Borús-derűs nyaralás Isztrián
Idei családi nyaralásunk szélsőségesre sikeredett. Rosszul indult, de a végére jó lett. Éppen ezért felejthetetlen.
Nem kis vállalkozás egy ötfős alsó középosztálybeli családnak ma a horvát tengerpartra utazni. Keményen gyűjteni kell rá a pénzt hónapokon át. Az 1930-as években egy középiskolai tanár, akinek a felesége otthon nevelte a gyerekeket, el tudta vinni a családját Abbáziába, szállodába, legalább egy hétre nyaralni. Ez bátorított fel engem, hogy különösebb előtakarékosság nélkül is vágjunk bele. Igaz, csak hat napra (abból két nap utazás), autóval, sátorral, kempingben – de a lényeg a csodálatos Isztria!
Az indulás nem ment simán. Agárd közelében, az autópályán elfolyt a kocsink hűtővize, majdnem megfőtt a motor. De még időben észrevettük, leálltunk, és volt nálunk négy üveg ásványvíz, azt töltöttük a tartályba. Így le tudtunk hajtani az autópályáról, és begördültünk egy sírköves üzlet elé. Ott kértünk vizet és útbaigazítást egy közeli gyorsszervízhez. A műhelyben kicserélték a lyukas gumicsövet, körülbelül annyiért, mint egy közepes fogtömés ára. Így két és félórás kitérővel mehettünk tovább.
Megérkeztünk az Isztriai-félszigetre, a Mošćenička Draga nevű tengerparti városka kempingjébe. Felállítottuk a nagy, két hálófülkés sátrat, ami négy napra az otthonunkká vált. Remekül kiállta az időjárási viszontagságok próbáját, nem ázott be, pedig többször is zuhogott az eső. Az első két nap alatt csak egy kis sétára nyílt lehetőségünk a tengerparton, ahol sóvárogva néztük a nagy vizet. Az eső azonban kitartóan esett, és a sátor középső helyisége, amely lefelé nyitott volt, lassan vörös sártengerré változott. „Mint a magyar vörös iszap” – morogtam magamban, mert akkor már elfogyott a türelmem. A család többsége velem együtt úgy vélte, ideje szedni a sátorfánkat – szó szerint –, hiszen a nyaralási időnk fele már hiábavalóan eltelt, ne vesztegessük ott a többit. Férjemnek nem tetszett az ötlet, ő ezt megfutamodásnak érezte, és bízott a jó időben. Lebontottuk a sátrat kétórás munkával, és mire az utolsó cöveket is megtisztítottuk a vörös agyagtól, kissé kiderült az ég. Egy tengerparti étteremben vigasztalódtunk, sokféle tengeri étket megkóstoltunk, de egyik se nyerte meg különösebben a tetszésünket. Az egyre erősödő napsütés azonban pozitívan áthangolta a kedélyünket. Férjem javaslatára úgy döntöttünk, maradunk.
Újra felvertük a sátrat, de odébb, egy füvesebb területen. (Német szomszédaink számára érdekes látványosság lehettünk: itt vannak ezek a magyarok, akik egyszer lebontják, aztán újra felállítják a sátrukat.) Délután megmártóztunk a tengerben. Rajtunk kívül kevesen gondolták úgy, hogy fürdésre alkalmas a hűvös víz.
Mošćenička Draga borús ég alatt is szép
Innen kezdődik a nyaralásunk szép része.
Mošćenička Draga csodálatos hely! Mindenkinek ajánlom, aki a szép természeti környezet, a vadregényes tengerpart mellett Monarchia-korabeli villákat is szeretne látni. A 20. század eleji „fíling” számomra különösen kedves, szeretem a boldog békeidők hangulatát, amikor Magyarország gazdasági virágzásnak indult. Fiume (Rijeka) az Osztrák-Magyar Monarchia egyetlen nagy kikötője volt, Abbázia (0patija) pedig a Monarchia magyar, horvát és olasz polgárainak kedvelt üdülőhelye. Ezektől délre fekszik Mošćenička Draga, az egykori kalózkikötő, amely mára barátságos, szép kisvárossá vált.
Érdemes a zsúfolt, kavicsos strand kipróbálása után kisebb, rejtett, sziklás fürdőhelyeket is keresni. Az itteninél tisztább, szebb kempingben még nem laktunk, pedig notórius sátorozók vagyunk. Leanderek és sok más virág tarkállott mindenütt a bungalók, lakókocsik és sátrak között, amelyeket mi itthon pátyolgatunk, mégis csenevészek maradnak; a párás, mediterrán klímában viszont valósággal burjánzanak. Látszott a bungalókon, hogy tartósan bérlik nyugati emberek, akik a nyarak egy bizonyos időszakát mindig itt töltik. A kis házikókon gyakran díszlett az országuk zászlaja – hollandok, németek, osztrákok jelezték így büszkén, hogy melyik nációhoz tartoznak. Ebből arra következtettem, hogy az erős nemzetek tagjait senki se tartja nacionalistának, ha büszkék a nemzetükre, és kiteszik a zászlóikat.
A vár bejárata
Mošćenice hegyen fekvő várába 750 lépcsőn jutottunk fel. A zegzugos utcácskák és egymás mellé, alá, fölé, mögé épült lakások különösen nagyobbik lányom fantáziáját mozgatták meg, aki el tudná képzelni, hogy majdani családjával éppen ilyen helyen éljen. A többiek inkább a tengerparti régi villák közül választottak maguknak fiktív “lakhelyet”. Fiam megjegyezte, hogy talán idejön majd nászútra. Azt hiszem, ennél több ajánlás nem kell: érdemes itt nyaralni! De ha sátorral jönnek, rendeljék meg mellé az esőmentes időt is, forróság esetére pedig egy nagy, árnyat adó fát. Minden más megvan itt!
Még néhány kép:
A borús, kihalt tengerpart nem túl hívogató
A mošćenicei vár zegzugos lakásai viszont barátságosak
Elhagyatott kis templom Mošćenicében
A várból éppen Mošćenička Draga öblére, az egykori halászkikötőre látunk
A legkülönlegesebb régi villa a parton
Ilyen a tengerpart, ha szép az idő
Mošćenička Draga hívogató éjszakai fényei
Kölnei Lívia
A képek családi fotók.
Tweet