Talita

A hallhatatlanságról, avagy kik is a társadalom kaméleonjai

“Mi vagyunk a társadalom kaméleonjai: hallók között hallóként élünk, de nem hallunk jól, ami folyamatos küzdelmet és nehézséget jelent a hétköznapokban – a munkahelytől az ügyintézésen át a szerelmi életünkben is.”

Dr. Jámbor Andreát egy tanácskozáson ismertem meg, aminek roppant hivatalos hangzású, mondhatnám érzelemmentes címe volt: „A diszkrimináció elleni küzdelem – a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése”. Andrea volt az, akinek „Hallhatatlan szavak – belső utazás a nagyothallók világába” című előadása a leginkább – trendi kifejezéssel élve – „érzékenyítette” a résztvevők nagy részét, köztük engem is. Profi prezentációja a siketek és nagyothallók világáról és lehetőségeiről szólt. Személyes tapasztalataiból és élethelyzeteiből idézett fel néhányat, majd a sorstársak és hozzátartozóik gondolataiból is szemezgetett. Pozitív kisugárzása a hallgatóságot is lenyűgözte. 

Magam is – enyhébben ugyan, mint Andrea – nagyothalló vagyok. Így minden olyan használható módszer érdekel, amely az értést és a megértetést szolgálja.

Andrea a saját előadása után éppen mellém ült le, így interjút kértem tőle. Június első hetében, egy XIII. kerületi kávézóban találkoztunk. 

– Hogy derült ki, hogy nem hallasz?

– Másfél éves voltam, amikor azt tapasztalták, hogy ha szóltak hozzám hátulról, nem reagáltam. A nevemre sem. A kisebb hangokra sem.

– Hogyan tanítottak beszélni? Mik a módszerek?

– Írtam egy könyvet, abban benne vannak édesanyám szavai, először a teljes kétségbeesés, aztán azonnal a segítés: a folyamatos, néha esti, fáradt sírásokba torkolló gyakorlás, beszédfejlesztés, természetesen szakember irányításával. Édesanyámnak, valamint Bea néninek, a Szent János Kórház szurdopedagógusának és nővéremnek köszönhetem, hogy szinte hiba nélkül megtanultam beszélni. Tükör előtt, játékos gyakorlatokkal formáltuk a szavakat, ismételve százszor is. Minden szó hangról-hangra született.

– Milyen iskolák során jutottál el a gyógyszerész doktori címig? Integrált képzésben vettél-e részt?

– Mindvégig integrált oktatásban részesültem. Öt évig  szüleim munkája miatt Moszkvában, orosz nyelvi közegben éltem. Másképp viszonyultak hozzám már azért is, hogy magyar voltam. A nagyothallásomat is természetesen kezelték. Amikor Magyarországra visszatelepültünk, akkor pedig azért voltam szerencsés, mert orosz nyelvi közegből jövőként és nagyothallóként is megint csak odafigyeltek a beilleszkedésemre.

– A magyar nyelvet gyönyörűen beszéled. Az idegen nyelv tanulása hogyan ment?

– A magyar mellett az oroszt, a németet, az angolt és 2006 óta a jelnyelvet sikerült elsajátítanom. Oroszból és angolból középfokú nyelvvizsgám van. Igazából az angol kiejtéssel és a szájról olvasással gyűlt meg a bajom leginkább. Az angolban vannak különleges hangzók, és több szó szinte egyforma, ha szájról olvassuk.

– Miért pont gyógyszerész lettél?

– Megszerettem a kémiát. Az orvosi pálya is vonzott, de nem tudtam, hogy mennyire gátol majd a munkámban a hallásom hiánya, így a gyógyszerészetet választottam.

– Hol dolgozol?

– Egy gyógyszerforgalmazó cégnél minőségbiztosítással foglalkoztam a gyerekek születéséig. Most a gyerekekkel otthon vagyok.

– Férjedet hogy ismerted meg?

– A munkánk hozott össze az egyetemen. Kevés szavú, figyelmes, jó humorú ember. Jó volt vele a könyvön is együtt dolgozni.

– Két kisgyermek anyukája vagy. Hogyan érted meg őket? A nagyobb megérti-e, hogy te nem hallasz jól?

– Peti kettő elmúlt, Juli még csak féléves. Az anno a tükör előtt gyakorolt magánhangzóképzés – A-O-U, I-E-Á  – még mindig benne van a fejemben, sőt mi több, Petihez is így kezdtem beszélni. Amikor betöltötte a második évét, már elénekelte a Hinta palintát, és hamar megtanulta a ragozást is. Azt, hogy én nem hallok jól, játékosan tanítom neki. Mondom neki, hogy nem értem, s akkor valahogy megpróbálja a maga módján másképp kifejezni, amit szeretne közölni. „Játszásdiból” volt neki is „hallókája” mint afféle segédeszköz – hasonló az igazihoz –, amivel eljátszva tanulta meg az én helyzetemet. Teljesen azért nem érti még, de jól haladunk.

– Félrehallások? 

– Vannak olyan helyzetek, amikor a pozitív hozzáállás és a humor segít. A félrehallásaink nagy derültséget okoznak, de szerintem a hallók világában is így van. Egyik nap a munkahelyemen áramszünetet jelentettek be. Kérdeztem a kollegáimtól, hogy van-e a számítógéphez tünetmentes áramforrás, mert akkor folytatni tudom a munkám. Nevetve javítottak ki: az nem tünetmentes, hanem szünetmentes áramforrás!

– Vezetsz autót? Szabad-e autót vezetniük a hallássérülteknek?

– Igen vezetek, 17 évesen már volt jogosítványom. Nem a fülünkkel fogjuk a kormányt! (nevet) A hallás hiányát a járművek mozgásának fokozottabb figyelése pótolja. Látva, hogy az előttem haladók félreállnak, a visszapillantó tükörben pedig egy villogó autó jelenik meg, tudom, hogy nekem is mi a dolgom. A siketség sem kizáró ok a jogosítvány megszerzésénél.

– Egy látássérült barátunk mesélte, hogy vak társai moziba is járnak, és sokkal több mindent megértenek a filmből csak a hallásukra hagyatkozva. Milyen lehet a mozi, ha nincs feliratozás?

– Nagy szerencse, hogy most már szinte minden filmet feliratoznak. Korábban azért szerettem a magyar sorozatokat a tévében, mert legalább a szájról olvasással ki tudtam következtetni a történéseket.

– A zene mit jelent neked, és hogyan veszed észre a hatását?

– Én nem vagyok annyira zenebolond, de a sorstársak között bizony vannak sokan. Ők mindent elkövetnek, hogy minél hallhatóbb legyen a zene, profi hallókészülékkel és speciális hangosítással. A jelelő Himnusz Weisz Fannival pedig gyönyörű.

– Hogyan is függ össze a kaméleon színeváltozása és a nagyothallás?

– A nagyothalló állapot egy „rejtett fogyatékosságot” jelent, mi vagyunk a társadalom kaméleonjai: hallók között hallóként élünk, de nem hallunk jól, ami folyamatos küzdelmet és nehézséget jelent a hétköznapokban – a munkahelytől az ügyintézésen át a szerelmi életünkben is. A tévhittel ellentétben egy hallókészülékkel nem nyerjük vissza az eredeti hallásunkat. A hallás részleges kiesése viselkedésbeli félreértéseket okozhat, ezek bizonytalansághoz és fokozott érzékenységhez vezethetnek. Lényeges információk elveszhetnek, emberi kapcsolataink sérülhetnek. Nehéz elfogadni az állapotunkat. A családi háttér, az érzelmi támasz különösen sokat jelent nekünk: legyen ez egy rokon, egy sorstárs, egy barát. A könyvemben ezért lett a kaméleon a szimbóluma a nagyothallók ezen élethelyzetének. Ha elé tesznek egy rózsaszín szemüveget, rózsaszínűvé válik, ha zöldet, akkor zölddé, ha pirosat, pirossá.

A beilleszkedés nehézségeit hadd szemléltessem egy humoros történettel a könyvemből: 

„A középiskolában a szünetben az egyik lány viccet mesélt. Persze én egy kukkot sem értettem belőle. A csattanó elhangzása után a barátnőm engem kérdezett, hogy mi lett a vége, mert lemaradt róla. Mondtam neki, hogy én sem értettem. Erre ő: – Akkor meg miért nevetsz??? – Hát mert ilyenkor az szokás.”

– Hogy megy a telefonálás?

– Az egyre jobb minőségű digitális hallókészülékkel a telefonálás ma már nem jelent gondot, de jobban kedvelem az írásbeliséget, az e-mailt, chat-et, sms-t, facebookot.

A legenda szerint a telefon tesztelésénél Puskás Tivadar használta elsőként a („hallom” szóból származó) halló szót, amely a telefonálásnál az egész világon elterjedt. Egy másik legenda szerint pedig a régi öregek féltették az emberiséget a telefontól, hogy több lesz a hazudós ember. Úgy tartották, ha nem néznek az emberek egymás szemébe, akkor észrevétlenül is, csupán a hangjukkal megtéveszthetik egymást.

– Mi a különbség a siketek és nagyothallók között?

– Mi, nagyothallók hallásmaradvánnyal rendelkezünk, hallókészüléket használunk, orvosi rehabilitációval és fejlesztéssel jól kapcsolódunk a halló világhoz. A siketek nem rendelkeznek hasznosítható hallásmaradvánnyal, általában nem viselnek hallókészüléket, mivel állapotuk hallókészülékkel sem korrigálható, és többségük legfőbb kommunikációs eszköze, gyakran anyanyelve is a magyar jelnyelv. Jó a kapcsolatunk, ismerjük egymás felé az utat. Azt tapasztalom, hogy a nagyothallók sokkal zárkózottabbak. A jelelő siket társaink nyíltabbak, talán az erőteljes mimika teszi azzá őket.
Van egy érdekképviseleti szervezetünk, a SINOSZ (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége). 2006-ban léptem be, azóta megtanultam a jelelést. Egy újabb nyelvnek tekintem. Sőt a halló kisfiamnak a Boci-boci tarkát meg is tanítottam jelelve. Olyan helyes volt, ahogy halántékához illesztette hüvelykujjait, mutatóujjait pedig az ég felé nyújtotta, majd fejecskéjét előrehajtva a szemöldöke mögül nézett ki rám, hogy jól csinálja-e…

– Ahogy említettem, én is egyre romló hallású vagyok. Érdemes-e még most elsajátítani a jelnyelvet, amíg hall az ember? Vagy elég szájról olvasni tudni?

– Érdemes mindenképpen megtanulni, a SINOSZ-ban folyamatosan indulnak különböző szintű jelnyelvi tanfolyamok. A kommunikációnak új dimenziója lehet a jelelés.

A nagyothalló tagok 50% kedvezménnyel tanulhatnak jelnyelvet a SINOSZ szervezeteinél, valamint a szövetség országos központjában (Budapest, VI. ker., Benczúr u. 21.) működik egy sorstársi segítő szolgálat is, ahol tanácsokat, segítséget  és közösségi programokat kaphat, aki ellátogat ide. Érdemes a honlapot is böngészni:  www.sinoszhangforras.hu

– Hogyan vállaljuk fel a nagyothallásunkat?

– Mindenféleképpen fontos az „érzékenyítés” az óvodától az iskolákon át a munkaadókig. A SINOSZ ezért dolgozik. A magam részéről arra bátorítok minden sorstársat, vállalja fel azt, hogy nem hall jól. Mindenkinek egyedi módon kell a tudtára adni, hogyan tud velünk kommunikálni. Sokszor érzem azt, hogy fárasztó dolog mindenkinek egyenként elmagyarázni, hogyan is értjük és értetjük meg magunkat a világgal. Azért is született meg ez a könyv, mert magam is tapasztaltam, hogy nincs irodalma a mi problémahalmazunknak.

A Hallhatatlan szavak című könyvet a SINOSZ – a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége adta ki 2012-ben, mely akár tankönyve is lehetne azoknak a bizonyos „érzékenyítő óráknak” –  nemcsak a nagyothallás, hanem más fogyatékosság ürügyén is. További információk: www.sinosz.hu

Antalffy Yvette

A szerző korábbi, hasonló cikkeiből:

“Érzékenyítő” tánc – kerekesszékkel

Újrafestett valóság

Képmeditáció és elmélkedés a fehér bot napján