Talita

Egyedül a halál titka előtt…

  
Az ember elveszítette boldogságának titkát. Minden tudománya és technikája ellenére nyugtalan lett és magányos.

,,Ha nem lesztek olyanok, mint a kisgyermekek, nem mehettek be a
mennyek országába.” (Mt 18,3)

,,Isten ott vár, ahol a gyökerek vannak.”
(Rainer Maria Rilke)

Elveszítettük naivitásunkat. Ez a legszörnyűbb vád, melyet korunk ellen fel lehetne hozni. Nem ítéljük el ezzel szükségképpen a mai világ tudományos és technikai haladását, melyre büszkék vagyunk, hiszen a haladás önmagában véve csodálatra méltó. Csak elismerjük, hogy ez a haladás emberi síkon jelentékeny veszteség árán valósult meg. A tudománya és technikája miatt felfuvalkodott ember elveszített valamit naivitásából, nyíltságából.

Tegyük hozzá mindjárt, hogy atyáinkban csak nyíltság és naivitás volt. A kereszténység felszívta magába az ősi paraszti földhöz kötődő bölcsességet, mely az embernek az anyafölddel való egységéből született. Atyáink nagy többségében pedig kétségkívül több volt e földhöz kötődő bölcsességből, mint a kereszténységből. Több a nehézkességből, mint a kegyelemből, de hatalmas, ősi gyökereikről nem szakadtak le. Hitük lendülete csakúgy, mint emberi hűségük, vitális és sajátosan erős kötődéseikre támaszkodott. Az ember része volt a világnak, naivul, vagyis ősi, egyszerű, még át nem gondolt módon.

Elveszítve ezt a ,,naivitást” az ember elveszítette boldogságának titkát is. Minden tudománya és technikája ellenére nyugtalan lett és magányos. Egyedül áll halála titka előtt. Egyedül, hűtlenségei és mások hűtlenségei előtt, a hatalmas emberi tömeg közepett. Egyedül viaskodik démonaival, amelyek nem hagyták el. Világos óráiban megérti, hogy semmi, egyáltalán semmi nem tudja neki visszaadni az életbe vetett örömteli és mélységes bizalmát. Csak akkor, ha visszatér egy forráshoz, mellyel ugyanakkor a gyermeki lelkülethez is visszatér. Az evangélium igéje soha nem tűnt ennyire emberi igazságokkal súlyosnak, mint ma: ,,Ha nem lesztek olyanok, mint a kisgyermekek, nem mehettek be a
mennyek országába.”

A gyermeki lelkülethez vezető úton Assisi Szent Ferenc, ez az egyszerű és megbékélt ember képes mondani nekünk valamit. Valami lényegeset és döntőt. Ez a középkori szent meglepően közel van hozzánk. Úgy látszik, előre megérezte és megértette a mi drámánkat, amikor így írt: ,,Üdvözlégy, Bölcsesség Királynő, mentsen meg téged az Úr nővéreddel, a tiszta Egyszerűséggel egyetemben.” Nagyon is érezzük, hogy mi, akik oly gazdagok vagyunk tudományban, csak akkor nyerünk bölcsességet, ha visszatérünk a tiszta egyszerűséghez. De ki is taníthatna meg minket jobban arra, hogy mi is a szent egyszerűség, ha nem Assisi Szegénye?

Eloi Leclerc OFM: Egy szegény ember bölcsessége. Agapé, 1992. Fordította: Barsi Balázs OFM. (Részlet a bevezetőből.)