Könnyű halas menü
Így szeptemberben, a korán beköszöntött hűvös időben jólesik egy tartalmas, mégis könnyű ebéd. Vegyél halfilét, vedd elő az olaszos fűszereket, és már készítheted is!
Hozzávalók 4-5 főre:
3 nagyobb halfilé (én pontyfiléből készítettem, szeretem a busát is, de bármilyen fajta megfelel)
kb. fél dl olívaolaj
fűszerek ízlés szerint (én borsikát, kakukkfüvet, oreganót, bazsalikomot, majorannát használtam)
só
1 kg paszírozott paradicsompüré
rizs (köretnek)
Elkészítés:
A megmosott halfiléket besózom, fűszerekkel megszórom. Olívaolajjal kikenem a tepsit, beleteszem a halfiléket, meglocsolom a maradék olajjal, két evőkanálnyi vizet öntök alá, és alufóliával letakarva sütöm kb. 180 fokos sütőben. Amikor már teljesen átfőtt, leveszem a fóliát, és világos barnára sütöm.
A paradicsompüré készülhet bő 1 kilónyi nyers paradicsomból: Apróra vágva, kevés vizet aláöntve megpuhulásig főzöm. Beleteszem az olasz fűszerkeveréket (nagyjából azokat, amelyeket a halhoz is használtam, de finom a készen kapott pizza fűszerkeverék is), ízlés szerint sózom, és kristálycukrot is bőven teszek bele. Ekkor alaposan összeturmixolom, és a pürét még egy kicsit felfőzöm. Úgy szeretjük, ha erőteljesen fűszeres, sós és cukros egyszerre. Mivel sűrűbb szószt szeretnék, forralás közben beleszórok még egy maréknyi lisztet, és jól elkeverem. Télen ez a szósz két 500 g-os konzerv passzírozott paradicsomból készül, ugyanilyen ízesítéssel.
Köretnek rizst ajánlok. Mi az összeragadósat szeretjük, nem a pergőset, mert ez utóbbi a rossz menza-rizsekre emlékezteti a gyerekeket.
Jó étvágyat!
Kölnei Lívia
Korábbi receptajánlataink:
Töklecsót főzök!
Cukkinis-citromos lekvár
Paradicsomi állapotok: lecsó, saláta, mártás
Tweet