A háború a szívekben kezdődik
A böjt lemondás, amelynek története régi időkben gyökerezik.
Már az antik filozófiai iskolák hagyományait követve az egyházatyák is a böjt jó hatásáról beszéltek. Aranyszájú Szent János a böjtöt mint orvosságot említi. Minthogy az ember természeténél fogva könnyen átadja magát a szenvedélyeknek, és nem tart mértéket, újra meg újra böjtölnie kell, hogy ez által szabaddá váljék e világ fölösleges gondjaitól.
A régi szerzetesek számára nyilvánvaló volt az összefüggés a test és a lélek között. Ha a test elhájasodik, a lélek is hájas és tompa lesz. A sok evés csökkenti az ember szellemi éberségét.
Dr. Buchinger, német orvos az első világháború után fedezte fel a böjt gyógyító hatását. Így elemzi a böjtöt orvosi szempontból: „Először leépülnek a máj glikogéntartalmai, és egyéb, a vérben keringő, rendelkezésre álló tápanyagok, s test szükségmegoldásként három napig ezekből látja el a háztartását. Az összes anyagcsere folyamat a lehető legnagyobb takarékosságra áll be. ( Ez az időszak a legnehezebb! ) Ezután következik a test belső gazdasági körforgása, rákényszerül ugyanis, hogy nitrogénegyensúlyának fönntartásához hozzányúljon valamilyen tartalékhoz. Így lebontja például a patologikus izzadmányokat, a régi kérgeket, a lerakódásokat, az idegen anyagokat, a gennyet, a gyönge, valamiképpen megterhelő anyagokat. A koplalókúráknak olyan betegségekre van legjobb hatása, mint a reuma, az arthritisz, az arterioszklerózis és a bőrbetegségek.”
Ma leginkább ezekért, azaz a testi gyógyulás céljából böjtölünk, pedig a böjt sokkal több ennél.
Szent Athanasziosz szerint a böjt megszenteli a testet. A test a böjtölés által a Szentlélek templomává lesz, hiszen nyitva tartja azt a sebet, amely Isten felé lendít bennünket, és amit egyébként oly sok mindennel igyekszünk betömni. Leginkább jó ételekkel és italokkal, filmekkel, bulikkal, alkohollal és szexszel. Vagy csak a csöndtől való meneküléssel.
Amikor hazaérünk, bekapcsoljuk a tévét, az autóban a rádiót. A nagy hang és egyéb zavarban a szív mélyén tanyázó kedvetlenség és üresség nem tud feljönni. A böjtben azonban nincs menekvés. Ilyenkor végre találkozhatunk önmagunkkal, lelkünk ellenségével, és mindazzal, ami belsőleg fogva tart: beteljesületlen vágyainkkal, szenvedélyeinkkel, gondolatainkkal, amelyek csak önmagunk körül forognak, és az olyan érzésekkel, mint a harag, a keserűség, és a szomorúság. Árnyoldalaink megismerése sokkal alázatosabbá tehet bennünket, hiszen megtapasztaljuk, hogy ítélkezni mások felett mennyire hiábavaló. Nem különbözünk oly nagyon embertársainktól.
Jézus a negyven napos böjtje alatt szemtől szemben találkozott a Sátánnal, aki az emberlét minden kísértésével csábította, hogy szenvedő-messiási megváltó küldetésében megrendítse. Az első kísértés a testi örömökre vonatkozott, a második a hírnévre, a harmadik a kincsre és a hatalomra. A megkísértés története megmutatja, hogy hibázhatjuk el embervoltunkat.
Az a böjt azonban, amiből látványosságot csinálunk, nem jár nyereséggel. Amit az ember hetvenkedésből tesz, nem hoz gyümölcsöt, hiszen az emberek dicséretével véget ér.
Ha a népek, amikor vitás kérdéseiket rendezik, elfogadnák a böjt tanácsát, nem lennének háborúk. Ha egész életünket a böjt szabályozná, nem volna ennyi nyögés és sóhajtás. A böjt mindenkit megtaníthat arra, hogy hagyjon fel a pénz és a fölösleges dolgok szeretetével – és általában az ellenségeskedésre való hajlammal. S most Gandhira gondolok, aki bár nem volt keresztény, sokat böjtölt, és csodálta Jézust. A Hegyi Beszéd volt számára az erőszakmentesség alapokmánya, abból merítette gondolatait, az irányította tetteit. Gandhi felszólít minket, keresztényeket, hogy vele együtt azon az úton haladjunk, amelyre Krisztus hív. Számára nincs imádság böjt nélkül, ha a böjtöt a legtágabb értelemben fogjuk fel: „Vallásom arra tanít, hogy olyan ínségben, amit mi magunk nem tudunk enyhíteni, böjtölnünk és imádkoznunk kell.”
Híres kijelentése az is, miszerint „ha a keresztények csak tíz százalékát tartanák meg Jézus Hegyi Beszédének, sokkal kevesebb baj lenne a világon.”
Mert a háború a szívekben kezdődik, fogalmazta meg Márai is.
C.G. Jung szerint a böjt a tudatalattihoz való eljutás egyik útja. A változás szimbólumai című könyvben leírja, hogy az ember csak az által jut belsőleg előbbre, ha lelki energiáját nem regresszió által, az anyához visszafelé irányítja, hanem vallásos kifejezéssel élve Istenre. A cél, hogy az ember megszabaduljon a családjához való kötődéstől, amely nem magasabb belátásból, hanem lágyságból és az infantilis érzések fölötti uralom hiányából fakad.
A böjt és minden aszkézis azonban kemény iskola. Mégis megéri gyakorolni, hiszen ahogy a szerzetesek vallják, hozzásegíthet ahhoz, hogy miként az angyalok, állandóan bizalmas viszonyban éljünk Istennel. Ez a legnagyobb békesség, ha tetszik, boldogság. Éppen az a valami, amit a nyugati ember oly mohón, oly régóta keres.
Konkoly Edit
Fotó: Klausz Péter (“Az ösvény” , 2009 Fenékpuszta)
Tweet