Talita

Hully Gully vagy Holy Bible az Apor Vilmos téren?

A léleképítő címmel a magyar organikus építészetet megalapozó építészre, Makovecz Imrére emlékeztek munkatársai, tanítványai, művészbarátai 2012. január 12-én Budán, a Szent Margit Gimnáziumban. Szóba került a mester utolsó templomtervének sorsa is.

Lokálpatriótának tartom magam. Életem jelentős részét Budán, a XII. kerületben, a Sas-hegy–Széchenyi-hegy–Krisztinaváros által határolt területen töltöttem. Gyermekéveimben még olyan telek voltak, hogy korcsolyázni is lehetett az iskolák éjszakánként frissen fellocsolt udvarának jégpályáin. A hó decembertől február végéig hullott, így szánkózni is eljárhattunk a templomdombra, óvatosan kerülgetve a betonvasakat, amik még a háború előttről maradtak ott, jelezve: ide valaha templomot terveztek Isten dicsőségére.

Majd más idők jöttek, és a szent („holy”) helyen, a templom helyett a Hully Gully elnevezésű diszkó és sztriptíz bár létesült, idomtalan, ablak nélküli, hatalmas bunkerként elcsúfítva Buda egyik legszebb terét.

Később – 1999-ben – urnatemetőként(!) ugyan felszentelték az épületet, de egyre borzasztóbb állapotban várja a jobb időket.

Az egész területet néhány hónapja masszív fémkerítés védi. Talán valami készülődik?

A Makovecz-emlékest házigazdája Csontos János író, filrendező volt. Meghívott vendégei pedig a mester két építész tanítványa: Nagy Ervin, országos főépítész és Csernus Lőrinc; valamint az ács Blastyák Mihály, aki gyakran dolgozott csapatával Makovecz Imre épületein; Madár Ivett, fiatal építész, a Makovecz által életre hívott vándoriskola egy diákja; és Halmos Béla, népzenész. A résztvevők személyes emlékeiket felelevenítve emlékeztek Makovecz Imrére. A tanítványok, barátok a nagyformátumú művészt és az erős embert idézték fel. Az anekdoták mellett méltatták az életművét. Mindannyian egyetértettek abban, hogy Makovecz Imre halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar építészetet, művészetet és közéletet.

A január 12-i emlékesten elhangzott, hogy már minden készen áll Makovecz Imre utolsó munkája, a Felső-Krisztinavárosba tervezett temploma építésének beindítására. Van jóváhagyott építési engedély, lennének kivitelezők, lenne közadakozás, csak a Katolikus Egyház nem adja rá áldását. Az építész hívei úgy vélik, hogy ennek oka az épület szimbolikájának félreértése, félremagyarázása és valamilyen személyes nézetkülönbség. Egyházi oldalról egyértelmű állásfoglalás még nincsen, de sejthető, hogy maga az építkezés (a civil támogatással együtt is), valamint később az épület fenntartása hatalmas anyagi terhet róna az egyházra, miközben országszerte alig jut pénz a templomépületek felújítására. Makovecz Imre látásmódja, szimbólumrendszere is aggályokat kelthet, a terv ugyanis feszegeti a katolikus hittételek kereteit. A támogatók mielőbbi tárgyalásokat, egyeztetést sürgetnek.

„Martini bíboros, Milánó érseke elmesélt egy kedves történetet, amely láttatja, milyen veszélyt idézhet elő a vallás. A történet egy házasulni készülő olasz párhoz kapcsolódik, akik előre megbeszélték a plébánossal, hogy egy kis ünnepséget tartanak a templomkertben. De esett az eső, és ők nem tudták megtartani az ünnepséget. Azt kérdezték tehát a plébánostól: „Baj lenne, ha az ünnepséget a templomban tartanánk meg?” Mármost az atya cseppet sem volt boldog, hogy fogadást rendeznek a templomban, de ők azt felelték: „Eszünk egy kis süteményt, éneklünk egy kicsit, iszunk egy kis bort, és hazamegyünk.” Így hát meggyőzték az atyát. De, minthogy derék, életszerető olaszok voltak, ittak egy kis bort, énekeltek egy kicsit, aztán ittak még egy kis bort, és énekeltek még néhány dalt, és nagy ünnepelgetés folyt a templom falain belül. Mindenki jól érezte magát, volt sok tréfa és csintalan dévajkodás. Az atya viszont tele volt feszültséggel, fel s alá járt a sekrestyében, háborogva a társaság keltette zaj miatt. A segédlelkész bejön, és így szól: „Látom, ön tele van feszültséggel.” „Hát persze, hogy feszült vagyok. Hallgassa csak a lármát, amit ezek csinálnak! És mindezt az Isten Házában! Az ég szerelmére!” „Nos, atya, ezeknek az embereknek valóban nincs hova menniük.” „Tudom! De muszáj nekik ilyen zenebonát csapni?” „Nos, atya, nem szabad elfelejtenünk, hogy Jézus is jelen volt egy esküvőn!” Mire az atya: „Tudom, hogy Jézus Krisztus jelen volt egy esküvői banketten, önnek aztán nem kell mondania nekem, hogy Jézus Krisztus jelen volt egy esküvői banketten! De ott nem volt Oltáriszentség!” Tudod, vannak még hasonló esetek, amikor az Oltáriszentség fontosabb, mint Jézus Krisztus. Amikor az ima fontosabb lesz, mint a szeretet, amikor az egyház fontosabb, mint az élet.” (Anthony de Mello: Ébredj tudatára)

A vértanú Boldog Apor Vilmos szobra éppen szemben áll az urnatemető bejáratával. Egészen véletlenül tudom, hogy a szobor vörös márvány talapzata az egykori Felvonulási téren levő Lenin-szobor alapzatából való. Micsoda metamorfózis…

Jó lenne, ha egy reggel arra ébrednénk, hogy az egykori Hully Gully romjai helyett a Holy Bible – a Szent Biblia – jelképeit csodálhatnánk meg, a nemrég elhunyt nagyszerű, organikus építészünk, Makovecz Imre tervei nyomán!

(Képek: a szerző fotója és http://meonline.hu)

Antalffy Yvette