Talita

Imádkozzunk Japánért!

Március 11-én, hazai idő szerint péntek hajnalban a Richter skála szerinti 9-es erősségű földrengés rázta meg Japánt, majd hatalmas szökőár öntötte el a tengerparti településeket. A halálos áldozatok száma meghaladja az ötezret, sok ezren pedig eltűntek. Megsérült a fukusimai atomerőmű több reaktora is, kettőben robbanás is történt. A japán katasztrófa hatása az egész világon tőzsdekrachot idézett elő. Mindent lehet jelnek tekinteni. Akár a Japánban történteket is.

Japánt természeti katasztrófa érte. Az ország észak-déli irányban egy hosszan elnyúló szigetcsoport, amelynek szinte csak a partvidéke lakható. Ezt a területet érintette leginkább az elemi csapás. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mivel a szigetországban gyakoriak a kisebb földmozgások, a japánok már az óvodában megtanulják, hogyan kell viselkedni ilyenkor. Emellett az épületek egy része is földrengés biztosan lett megépítve. Bár a netre felkerült videót szemlélve, ahol a szökőár úgy lökdösi az autókat, mint a gyerekjátékokat egy rakoncátlan kisfiú, és néhány ház a szemünk láttára dől össze, átértékelődnek a fogalmak. Az elemek veszik át az uralmat, mint ahogy itthon is történt az iszapkatasztrófa idején, vagy a tavaly májusi felsőzsolcai árvízkor.

Mindezt tekinthetjük jelnek is. “Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap mást, mint Jónás próféta jelét.” Mondja Jézus, majd az ítéletről beszél, amit szívesen elfelejtünk. Ahogy a kárhozatot is. Nyugodtak vagyunk, hiszen évente kétszer-háromszor megjelenünk a templomban, olvasó lóg az autónk visszapillantó-tükrén, és valahol van egy Bibliánk is. Csak épp Isten nélkül élünk. Minden mást bepakolunk életünk bőröndjébe, csak épp őt hagyjuk ki. Pedig nélküle nem működik az életünk: hivatásunk, párkapcsolatunk, családi és baráti viszonyaink.

A világ több országa, szervezete segítségéről biztosította Japánt. De nem csak ők. Bryan Adams, kanadai énekes segélykoncertet szeretne szervezni több más rocksztárral együtt a japánok megsegítésére. Itthon az ELTE és a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatói szónokversenyt szerveznek, amelynek bevételét eljuttatják a károsultaknak. Egyetemisták egy másik lelkes csoportja a március 15-ei ünnepélyen kérte az embereket, hogy segítsenek.

Ez mind szép. Annak idején a niniveiek bűnbánatot tartottak, amikor felismerték Isten küldöttét Jónásban. De van-e ma Jónásunk? Vannak vajon emberek, akik ki mernek állni nagyvárosainkban, hogy a bűnbánatról szóljanak, vagy a megtérésre buzdítsanak? Ki mondja el, hogy földrengések, szökőárak, atomerőmű robbanások ellenére Isten nem a vesztünket akarja, hanem megtérésünket? Ha el is mondja, figyel rá valaki? Megszívleli, és bűnbánatot tart?

Japánban az újjáépítés nem lesz gyors. A Reuters írja: “Akár öt évig is eltarthat, amíg sikerül újjáépíteni Japánt a katasztrófa után, mondta Abhasz Dzsa, a Világbank egyik elemzője. Szerinte az 1995-ös Kobe földrengés után kicsivel kevesebb, mint öt évig tartott a talpra állás, ez most több időbe telhet.”

Mi vajon mikor állunk talpra?

A nagyböjt a bűnbánat ideje. Isten pedig irgalmas (majdnem) a végtelenségig.

Kisgyörgy Eszter-Konkoly Edit