Építészinterjúk 2.: Gyakorlati utópiák – Mújdricza Péter építész, művészeti író
„Édes korlátokkal zárjon körül a mindigmegújulás nagy gondolatja!”
Ez a Shakespeare-idézet volt a mottója a Magyar Építőművészek Szövetsége 2017. évi első kiállításának és kétnapos konferenciájának, amely a Gyakorlati utópiák címet viselte.
„A korlátok ugyanis nem arra valók, hogy összetörjük magunkat, hanem hogy új lendületet vegyünk általuk.”
Ezt a gondolatot viszont már Mújdricza Péter fűzte hozzá a konferencia után néhány nappal, amikor egy délutáni kávé mellett kérdeztem őt a kiállítás és konfrencia koncepciójáról és létrejöttéről. Végigvezetett a fotók, képek, tervek, modellek és írások mentén. Megismertem néhány épülettörténetet, amelyek kezdetben utópiáknak tűnhettek.
Mújdricza Péter, építész, művészeti író (Pécs, 1955)
Mestere: Erdély Miklós. 1974–1980: Budapesti Műszaki Egyetem, építészmérnöki kar. 1985–1990: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, művészettörténet szak. Az Indigo-csoport tagja, mestere: Erdély Miklós. 1978: Valóház ”77, II. díj; 1991: Sevillai Magyar Nemzeti Pavilon tervpályázat [Dévényi Sándorral, Gyertyános Zoltánnal, Mújdricza Ferenccel], II. díj. 1980–1985: Esztergomi Tervező Intézet. 1985–1990: szellemi szabadfoglalkozású építész. 1990-től a Mújdricza és Társa építészműterem alapító tagja. Európai és ázsiai tanulmányutakat tett. Elméleti és gyakorlati tevékenysége a Kárpát-medencében áramló építészeti tradíciók ökológiailag is előremutató továbbfejlesztésére irányul. Írásai jelentek meg a következő orgánumokban: Alaprajz, Amaro Drom, Árgus, Balkon, BUKSZ, Daidalos, Élet és Irodalom, Jelenkor, 2000, Látványtári Füzetek, Magyar Építőművészet, Magyar Műhely, Nappali Ház, Palacsinta, Pompeji, Új Forrás, Új Magyar Építőművészet, Új Művészet stb. Katalógusokhoz bevezető tanulmányokat is írt. (Forrás: és további információk: ArtPortal)
A kiállítás Mújdricza Péter és Ferenc – a múlt század nyolcvanas éveiben utópiának tűnő – temetőkápolna-tervével indult, amelyről nem remélték, hogy egyszer megépül. De mégis…
Az Éjféli Nap Temploma
Antalffy Yvette (A.Y.): Hogyan épült fel az utópiának tűnő tervekből Tatán a „halál kastélya”, amit inkább a „születés és elmúlás kastélyának” nevezhetnénk? Honnan ez az elnevezés? Milyen filozófiák mentén dolgoztatok a tervezéskor? A kivitelezésben kikre számíthattatok? Milyen volt a fogadtatása Tata városában?
Mújdricza Péter (M.P.): A “halál kastélya” elnevezés egy tatai napilap hasábjairól származik, amely “Az architektonikus gondolkodás ma” című, 1989 nyarán a budapesti Műcsarnokban látogatható kiállításról tudósított, ahol a temetőkápolnánk modellje is szerepelt.
A megbízás eredetileg ravatalozóra szólt, ami a kommunizmus idején a “hullagarázs” eufémisztikus megnevezése volt. A tervezés során támaszkodtunk a város jeles, barokk hagyományaira, pontosabban a tatai Óratoronyra mint az idő és az elmúlás közti térbeli metaforára, amely elsősorban a szertartástér oktogon alaprajzában és hatalmas belmagasságában nyilvánult meg. Reagáltunk továbbá egy bizarr, a nukleáris háború lehetőségét tudat alá szorító globális életérzésre is.
A temető eszmei középpontját jelző harangláb – ideiglenes anyagból, fából készült atomrakéta – egy súlyos, késő huszadik századi halálszimbólum, amelyben az atomtöltet helyett lélekharang van. A temető főbejárata erre a középpontra irányul.
A temető főbejárata kőfalat átszakító, imára emelt kéz, amelyen hatalmas, kitárt szárnyú lélekmadár suhan át a Nekropolisz centrumát jelző harangláb felé. A keleti misztika paradox, ám fölényesebb tér- és időszemlélete a születésünk és a halálunk közti időintervallumot a NEMLÉT, a születésünket megelőző és halálunkat követő időóceánt a LÉT állapotaként értelmezi. Tekintsük a temető kőfalát földi mivoltunk NEMLÉT-ének, a falon inneni és túli világot pedig a LÉT téridejének. A platóni tisztasággal örökkévaló lélekmadár a LÉT-ből LÉT-be a NEMLÉT kőfalán suhan át, mintegy KŐBEN REPÜLÉS gyanánt, amelyben az imát tetté szublimáló erejével a matériát felfelé, a Nap irányába törekszik emelni, rántani, szakítani. Földi mivoltunk – kőben történő repülés, platóni lélekszárnyakkal – Isten árnyéka a FÉNY felé. Minderről “Az Éjféli Nap Temploma – Új köztemető Tatán” című esszénkben számoltunk be részletesebben a Magyar Építőművészet 1995/6-os számában.
A tervek a nyolcvanas évek elején készültek, s közel egy évtizedig asztalfiókba kényszerültek, majd egy év alatt megvalósultak. A gorbacsovi enyhülésen túl köszönhető volt ez elsősorban a beruházók részéről Jeney Istvánnénak, akinek áldozatkész, bátor magatartása nélkül a temetőbejárat és a kápolna sohasem valósulhatott volna meg.
Az épület örömteli fogadtatásához nagyban hozzájárult Keserü Ilona festőművész hatalmas, absztrakt, elvonatkoztatott, mintegy 200 négyzetméteres falképe is. Közös művünk elkészültét, 1993 őszén, KŐBEN REPÜLÉS című kiállításunkkal ünnepeltük meg, amelyet a tatai várban rendeztünk.
Magyarföld–Őrhajó
A kiállítás második állomása Magyarföldre vezetett, ahová „őrhajó”-templom épült a színész-polgármester, Rátóti Zoltán ötlete nyomán. Bizonyítva, hogy „…a politika is lehet művészet. Az Árpád-korban is „fölülről” építkeztek. Először emeltek templomot, majd azután, mintegy „az égből függeszkedve” következett a gazdaság” – olvasom a falu honlapján.
Az „ősrégi-őrségi” veleméri templomban is fellelhető az a kozmikus koncepció, amely mentén a régi építőmesterek dogoztak.
A.Y.: A konferencia utolsó előadójaként egy kiváló fiatal fotóművész barátod, Bánfalvy Zoltán panoráma–gömbpanoráma, hosszú záridős és camera obscurás felvételei a templomépítésről nekem azt sugallták, hogy te is hasonló építőmester vagy. Elmondanád hogyan is épült így „égből függeszkedve” ez az „őrhajó”- templom, s hogy miért is őrhajó? Mikor és milyen módon szentelték fel? Milyen ünnepeket tartanak itt és mikor?
M.P.: A fatemplom koncepciójának kialakításakor a szűkebb-tágabb tér-idő környezet szakrális adottságaihoz alkalmazkodtunk. Ősi, közösségi tér lehetősége a köralaprajz, még jóval az Árpád-kori körtemplomok előtt jelent meg a Kárpát-medencében. A helyi éghajlathoz alkalmazkodva, ahogy például a mongol jurta a Góbi-sivatagban honos homokviharokhoz idomult. A nyugati keresztény civilizáció kelet-nyugati hossztengely mentén szerveződő szent tereivel szemben érzett tisztelettel döntöttünk úgy, hogy a kör alaprajzot egy huszárvágással kettévágjuk, majd egy aranymetszés szerint méretezett téglalap rövidebb oldalaira szerkesztjük a félköröket. Ebből adódott a templom kelet-nyugati irányú, hosszanti elrendezése.
A magyar nyelv és zene toldalékoló, agglutináló, kvázi ragozó, mellérendelő gondolkodás mentén építkezik. Mi is az alapvető erőtani követelményeknek (is) eleget téve építettünk, “ragoztunk” a tiszta templomtér tömegéhez északon egy oldalhajót, a délnyugati fronton egy bejárati, a délkeletin pedig egy sekrestye-elemet.
Ez a térbeli, agglutináló addíció hűségesen alkalmazkodott a táj morfológiájához. Az épület alaprajzi és magassági méreteit, tömegarányait csillagászati értékek határozták meg. Körben az eresz alatt embermagasságú, hatalmas ablakok vannak, amelyeken át a bezúduló napfény mint hatalmas Napmadár, a templombelső felületein lebegve jelzi az idő múlását. A függőleges építészeti elemek, a faoszlopok napközben, a vízszintes elemek, a fagerendák az évszakok mentén tagolják az időt, oly módon, hogy a Napmadár a belső térfalakon, napról-napra, hónapról-hónapra emelkedik, fordul és süllyed. Az őszi napéjegyenlőségkor a fényszárnyak a járófelület és az északi fal találkozásánál vannak. A téli napfordulóig a második szint közepéig emelkednek, majd újra süllyedni kezdenek a tavaszpontig.
A látogatók közül sokan gondolnak Noé bárkájára, amikor a templomba lépnek. Ám a Noé-bárkának mint térbeli metaforának 21. századi aktualitásán túl hatott egy másik inspirációs erő is: Buckminster Fuller Földűrhajójának asszociációvilága a nagyon távoli jövendő egy felsejlő negatív utópiájának elhárítási kísérleteként. Magyarföldön előremutató, jó értelemben vett jelszóként jelent meg az a fogalom, hogy Magyarföld-Őrhajó.
A Magyarföld-Őrhajó egyfajta 21. századi Noé bárkája, spirituális védmű is: az Őrség, a magyar föld és a Kárpát-medence őrző hajója – és reményeink szerint talán az egész Földgolyóé is.
A templomot 2010. június 19-én szentelték fel. A szertartást dr. Veres András, szombathelyi megyéspüspök, Ittzés János, a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspöke és Steinbach József, dunántúli református püspök celebrálta. Templomunk ökumenikus templom. A különböző felekezetek, egymás időbeosztását tiszteletben tartva, rendszeresen tartanak itt misét, istentiszteletet. Volt itt esküvő, keresztelő is bőven, de a legjelesebb, immár tradícióteremtő, visszatérő ünnepünk minden nyáron a Magyarföldi Fatemplom Ünnepe, legalább háromnapos szakrális zenei, irodalmi és színházi együttlét, amely vasárnap délelőtt egy felemelő, ökumenikus istentisztelettel zárul. Olyan, világhírű eladók léptek itt fel, mint például Vukán György, Sebestyén Márta vagy Snétberger Ferenc…
A.Y.: A templom jövője? Fából készült orgonát képzeltetek ebbe a gyönyörű fatemplomba, tehát a sípjai is fából készülnek. Kik lesznek a kivitelezői ennek az elképzelésnek?
M.P.: Mint kiállításunkon is láthatták, a faorgona tervezése javában zajlik. Egyelőre a kivitelezéshez szükséges pénz még nem áll rendelkezésünkre, ám ez lehetőséget biztosít a koncepció alapos, újból és újból történő átgondolására, megvitatására. A mű kivitelezését a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra vállalta magára, Budaváry Attila vezetésével.
Első Magyar Látványtár
A.Y.: A következő épületed a kiállításon az Első Magyar Látványtár Tapolca–Diszelen. Mi is a Látványtár? Kinek az ötlete volt? Hogyan épült? Kik működtetik a Látványtárat?
M.P.: Az Első Magyar Látványtár kiállítóháza Tapolca–Diszelen épült, egy roskatag vízimalom megújításával, illetve tartalmi-téri átalakításával. A Tapolca–Diszel templomterén álló ház a festői szépségű Csobáncra néz, olyan miliőben, mintha Kurosawa Álmok című filmje egyik jelenetében, “A vízimalmok falvában” járnánk. A molnárlakást egy kétszintes “hídház” kapcsolja össze az Eger-patak túlpartján álló malommal. A malom körítőfalai közé terveztük az Első Magyar Látványtár Alapítvány képtárát, megmentve egyúttal a műemlékjellegű épületet a pusztulástól.
Az Első Magyar Látványtár elnevezés ötlete Vörösváry Ákos műgyűjtőtől, a Látványtár motorjától származik. Úgy képzeltük, a hagyományosan elfogadott múzeum-funkciót kitágítanánk oly módon, hogy a ház az Alapítvány kiállítás-sorozatainak bemutatásán túl kapcsolódjon Tapolca–Diszel mindennapjaiba. Legyen a falu “második templomaként” zenei, képzőművészeti, színházi előadótér, húsvétkor, pünkösdkor, karácsonykor, szüreti mulatságokon, búcsúkon vagy menyegzőkön pedig rendezvények tere is.
Az immár több mint negyedszázada működő Látványtár minden nyáron, Péter-Pál napján egy-egy új kiállítással örvendezteti meg a nagyközönséget. Az intézményt a látványtári baráti kör, Vörösváry Ákos, Gyökér Kinga, a Pócsy és a Ganczaugh művészházaspárok, Szemadám György, Lugosi Lugo László és Frankl Aliona fotográfusok és művészbarátaik tartják életben.
Megjegyzem, a magyarföldi fatemplom megtervezéséhez a bizalmat döntően az Első Magyar Látványtár kiállítóházának építészeti sikere alapozta meg.
Szupervályog
A kiállításon a Szupervályog-technológia a következő állomás, amelyet dr. Kovács Mónika és Fekete Zoltán neve fémjelez. Az ő előadásukban hangzott el a konferencián egy iráni építőművésztől, Nader Khalilitől egy gondolat:
“Minden ember orvos és építő is egyben, aki képes arra, hogy meggyógyítsa önmagát és felépítse hajlékát a saját maga számára”.
A.Y.: Miért került a kiállítás koncepciójába az ő munkásságuk? Hogyan kerültetek kapcsolatba, barátságba egymással?
M.P.: Konferenciánk “Nyomtaható űrbázisok” című első előadására reagált az ÉP-ítő Földbázisok témája. Az űrfegyverkezés és űrkolonializmus hajtóereje a globális kereteket is túlnövő pénzügyi kannibalizmus. Az űrépítészet földi, mondhatni emberszabású tanulságait, dilemmáit villantotta fel dr. Kovács Mónika és Fekete Zoltán előadása a Szupervályog-technológia magyarországi gyakorlatának bemutatásával. A két előadás nagyon izgalmasan egészítette ki, erősítette fel egymást, ember-mivolunktért érzett felelősségünk tudományos és erkölcsi ellentmondásait is kihangsúlyozva.
Testvérek az építészetben
A harmadik kiállító Mújdricza Ferenc volt, aki az esztergomi Bazilika alatti Prímáspincébe általa tervezett díszterem terveiről és egy archaikus formai elemeket hordozó esztergomi családi házról készített képeivel szerepelt.
A.Y.: Ő a testvéred. Mindketten építészek vagytok. Gondolom, segítitek egymást a munkában is. Voltak vagy vannak-e közös munkáitok?
M.P.: Testvéremmel, Mújdricza Ferenccel közös munkánk a Tatai temetőkápolna. Nem minden munkát csinálunk közösen, de mindig odafigyelünk a másikra, ha szükséges, besegítünk. Legutóbbi közös tervünk a Szupervályog-technológiára „komponált” héregi Búbosház, illetve Nautilus-ház – dr. Kovács Mónika volt a keresztanyjuk –, amelyek érvényes építési engedéllyel rendelkeznek, és reményeink szerint, a közeljövőben meg is valósulnak.
Ars poetica
A.Y.: A beszélgetésünk végére szeretném idézni a nekem felolvasott ars poeticádat…
M.P. Ez tulajdonképpen egy 2004 szeptemberében „létrekínzódott” szonett, amit dühömben írtam, de ars poetica gyanánt is vállalom.
A Globalibugris
Az emberfejű gibbon
harapja, harapdálja az agyamat
a szívemet és én mégis,
mégis szabad vagyok!Általa növekszem és csak
azért nem hálálkodom
oly feltűnően, mert esendőségében
is önmagunkat tisztelem.Falkában jár az emberfejű,
körülvesz, mutogat, mutogat
és mindig másra és máshova.Én meg járom, járom
a táncot az aranyon járom, Gyógyító
templomot virágzik a táncom.
Ajánlás:
E neuromammon-monológ
életre-halálra analóg
vegeto-gasztronóm
metronóm
Különösen megérintett egy írás a kiállításon, amely Anna Ahmatovától származik:
„Egyszer, alighanem félreértettük egymást Modiglianival. Elmentem hozzá, de nem találtam otthon. Úgy döntöttem, várok néhány percet. A kezemben egy csokor vörös rózsa. A zárt kapu fölött a műterem ablaka nyitva volt. Hogy valamivel elüssem az időt, elkezdtem behajigálni az ablakon a virágokat… Nem vártam meg Modiglianit. Eljöttem. Amikor találkoztunk, mondta, hogy nem érti, hogyan juthattam be a bezárt szobába, amikor a kulcs nála volt. Elmagyaráztam, hogyan történt a dolog. – ‘Az nem lehet – mondta –, olyan szépen voltak elrendezve’”
Antalffy Yvette
A cikk forrása: TÉR-Y-TŐ blog
(A képeket Mújdricza Péter bocsátotta rendelkezésünkre)
A szerző korábbi, építészettel kapcsolatos írásai:
A KÁRPÁT-MEDENCE MAGYAR MŰEMLÉKEINEK MEGÓVÁSA – INTERJÚ KÁLDI GYULA ÉPÍTÉSSZEL
A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJÁN: MEDGYASZAY ISTVÁN VÁROSI HÁZAIBAN
HULLY GULLY VAGY HOLY BIBLE AZ APOR VILMOS TÉREN?
Tweet