Kantáros szárnyú angyalok
Tizenegy éve még eljártam dolgozni, és megmászva a hegyoldalt értem a munkahelyemre, a „Lipótra”. Azóta már senkinek sem a munkahelye, esetleg a kapuőröké. Az épületet mára a természet veszi vissza magának apránként, bontja vakolatát, falait benövi a borostyán.
Egy botanikus kerten vitt át utam, ahová nagyon régi kertészek terveztek növényeket, köveket, árkokat, szökőkutakat, egymásba fonódó utakat.
Tavaszonként a „Sárgaház” mögül dühös viharok keltek útra, hogy azután félkörívű duplaszivárvány-kapun léphessenek a gyógyuló lelkek az épületbe.
Majd a következő állomás az öreg lift volt, mely pince és padlás között hozta-vitte a betegeket, gyógyítóikat, ápolóikat és azok segítőit.
Az itt felváltva dolgozó “lift-révkalauzok” mindegyikéről kiderült a számomra, hogy azok közé az angyalok közé tartoztak, kik emberi formát öltöttek ugyan, de a kantáros angyalszárnyaikat valószínűleg az aktatáskájukba, retiküljükbe hajtogatták, amikor szolgálatba álltak. Hogy mi a bizonyíték az angyalságukra?
Józsibá’
Kezdeném a legidősebbel, akit Józsi bácsinak hívtak. Egy Pest környéki faluból járt be mindennap, 80 évesen is. Fiatalos tekintete valamikori csibészségeit idézte, pedig komoly MÁV tisztviselő volt a nyugdíjba vonulásig. Ő volt az első nagy felfedezésem „kantáros szárnyú angyal”-kérdésben. Egyik reggel láttam, hogy két pince-padlás járat között vadul tanulmányoz egy számítástechnikai ismereteket oktató irományt. Mit olvas, Józsi bácsi? Megtudom, hogy feliratkozott arra a listára, ahonnan leselejtezett 386-os PC-ket sorsolnak ki, s jutányos áron hozzájuthat az egyikhez. Szeretné érteni, amiről az unokái beszélnek, sőt még mobiltelefonja is lesz hamarosan, nehogy lemaradjon valamiről.
A finom modorú
Következő angyalom egy finom modorú úr volt, aki autószerelőből lett rokkantnyugdíjas, majd lift-révkalauz. Őróla akkor bizonyosodtam meg, hogy az „angyali kar” egyik tagja, amikor láttam, hogy egy vastag blokktömbbe apró nyomtatott betűkkel rótta a sorokat, és napról napra több lett a már teleírt oldal. Kérdésemre, hogy mit ír ily’ szorgalmasan, megsúgta, hogy szimultán két kalandregényen dolgozik megrendelésre, és már kiadója is van.
Az orgonacsokros
Női angyal is volt köztük. Egy tavaszi reggelen virágillat fogadott a liftben. Lenézek: orgonacsokor és két ásványvizes üveg. Kérdem is, hogy a virágoknak vagy neki kell ez a sok víz. Kiderül, hogy inkább neki, mert kiszárad a szája a sok beszédtől. Sok beszéd? Mondja, hogy igen. Mindenkinek köszön, és a régi betegektől, akiket már legalább kétszer látott, meg is kérdezi, hogy vannak, javul-e az állapotuk, és némelyiket megajándékozza a saját kertjéből hozott virággal. Van, akitől viszont ő kap virágot, olyat, amilyen neki nincs.
A könyvfaló
A negyedik az „angyali váltóműszakban” egy ötvenes úr volt, aki mindig olvasott. Láttam, hogy egy borzasztó vastag könyv a kezében Ramszesz fáraóról szól. Nekem egy nyári szabadságnyi idő kellene, hogy a végére érjek egy ekkora terjedelmű alkotásnak. Ő viszont naponta kivégez egy ilyen könyvet – tudtam meg –, hiszen őt még a jó tanárok megtanították olvasni. Sietett is befejezni az olvasást, mert a könyvtár nyáron zárva, és 30 napra csak 6 könyvet kölcsönöznek.
Baba-angyal
Ramszesz témában pedig egy másik „baba-angyali” történet: a testvérem egyik barátjának gyereke „baba-mama” szintjén beszél. Ül a TV előtt, és nézi a piramisokról szóló filmet. Egyszer csak megszólal: „Ramszesz!” Majd jóval később a narrátor is bemondja, hogy „Ramszesz”.
A dizájner
Hogy némely gyógyító intézet „lift-révkalauzai” angyalok, arról 2011 októberében megint megbizonyosodhattam a Kapás utcai rendelőintézetben, a sebészet és röntgen között ingázva a bokaficamommal.
A lift mennyezetén látom, hogy a világítást takaró opálüveglapot olyan fémlemez fedi, amelyből sűrű sorokban, kisebb-nagyobb kör alakú kisajtolt lyukon kandikál át a fény. Mondom is a „révkalauznak”, olyan ez, mint a csillagos ég! Kiderül, hogy mindezt ő készítette a felújításkor talált hulladékból, a maga örömére és a rendelőlátogatók gyönyörűségére.
Liftkezelő és dizájner-angyal
A szabadnapos rendőr
Egy kedves ismerősöm pedig arról mesélt, hogy egy hétvégén a lázas gyerekét az egyik kórház ügyeletére kellett vinni. Autóval mentek, s míg a felesége a gyerekkel várt a rendelőben, addig ő visszament az autóhoz, hogy elintézzen még ezt-azt. Visszaérkezve látta, hogy a bal első kerék leeresztett. Neki is állt nyomban a kerékcserének, de éppen hogy belefogott, egy fiatalember felajánlotta a segítségét. A szerelés közben kiderült, hogy szabadnapos rendőr volt a segítője. A végén pedig be is mutatkozott: „Angyal Péter vagyok” – mondta.
Antalffy Yvette
A képek a szerző haiku-kalligráfiái
Ajánlott cikkeink:
Lakásfelújítás a nyolcvankét éves mamánál…
Öt tévhit és öt igazság az igazi férfiasságról
Férfimunka? Női? És mi a gyerek dolga?
Tweet