Talita

„Kiszolgáltatom magam a Szeretetnek”

Bár katolikusnak keresztelték, Körmendy Petra evangélikus közösségekben találta meg azt a fajta szabadságot, amire szüksége volt. Jelenleg a budapesti evangélikus egyetemi lelkészség vezetője, aki gyülekezetét „kör alakúnak” nevezi. Aktívan részt vesz a Láthatatlan Színházban, a Holnemvolt mesemondó fesztivál és még számos izgalmas dolog fűződik a nevéhez. Szüléseknél segédkező dúla. Nagyon impulzív nő!

– Hogyan történt a lelkészi elhívásod?

– Egyszer csak tudtam, de mindent megpróbáltam, csak ne kelljen nekem lelkésznek lenni. Elmentem éneket tanulni, voltam német szakos, drámapedagógiát tanultam. Aztán egyszer csak beadtam a derekamat. Az a hihetetlenül erős érzés volt bennem, hogy amire a legjobban vágyom a világon, az ugyanaz, mint amitől a legjobban félek: a teljesen önátadott élet.

– Hogyan lettél egyetemi lelkész?

– Ide jártam már a teológiáról is, akkor még Lénárt Viktor volt itt. Az ő segítségével tanultam bele szép lassan a lelki gondozásba. A gospel kórust vezettem. A fölszentelésem után részben Székesfehérváron, részben itt dolgoztam. Aztán megkaptam az egész állást. Ez nagy kihívás volt, mert a legtöbb lelkészi munkához képest itt folyamatosan dolgozni kell, és még az általában adott anyagi feltételek – autó, lakás, kocsi – sem adottak. Évről évre a gyülekezet 70 százaléka lecserélődik. Mindig meg kell újulnunk. Mondjuk, biztosan belepusztulnék, ha ez nem így lenne! (Nevet.)

– Mit jelent az, hogy ez egy „kör alakú” gyülekezet?

– Azt, hogy nem a hierarchikus formák szerint épül fel, mindenki ugyanolyan közel van a középponthoz, Istenhez, és egymással mellérendelő viszonyban áll.

A három egyetemi lelkészség egymás mellett van. Kijöttök egymással?

Nagyon kevés helyen él ennyire az ökumené, mint nálunk. A közös istentiszteleteket lelkésztársaimmal a Szentlélek áradásaként éljük meg. Nagy szeretetben élünk, vannak közös programjaink.

– Miért olyan ritka a ti példátok?

–Az ökumené hiánya mindig az ismeret hiánya. Ha elzárkózunk, és a másikra mutogatunk, abból nem lesz ökumené. Egyébként a Közös Pont fesztiválmisszióban tanultam meg, hogy mi az ökumené. A Szigeten és más fesztiválokon is ott vagyunk a legnagyobb szeretetben, egyetértésben és tiszteletben. Nem is mi, lelkészek beszélgetünk a sátrakban, hanem „felhasználó szintű keresztények”, egyszerű „júzerek” a „felhasználó szintű fesztiválozókkal” arról, amit ők élnek. Ha az egyházak hivatalos tanítását nézzük, akkor persze mondhatjuk, hogy „neked jó hittantanárod volt, neked meg egy kicsit furcsa.”

– Milyen fiatalok járnak az egyetemi gyülekezetbe?

– Nagyon sokfélék. Jönnek vallástalan és vallásos háttérből is. A közösségünk befogad mindenkit. Sokan jönnek hátrányos háttérből, csonka, vagy problémás családból, erőszakból. Magyarországon ma nagyon sok probléma van a nemi szerepekkel is. Például egy férfi nem engedheti meg magának, hogy gyenge legyen, érzékeny legyen. Gyakran a nők kasztrálják a férfiakat az elvárásaikkal.

– Mit gondolsz a cölibátusról?

– Ha a Jóisten belőlem lelkészt akart csinálni, akkor el tudom képzelni, hogy másokból meg cölibátusban élő szerzetest. Ha nekem kellene, nem bírnám ki, de ugyanakkor látom azt is, hogy katolikus papok élik ezt, és a szenvedésekből meg hiányokból is kijöhet valami jó. Nálunk engedélyezett a házasság – én még nem vagyok házas –, de van, akire azt mondanám, hogy inkább ne éljen házasságban… Tudatosnak kéne lenni, önismeretre törekedni, hiszen emberekkel foglalkozunk. Nagyon sok lelkész nem harcolja meg saját magával az önismeret, a társismeret harcát. És a párkapcsolataik, a mentális egészségük rámegy. Az elmúlt 10 évben én például annyit változtam, hogy már alig várom, hogy ki leszek 10 év múlva!

– Mit jelent ez a változás?

– Iszonyú sokat csillapodtam, rátaláltam a fókuszomra, a saját belső ragyogásomra. Nincs már szükségem arra, hogy tomboljak, ugráljak. Persze, egy dinamikus nő vagyok, de az életem alapja a napi három óra meditáció, amit tanítok is évek óta. Nekem ez adja a csendemet.

– Önmagában a megtérés, az, hogy valaki kereszténynek tartja magát, nem elég, nem csodaszer.

– Ócsai Zoli, győri lelkész barátom szokta mondani, hogy ez olyan, mintha egy házassági előkészítőn ő mindig csak arról beszélne, hogy ők hogyan szerettek egymásba a feleségével. Holott ez már tök régen volt, azóta van négy gyerekük! Van, akinek a megtérése egy pillanat alatt zajlik le, másnak évekbe telik. Csodálatos az Isten, mindenkinek egyéni története van! A megtérés az a fordulat, mikor elkezdek gyalogolni az Isten felé, és nem el tőle. Amikor ahelyett, hogy „én, én, én”, azt mondom, hogy „Te”, mert Te jobban tudod. Egy „überegós” világban élünk, ahol még nekem is, aki keresztényként szocializálódtam, 15 éve dolgozom magamon, hat éve vagyok lelkész, amikor jön egy olyan döntés, amit nem akarok, akkor az első gondolatom az, hogy „hagyjál már!” Aztán leülök, csitulok, és akkor tudom azt mondani, hogy jó, úgy lesz.

– Miért olyan nehéz ez mindenkinek?

– Nagyon sokan gondolják ma azt, hogy az életnek könnyűnek kell lenni. És iszonyú sok a lelki beteg, mert az élet nem az. A szép, boldog, teljes élethez át kell menni a nehézségeken. És nem azt kérdezgetni, hogy most miért nem könnyű. A döntéseket mi hozzuk, de vagy azt mondom, hogy én ezt így akarom, vagy azt mondom, hogy „figyelj, Főnök, mondd meg, hogy mi a jó!”

– Sikerül ezt a tapasztalatodat, meggyőződésedet átadni a fiataloknak?

– Nem gondolom, hogy Jézusnak szüksége van piárosra. Nem eladom az evangéliumot, hanem élem itt egy közösségben, amit a szeretet tart össze, és ahol a legtöbben tudatosan járnak az életük útján. Látjuk egymás példáiból, hogy elképesztően nagy boldogság támogató közösséggel átmenni a nehézségen, megérkezni a következő szintre. Szokás nálunk, hogy ha valaki „szintet lép”, megünnepeljük. Sütök nekik „szintet lépő almatortát”. A receptet fel is tettem a blogomra. Minden szint olyan, mint a születés. „Itt vagyok a méhben, oké, én vagyok a legjobb, de hűha, most ki kell innen menni!” Minden pillanatomban, amikor az ismeretlent választom és kiszolgáltatom magam a Szeretetnek, akkor megtérek. Luther is a naponkénti megtérést hirdeti.

– Olvastam a blogodon, hogy a Láthatatlan Színház műhelyében is felmerült a homoszexualitás kérdése.

– Beszéltünk a szerepről, aztán beszéltem arról, hogy mi a teológiai alapja annak, hogy ide melegek is jöhetnek. Mindenki elmondta, hogy mi a hozzáállása ehhez. De senki nem mondta, hogy akkor emiatt elmegy.

– Ismerek melegeket, és olyat is, aki sokáig élt melegként, aztán mégis megházasodott és gyermekei születtek.

– Nagyon közelről néztem végig egy lány történetét, aki – szigorú katolikus családi háttérrel – egy idő után rájött, hogy leszbikus. Majdnem elment szerzetesnőnek, csak azért, hogy ezt ne kelljen élnie. Kérdés az is, hogy kire hallgatunk. Azokra az orvosokra, akik szerint ez nem betegség, nem genetikai hiba. 450 fajban van a Földön homoszexualitás és egyben homofóbia. Akkor melyik a természetes?

– A homoszexualitás kialakulásának nagyon komoly társadalmi-családi okai is vannak. Például a családok szétesése. Az egyházadon belül mennyire vállalod a melegekkel kapcsolatos nézeteidet?

– Vállalom a véleményemet személyesen is, és minden fórumon. Nem esketek melegeket, mert nem tehetem meg a magyar evangélikus egyház rendelkezései szerint. De mindenki tudja, hogy ez egy olyan közösség, ahol vannak egynemű párok.

– És a nők?

– Gyakran látom azt, hogy azok a nők, akik magukat erősként definiálják, nem „női” erőt használnak, hanem jól használnak „férfi” energiákat. Én is ezt hoztam otthonról. Hihetetlen jó vagyok egy szál lándzsával oroszlánok ellen, de ez nem az én dolgom.

– A katolikus egyházban egyre nagyobb a tere a tisztasági mozgalmaknak. Neked mi a tapasztalatod a fiatalok szexualitásáról?

– Hat éve vagyok lelkész, de még soha nem eskettem olyan párt, akik nem éltek nemi életet. Vagy mondjuk nem éltek együtt a házasságkötés előtt. Értem én a kinyilatkoztatást, de a gyakorlatban nem ezt látom. Amikor ezeket az erkölcsi szabályokat hozták, akkor egy nagyon más társadalomban éltek az emberek.

– Bízol benne, hogy a szexualitás, amit megélnek, Istentől kapták?

– Ez az egyik legszebb ajándék, amit kaptunk. Mint ahogyan a testünket is az Isten adta.

– Dúla is vagy. Most is dolgozol?

– Nem, mert nagyon sok volt az elfoglaltságom. Magyarországon a Geréb-ügy miatt harci helyzet alakult ki az otthonszüléssel kapcsolatban, és a saját életemben elérkeztem oda, hogy pihenésre van szükségem. De hálás vagyok, hogy eddig kb. 40 szülésnél lehettem jelen.

– Mit gondolsz a Geréb Ági-ügyről?

– Ma Geréb Ágnes Magyarországon az első bába. Itthon ő a mozgalom úttörője.
Szeretettel odatette magát a szüléseknél, babák ezrei születtek nála, bábákat nevelt föl. Egy év kellett hozzá, hogy az új törvények alapján – nem Budapesten – elkezdhet hivatalosan is dolgozni otthonszüléseknél az első bába! Érthető, hogy az orvosi lobbi is félti a pozícióit. De a védekezésnek nem az a módja, hogy Ágit máglyán megégetik.

– Milyennek szeretnéd látni magad tíz év múlva?

– Nagyon nyitott vagyok, mert a Főnök soha nem azt csinálja, amit én akarok, hála Istennek! Remélem, hogy házas leszek, gyerekeim lesznek. A nagy álmom, hogy létrehozok egy kis lelkigyakorlatos házat. Szeretném, ha több „kör alakú” közösség lenne az országban. Szeretnék minden reggel úgy belenézni a tükörbe, hogy azt mondhassam: ami a feladatom volt és az erőmből tellett, megtettem.

Kóczián Mária

Korábbi portréink közül:

Vándorprédikátor – Hofher József

“…elindultam, és házról házra jártam” – Hitélet épül Bakson

Kovács Lajos SJ – „Így lettem én pap!” 2.