Mitől dobban meg először a levelibéka szíve?
A Szép a világ Isten nélkül? című cikkünkre kaptuk válaszként Saroltától az alábbi írást, amelyben számot vet hitének állomásaival.
Ahányan vagyunk, annyiféle az utunk, és annyiféleképpen élhetjük meg a világ szépségét és Istent.
A cikk kapcsán visszatekintettem arra az időre, amikor még az élő Isten nélkül szemléltem a világot, amikor minden évben szükségem volt egy újabb gyönyörködni való dolog begyűjtésére egy üdülés alkalmával, habzsolva, mindent egyszerre: „hűha, de boldog vagyok!” – ami tartott egy évig, vagy addig sem.
Megtérésem után, az értem imádkozó testvérektől a Mt 5,1-10-et, a nyolc boldogság igéjét kaptam. Pár év múlva az egyik lelki napon a Nyolc Boldogság Közösség nővérei közbenjáró imájukban azt mondták, hogy úgy fogom Istent megtalálni, hogy először is álljak meg egy fa előtt és figyeljek. De ne a levelek tökéletes formájában gyönyörködjek, hanem csak nézzek (nem azt mondták, hogy lássak, hanem nézzek) – és majd mögé látok. Kicsit csalódott is voltam: hogy fogom én Istent megtalálni egy falevélben? Pedig innen indult el számomra a szemlélődő ima felfedezése és az a rácsodálkozásom, hogy „jéééé, minden él!”, és az Élethez tartozik.
De mi az Élet? Ki az Élet?
És akkor hála töltött el, hogy része vagyok az egésznek, a világnak.
Első istenélményem jóval később, egy természetismereti cikk olvasása közben talált rám, miközben egy halk gondolat valahogy így szólt hozzám: „Gondoltál már arra, hogy mitől dobog a békák szíve, hogy melyik az a pillanat, amikor a levelibéka szíve legelőször dobban?” Na, itt már padlót fogtam – mondhatnám szlengben –, mert együtt volt a fa levelestől és a leveli béka szívdobbanásostól. Olyan zokogás tört rám, hogy nem bírtam abbahagyni, és tetőtől talpig betöltött a hála és szeretet érzése, de annyira, hogy így akartam maradni, és drukkoltam, hogy el ne múljon.
Van, amit nem lehet szavakkal kifejezni és megmagyarázni – mint például a végtelent –, mert vagy befogadok a szívembe-lelkembe valamit vagy Valakit, vagy ésszel felfogom. Ez nem ugyanaz.
Szép a világ Istennel vagy anélkül, csodálatos a természet, ha magányos vagy, ha párod van. Szép mindenkinek, persze, hiszen valóban szép. Szép a naplemente, a hóesés, az évszakok, a tenger, a felhők, az erdő, a pipacs, a hegy – de ez így külön-külön még nem Isten.
Mert más az a szépség, ami a szépség mögött van, ami a szépség velejárója, ami beléd ég, amitől nem tudsz szabadulni akkor sem, ha már nem azt látod. Ha a vonat ablakán kipillantva szemétkupacokat, elhagyott romos házakat, kiszáradt fákat látsz, és ha akkor is meg akarod ölelni a világot és benne minden embert, akkor találkoztál a Szépséggel, találkoztál a Világgal, találkoztál Istennel!
A Világ, a Szépség és Isten számomra már szétválaszthatatlanok, persze lehet róla tudomást nem venni. Hiszen szabad akaratot kaptunk, mert Istennek is szabad akarata van, és bennünket a saját képére teremtett.
njsarolta
Kép innen
Rokon cikkeinkből:
Ötösben – Ipolytarnóc, Somoskő és Salgó vára Virágékkal
Tweet