Dögös pasik, bomba nők – a Bibliában
Ki a szép? Milyen adottságokkal rendelkezik az az ember, akit szépnek nevezhetünk? Mitől dögös a „bomba nő”, és mitől vonzó a „szívdöglesztő pasi”? A Biblia egész más válaszokat ad erre a kérdésre, mint az emberek elsöprő többsége manapság. Az Énekek Éneke látszólag éppen a külső tulajdonságokkal foglalkozik, ám a látszat csal…
A Biblia nem sokat, szinte semmit nem törődik a különféle történetek szereplőinek küllemével. Tulajdonképpen a Szentírás hőseinek kinézetéről szinte alig tudunk valamit, mivel ez a kérdés nem foglalkoztatta a szerzőket, akik sokkal inkább a belső tulajdonságokra összpontosítottak. Még abban az esetben is, amikor valamilyen külsődleges jellemzőről ír, a szöveg leginkább egy belső vonásra kívánja felhívni az olvasó figyelmét.
Azt gondolhatjuk, az Énekek Éneke talán kivétel ez alól. Ha van a Bibliában a szexualitással foglalkozó írás, akkor ezt biztosan annak nevezhetjük. Az erotika, a testi szépség és az ahhoz kapcsolódó gyönyörök már az ókorban is feltűnőek, és némelyek számára ellenszenvesnek tűntek ebben a könyvben. Tudjuk, hogy az Énekek Éneke emiatt vita tárgya volt, és többen még a kánonban való jogos helyét is megkérdőjelezték. Végül mégsem maradt ki a Bibliából, és ezt annak is köszönheti, hogy a benne lévő leírást többen allegorikusan kezdték értelmezni: i.e. 100-ban Akiba rabbi úgy magyarázta, itt tulajdonképpen Izrael és Isten ragaszkodását kell meglátni a szereplők történetében, nem pedig egy erotikus töltetű szöveget.
Az Énekek Éneke leírásai nem izléstelenek, hanem igen mértéktartóak és finomak. Az egyik kommentár külön felhívja a figyelmet arra, hogy nem találunk bennük semmit azokból a durva testi utalásokból, melyek megvannak az akkád szerelmi bájdalokban, sumér szerelmi költeményekben, vagy a mai arab szerelmi énekekben. Esetleg a mai közfelfogásban is – tehetnénk hozzá, hiszen az ideális nő vagy ideális férfi portréja a legtöbb elképzelés szerint a fotómodell alkatú nőket, vagy izmoktól dagadó férfiakat jelenti. A szépség manapság külsődleges tulajdonság, aminek erotikus töltete van, és szexuálisan felcsigázza az embereket, egyben eladható árucikké változtat bármit, amihez hozzáér.
Látszólag az Énekek Éneke is így közelít a kérdéshez. A szövegből kiderül, hogy a mennyasszony orra, nyaka és mellei olyanok, mint egy torony (Én 4:4, 5:6, 8:10). Vajon a férfiak milyennek képzelnek el egy ilyen hölgyet? Valószínűleg nem olyannak, mint a szerző: az eredeti szövegben a talpijjót szó szerepel, amely háborús célokra épült tornyot és nem kilátótornyot takar, mint amire talán elsőre gondolnánk. A torony képe tehát a legyőzhetetlenséget, megközelíthetetlenséget, büszkeséget és tisztaságot fejezi ki. Az ilyen lány nem becserkészhető, nem adja könnyen magát, hanem van tartása. Az ilyesfajta belső szépség szimbóluma a galamb is (Én 2:14, 1:15, 4:1), mely az ártatlanságot és tisztaságot mutatja az olvasónak, még akkor is, ha ezek a jelzők látszólag a külsőre fókuszálnak.
A Bibliában a külső jelleg mindig valamilyen belső dologra összpontosít. Amikor azt olvassuk, hogy Saul egy fejjel kimagaslott a többiek közül (1Sám 10:23), vagy Dávid pirospozsgás és jó megjelenésű volt (1Sám 16:12), akkor sem az itt leírt külső tulajdonságokon van a hangsúly, hanem azon, amit ezek a jellegzetességet láthatóvá tettek: mind Saul, mind Dávid igazi „királyformák”, alkalmasnak tűntek az uralkodásra. A szerző ezt kívánta érzékeltetni velünk! A bibliai felfogásban tehát a külső egyfajta monitor, mely kivetíti, megjeleníti a belső értékeket. Mennyire más ez, mint amivel ma találkozunk: a belső értékek háttérbe szorultak, aki szép és közel van a társadalmi konszenzus által ideálisnak elfogadott külsőhöz, az számít értékesnek is! Érdemes jól megjegyezni, hogy a bibliai időkben nem így gondolkodtak, és maga Isten is azt mondta, a szív tartalmát nézi a látható dolgok helyett. Ha valaki szép, az belülről az, ami természetesen hatással lesz külső megjelenésére is. A sorrendet azonban nem érdemes felcserélni! A bibliai „bomba nő” és „dögös pasi” kategóriák elsősorban az erkölcsös, határozott jellemű és istenfélő embereket takarják.
Sytka
Nyitókép: innen.
Kapcsolódó cikkeink:
Tweet