haláláig próbára tették. Küzdenie kellett heves természete és túlzott érzékenysége ellen. Szenvedett attól is, hogy találkozott a Katolikus Egyházban lévő válsággal. Helyt kellett állnia a kísértésekben és nehézségekben, amelyek az első Rómában töltött évben szakadtak rá.

A kegyelem azonban jelen volt. Claire teljesen Istenre hagyatkozott, de “bensőséges kapcsolatban állt a Szent Szűzzel” és “az összes mennybélivel” is. 

Egy három hétig tartó szentföldi zarándoklat megújította életét. Az útról visszatérve, 1974. októberében, ő restaurálta az assisi Szent Ferenc bazilika két freskóját. A belső megvilágosodás, öröm és az elmélkedés időszaka volt ez számára.

Kicsattanó örömmel és túlcsorduló életkedvvel tért vissza a karácsonyi szünetre Lauretbe. Örömében semmi csalóka nem volt. Valóban Isten gyermekeinek öröme volt ez, azok öröme, akik többé nem félnek semmitől, mert tudják, hogy szeretik őket, és ők is annyira szeretnek.

A fiatal lányt egészen betöltötte mindez: nem volt már benne semmi kérés vagy vágy, csak dicsőítés, a Szeretet.

1974. december 30-án, hétfőn egy napot Lourdes-ban töltött szüleivel. A barlang tövében hosszan imádkozott, leborulva, a külvilágra érzéketlenül…

Január 4-én reggel, a hónap első szombatján hirtelen agyhártyagyulladást kapott, amely valódi keresztút lett számára.

1975 január 22-én – három hónappal múlt huszonegy éves – Claire belépett az Örökkévalóságba, ahová Isten hívta.

Claire néhány mondása:

“Nem vagyok egyedül. Jézussal maradok.” (2 és fél évesen, édesanyjának, amikor az egy pillanatra egyedül hagyja)

“– Tudod, mi szeretnék lenni, ha nagy leszek?

– Igen, gondolom szerzetes szeretnél lenni.

– Nem, még annál is nagyobb.

– Akkor mégsem tudom.

– Szent akarok lenni! Na, hát nem több az, mint a szerzetesség?” (8 és fél évesen édesapjának)

Egy füzetbe írt jegyzetei 13 éves korából:

“Add, hogy a kis makk, aki vagyok, növekedjék, és Veled nagy tölggyé váljon, és sok-sok makkot teremjen, akiket ez a tölgy segít.”

“Bocsánat, végtelenül irgalmas Istenem, bocsánat, a világ minden bűnéért. Megpróbálom a lehető legjobban helyrehozni őket azáltal, hogy misszionárius leszek és hirdetem a Te dicsőségedet. De segíts, kérlek, küzdenem a bűn ellen és legyőznöm a gonoszt, hogy Isten ügye diadalmaskodjék bennem.”

***

“Túl tele vagyok örömmel, túlcsordul bennem. Akarjátok, hogy adjak belőle nektek? Úgy örülök, úgy örülök, úgy telve vagyok valami boldogsággal ( talán az Isten gyermekeinek örömével?), valami boldogsággal, amit nem lehet meghatározni.” (Szüleinek 14 és fél évesen)

“Mókás, ha belegondolok, mennyi-mennyi okot lehet találni arra, hogy örüljünk! Az élet nem más, mint boldogság! Csak az emberek teszik boldogtalanná. Ha ezt mindenki megértené! (16 évesen szüleinek)

“Sose keseredj el! Ez a legnagyobb butaság. Amint érzed, hogy gyengülni kezdesz, hívd gyorsan a Szent Szüzet és az Őrangyalodat, és biztos lehetsz, hogy segítenek. Ők a legjobb barátaink. És mennyire hatalmasok! Nem fogják hagyni, hogy eless. Aztán köszönd meg nekik! A gyógymód kiváló. (16 és fél évesen egy barátnőjének)

“Pedig mindig azt hittem, hogy a lényeg az elfogadás, és nem a Szeretet. Így már minden más, és ez csodálatos! Innen jöhet Isten öröme is, hiszen végső soron az elfogadás eléggé semleges érzés, még ha valamivel magasabb rendű is, mint a beletörődés. Ellenben a Szeretet: alapjában véve ez az egyetlen Istenhez méltó érzés. Az ember szüleinek csókját nem elfogadja, hanem szereti, mert a szülei adják. Elfogadni: kicsit az jelenti, mintha azt mondanánk: Jó, nincs szerencsém, próbáljuk meg mindezt pozitívan nézni, és ajánljuk fel Istennek.

Beletörődni: ez a szerencsétlenség teljesen agyon nyom. Elegem van belőle, de végül is nincs mit tenni, akkor ajánljuk fel Istennek.

Szeretetté alakítani: Isten nagy jóságában ezt a szerencsétlenséget azért adja nekem, hogy teljes szívemből neki ajándékozhassam, az Ő dicsőségére.

Mondjuk, kell hozzá egy jó adag életszentség, hogy mindent szeretetté tudjunk alakítani.” (1972. okt. 17-én egy füzetben)

“Mindenképp tanúságot kell tennem Istenről az örömben… nem elég a sok szép mondat.” (1973. márciusában szüleinek)

“Most veszem észre, hogy az életben mennyire mindennek Isten felé kellene fordulnia. És, ha belegondolok, mindez nem is kerül erőfeszítésbe, annyira természetes az egész.” (1974. okt. 2-án szüleinek)

“A Szent Szűzzel kialakított családias kapcsolatomon túl, fölfedezem Isten Szeretetét, mely hatalmas, megdöbbentő és egészen egyszerű.” (1974. okt. 4-én egy barátnőjének)

(Akik Claire közbenjárására kegyelmet kapnának, jelezzék a Sainte-Marie de Boulaur Ciszterici Monostor-nak: Monastére Cistercien Sainte Marie de Boulaur F- 32450 Saramon)

Nyitókép