Kedves Olvasóink, most a barkát köszöntjük együtt. Virágvasárnap a barkaszentelés napja.
Ilyenkor a katolikus hívők pálma- és olajfaágakat vagy ezek hiányában más, barkás ágakat visznek magukkal, amelyeket mise előtt megáldanak, és körmenetben körülvisznek a templomban. Az ágak Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeztetnek, közvetlenül kínszenvedése előtt.
Mind a négy evangélium hírt ad arról, hogy a nép nagy örömmel fogadta, fákról nyesett gallyakkal és pálmaágakkal mentek elébe, és kiáltoztak: Hozsanna Dávid Fiának, áldott, ki az Úr nevében jön! Virágvasárnap misztikus jelentése az isteni kegyelemből származó lelki örömet, harmadik síkon pedig a földi élet után a mennyei öröklétbe való boldog bevonulást jelenti. Szentmise után a hívők a szentelt barkát hazaviszik.
A szentelt barkához – éppúgy, mint másütt a pálmaághoz – többféle hiedelem fűződött. Göcsejben az iskolás gyermekek a tanító vezetése mellett szombaton ünnepélyesen mentek a barkáért a közeli erdőbe vagy hegyre. Az ágakat másnap az oltárt környező falakhoz állították a gyülekezet oltalmául. Egercsehiben az istállóban a gerenda fölé tették, s amikor dörgött az ég, bedobták a tűzbe, és elégették. Hontban, Nógrádban az eresz alá dugták, hogy megvédje a házat a tűzvésztől. Az ország nagyobb részében általában azt tartották, hogy a barkát nem szabad betenni a szobába, mert akkor sok lesz a légy. Baranyában a szentelt barkát kivitték a mezőre, s a föld négy sarkába egy-egy szálat tűztek, hogy az Isten oltalmazza meg a termést. A barka nálunk idővel az egész húsvéti ünnepkör kedves jelképe lett, különböző módon földíszítve teszi meghitté e napokat. Szathmáry Olga ezt érzékelteti:
Tavaszi zsongás ébredt lelkemben. / Kecskefűz barkáján szorgos méhek / gyűjtik a virágport, járnak násztáncot. / Napfényben szárnyuk aranylón ragyog.
A barkavirágzat a Kecskefűz (Salix caprea) – a Malpighiales rendjébe, ezen belül a fűzfafélék családjába tartozó faj – példányain lombfakadás előtt jelenik meg. A kecskefűz 3 – 10 méter magas, termetes bokor vagy kisebb fa. Vesszői télen is mutatósak. Rügyei ugyanis a vesszők felső részén nagyok, vaskosak, és a csúcsuk kihajló. Levelei 4 – 10 centiméter hosszúak és 2 – 4 centiméter szélesek, elliptikusak vagy csaknem kerekdedek, hegyesek vagy tompák, színük fénytelen olajzöld, érhálózatuk a levéllemez széle felé kifejezetten besüllyedt, fonákjuk szürkésen molyhos szőrű. A feltűnően nagy barkavirágzatokat fölnyílás előtt ezüstös-fehér, prémes szőrzet burkolja. Különösen szépek bársonyos, ezüstös megjelenésükkel, ahogy Áprily Lajos mondja:
“Selymit a barka / már kitakarta”.
Ez a növény Európában és Ázsia nyugati- és középső részein őshonos. Változata a Salix caprea Kilmarnock, azaz Csüngő barka, 1,5-2 méter magas törzsre oltva. Függőlegesen csüngő ágrendszere miatt egész évben érdekes látványt nyújt, igazi pompáját azonban március folyamán nyeri el, ekkorra tehető ugyanis virágzása, ilyenkor földig csüngő ágait sűrűn beborítja a megannyi hosszú porzós barkavirágzat. A fűzek rendkívül ellenállóak. Jól viselik a szelet, a városi környezetet. Dombvidékektől mintegy 2000 méter magasságig nyirkos, gyakran vízfolyásos vályogtalajokon, erdei vágásokban, erdőszéleken, ligeterdőkben, tölgyesekben fordulnak elő. Erdei irtásterületeken, töltéseken, kavicsbányákban az elsőként megjelenő fás növények közé tartoznak.
A füzek kétlaki növények, azaz egyedeik vagy csak nő vagy csak hímivarú virágzatokat, barkákat fejlesztenek. Fája ugyan cellulózgyártásra alkalmas, de csekély mennyisége miatt fölhasználása elenyésző. Ökológiai jelentősége sokkal nagyobb. Vágásterületeken gyorsan megtelepszik, és árnyékolásával, bőséges, könnyen bomló lombjával segíti az értékesebb fajok fölnövekedését. Hajtásai a nagyvadak számára téli időszakban táplálékot jelentenek. Tavaszi virágzásához népszokások is kötődnek, ezeket ma már, sajnos, inkább csak rendezvények, együttesek múltidéző műsoraiban élhetjük át. Ilyen a kiszehajtás, illetve villőzés, szerencsevárás, melynek során a falu lányai egy szalmabábut menyecskeruhába öltöztettek, majd végigvitték a falun, énekelve:
Kicevice, villő! / Maj’ kivisszük kicevicét, villő! / Maj’ behozzuk a ződ ágat, villő! / A lányokra jó szerencsét, villő!
A bábot vidékenként eltérően, kisze, kiszi, kiszőce, kiszice, kice, kicice, kicevice, banya, villő elnevezéssel illették, majd a vízbe dobták vagy elégették. De előtte mindegyik lány markolt belőle egy csomót, és bedobta a vízbe, majd figyelte, hogy merre indul. Azt tartották, hogy akinek a szalmacsomója elúszik, még abban az esztendőben férjhez megy, akié pedig a part felé halad, az megesik. A kiszehajtás után a lányok a földíszített, villőnek, jó tündérnek nevezett, szalagokkal díszített fűzfaágakkal sorra járták a falut jó kívánatokkal. Magam is csatlakozom hozzájuk: kedves leányolvasóink, mind szépen menjetek férjhez!
Képek forrása: 1. kép: Antaffy Yvette fotója, 2. kép , 3. kép, 4. Kép
