Talita

Van értelme várni! – Jegyespárok 1.

 
Eszter és Tamás esküvője június végén lesz. Elkötelezett keresztény házasságot kötnek. Tamás derékig érő szőke copfot visel, a gyerekeim azt mondják róla, olyan, mint egy viking. Eszter pedig az egyik legtisztább arcú lány, akivel valaha találkoztam.

– Mióta vagytok együtt?

– Tamás:– Hű, ez matek! Augusztus elsején lesz három éve, az 36 hónap, amiből le kell vonni néhányat!

– Hogyan kezdődött a kapcsolatotok?

Eszter:– Elég hamar összejöttünk, két hét után. Az állatkertben gondozó gyakornok voltam, Tamással dolgoztam egész nap. Rögtön az első nap nagyon mély beszélgetésekbe bonyolódtunk, Már mindenki azt hitte, hogy együtt vagyunk, de mi még húzódoztunk. Nagyon más háttérből jöttünk. Mindketten kapcsolat után voltunk, és nem akartunk rögtön beleugrani egy másikba.
Tamás:– Eszterrel a legelső pillanattól fogva tökéletes őszinteségben vagyunk egymással. Azt látjuk, hogy a lényegünk, ami visz minket az életben, nagyon egyforma.
Eszter: – Én a legelejétől úgy érzem, hogy Tamás ért engem. Egy kicsit sem kellett erőlködnöm, hogy valamit előadjak magamról, nincs közöttünk félreértés, elértés. Az előző kapcsolataink is jók voltak, azokból is lehetett volna házasság, de Tamással tényleg éreztük, hogy egymásnak vagyunk teremtve.

– Mikor határoztátok el, hogy összeházasodtok?

Tamás:– A második év után három héttel! Augusztus 20-án, egy közös ünnepünk napján kértem meg Eszter kezét. Ez egy kötelező randidátum, ilyenkor fölmegyünk a Hármashatár-hegyre, csak ketten.
Eszter:– Szerintem, amikor tisztázódott, hogy együtt maradunk, inkább az volt, amikor másfél éve jártunk, és Tamás odaköltözött hozzánk. Én úgy éreztem, az olyan döntés volt, amiből már nem nagyon lesz visszalépés.

– Milyen terveitek vannak a házasságotokra?

Eszter:– Szeretnénk kiköltözni egy erdőbe, sok állatot tartani, növényekkel foglalkozni. Szeretnénk békét, harmóniát teremteni magunk körül. Ez kb. a két-három éves tervünk.
Tamás:– Utána pedig szeretnénk ezt fenntartani. Családot alapítani. Egy olyan életmódot, megélhetést akarunk kialakítani, ami nem függ annyira a külső hatásoktól. Lehet, hogy nem sikerül, de mi van, ha igen?

– A családalapítással kapcsolatban is vannak konkrét elképzeléseitek? Beszéltetek arról, hány gyereket szeretnétek?

Eszter:– Hármat biztosan, és akkor meglátjuk, mennyire bírjuk, hogyan tovább…Úgy tervezzük, hogy két-három év múlva vágunk bele, hogy még legyen egy kis időnk összeszokni.

– Tudom, hogy mindketten nagycsaládból jöttetek, Eszter, Te hívő családból, viszont Tamás nem.

Eszter:– Én az elején aggódtam, mert a munkatársaim között az állatkertben is azt lehetett érezni, hogy a vallás inkább ciki, mint vonzó dolog. Éreztem, hogy Tamás mellett a helyem, és az egyik legnagyobb hitélményemnek éltem meg, amikor összejöttünk. De azért ijesztő volt, hogy neki nincs benne az életmódjában, a gondolataiban az, ami nekem a legfontosabb dolog. Sokat problémáztam ezen, de Tamás mindig azt mondta, hogy ne aggódjak, éljek úgy, ahogy szoktam. Szépen, fokozatosan kialakult, hogy most már ebben is együtt vagyunk.

– Úgy is alakulhatott volna a dolog, hogy Eszter hagyja el a hitét…

Tamás:– Nem, mert ilyet nem lehet csinálni!

– Tehát hitet elfogadni lehet, de elhagyni nem?

Tamás:– Igen!
Eszter:–   Ismerek olyan párt, ahol a másik irányban dőlt el a kérdés. Azt hiszem, ez azon múlik, hogy mennyire élő valakinek a hite. Az enyém már nem az a fajta hit, amit gyerekkoromban megtanultam, hanem nagyon tudatosan vállalt, megélt dolog. Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna kiszállni belőle.
Tamás: –  Az, hogy hívő lettem, igazából nem borított fel semmit, nem lettem egyik napról a másikra más! Az értékrendet otthonról hoztam, azt, hogy hogyan érdemes élni, és a pénz nem minden. Igazából az életszemléletünk Eszterrel ezért lehet azonos. Elkísértem Esztert a misékre, gondolkodtam, beszélgettünk. Fokozatosan ismertem meg a keresztény életet.
Eszter:– Együtt járásunk legelején már nem lehetett tovább halogatni, mondtam Tamásnak, hogy nekem a hitem az első, és nem tudom, hogy ezt ő hogyan fogja megélni. Azt kérte, hogy mondjam el, miben hiszek. Kiderült, ő is hasonlóan gondolkodik az életről, a természetfelettiről.

– Eszter, a te családod mit szólt hozzá, hogy a fiú, akit szeretsz, nem hívő?

Eszter:–   Nagyon aranyosan támogattak. Biztattak, hogyha komoly összhang van közöttünk, akkor ennek lehet folytatása, és az Isten is szeretheti a kapcsolatunkat. Ráadásul Tamás nagyon pozitív egyéniség, hamar megkedvelték.

– Ma természetes az, hogy ha egy fiú és egy lány összejön, akkor szexuális kapcsolatuk is van. Ti mit gondoltok erről?

Eszter:– Szerintem a lelki kapcsolattal együtt jár a szexualitás. Azon a szinten természetes, ahol tart a kapcsolat. Az, hogy a párok ma szinte azonnal lefekszenek egymással, túlzás. Korábbi kapcsolataimban biztonságot adott nekem, hogy az egyház tanítása szerint a házasság előtt nem történt meg minden. De tudtam azt is, ha nincsenek meg a kapcsolatnak a lelki mélységei, akkor nem is lenne érdemes odaadni magam valakinek. Csak azt jó csinálni, ami őszintén jön a kapcsolatból. Tamással volt először az az érzésem, hogy akár meg is történhetne minden, mert már tartunk ott lelkileg. Mivel azonban megbeszéltük az elején, hogy nem, ezért most már ezt a hónapot kibírjuk! És ez nem jelenti azt, hogy most ne lenne egy egészséges szexuális életünk.
Tamás:– Elsőre nagyon furán hangzott, hogy akkor ez most nem lesz, de végül is így is vállalható és mindkettőnknek megfelel. Persze más, mint az előző kapcsolataimban, ahol meg volt engedve minden.

Tamás 1981-ben született Kecskeméten, Szarvason végezte el a környezetgazdálkodási agrármérnöki főiskolát. Most a Fővárosi Állatkert pálmaházi körzetének rovarházában dolgozik. Számára ez a munka hivatás és öröm. Úgy szokta mondani, hogy “azt csinálom, amit szeretek, és még fizetnek is érte!” Mivel régebben, amikor még nem dolgozott itt, több rovarfaja volt otthon, mint az állatkerti gyűjteménynek, gyakran tőle kértek utánpótlást.
Tamást gyakran hívják gimnáziumokba, iskolákba, óvodákba előadni, és az Állatorvosi egyetem állatkerti fakultásán ő szokta tartani a rovarokról szóló előadásokat.
Eszter 1986-ban született, állatkerti állatgondozó, és alkalmazott fotográfus. Az ELTE-n dolgozik, az anatómia tanszék állatházát vezeti szintén nagy kedvvel és hivatástudattal.
Ő így foglalja össze érdeklődési területeiket: „Természetesen a természet! Sok növényünk és állatunk van (Tamásnak bromélis- és orchideagyűjteménye van). Nemcsak azért, mert ez a kedvenc elfoglaltságunk, hanem mert köztük érezzünk magunkat otthon.
Közös hobbink a didgeridoo, egy ausztrál fúvós hangszer. Talán azért is bukkantunk rá, mert mindkettőnket nagyon vonz az ősi kultúrák ismerete. Ahogy ők éltek, még sokkal közelebb állt az ember természetes valójához, amit mi is keresünk magunkban.
Nekem nagyon fontos a tánc mint önkifejező eszköz.”

– Akkor érdemes várni!

Eszter:– Erről sokszor beszélgettünk. Nem tartjuk halálos bűnnek, ha valaki nem így nevelkedett, és lefekszik azzal, akivel jár. De ha ez megtörtént volna korábban, akkor most tök rosszul érezném magam. De ha valaki nem így nőtt fel, annak ez nem is jelent korlátot. Akkor nem is lehet rajta számon kérni.

– Nagyon sokan nem hallanak arról, hogy érdemes várni.

Eszter:–  Mindig azt gondoltam ezzel a szabállyal kapcsolatban, hogy ez azért jó, mert amikor valakivel összekötöd az életed, és lelkileg is az övé vagy, akkor váltok testileg is eggyé.
Tamás:– Ez igaz!
Eszter:– Úgy gondolom, nekünk is nagyon nagy élmény lesz, ha megtörténik. Szerintem akibe csak belenevelik, hogy ez egy szabály, és „így kell csinálod, kislányom”, az nem fogja megtapasztalni ezt. Csak akkor van értelme várni, ha valaki önszántából rájön, hogy ez miért jó. Nálunk a szabályoknak értelme volt, a szüleim mindig megbeszéltük a dolgokat.

– A környezetetekben beszéltetek arról, hogy mit gondoltok a szexről?

Tamás:– Egy fiatal srácnak, aki kollégám az állatkertben, elmondtam, hogy mi várunk a házasságig a teljes egyesüléssel, és ez nemhogy megfelel vagy jó nekünk, hanem ez egy nagyon-nagyon jó dolog. Fantasztikus összekötő kapocs közöttünk, hogy egyszer majd tökéletesen együtt leszünk! Azt válaszolta, irigylésre méltó, hogy ezt így tudjuk csinálni, hogy hűségesek vagyunk egymáshoz és az elhatározásunkhoz is.
Eszter:– Pedig ő egy olyan srác, akinek abszolút nem ilyenek az alapjai. Megérintett, hogy megérezte, milyen jó nekünk!
Tamás:– Ő valószínűleg bele se ment volna egy ilyen együtt járásba, mert megijedt volna egy ilyen „korlátozott” kapcsolattól. De ahogy lát minket, látja azt is, hogy ennek van értelme.
Sok barátomnak, kollégámnak tönkre ment a párkapcsolata, félresiklott az élete. Én meg megyek, és mondom, hogy tervezzük a nászutat, és mennyire jó mindent közösen csinálni! Néha elszégyellem magam, hogy jár a szám, olyan, mintha dicsekednék. Volt, hogy bocsánatot is kértem. Erre többen azt válaszolták, hogy mondjam csak, mert jó hallani, hogy van még ilyen a világon, hogy van értelme két embernek várni egymásra!

Kóczián Mária