Miért tisztelem Máriát? 3. – Korona, köpeny és a jelenések
Milyen jellegzetességei alakultak ki Mária tiszteletének az egyház történelme során? Vajon miért gondolták sokan, hogy Mária „köpenye” megóv a földi bajoktól? Hogyan került a fejére korona? Miért vélik úgy néhányan, hogy találkoztak vele?
4. Mária felvétetett a mennybe
Mária különleges, Istentől kapott kiváltságainak (kegyelmi ajándékainak, bűntől való mentességének), amelyekről az előző rész szólt, egyenes következménye, hogy halála se mehetett végbe ugyanúgy, mint egy átlagos embernek. Az első (apokrif, de századokon át nagy becsben álló, sokszor lemásolt) irat, amely Mária utolsó éveiről és haláláról szól, a Transitus Mariae (Mária átvitele) címet viseli, és szövegváltozatainak „őse” valamikor a 4. sz. végén keletkezhetett. Megörökíti azt a szóbeli hagyományt, miszerint Mária halála leginkább elszenderüléshez hasonlított, és amikor az apostolok gyászmenetben vitték a sírhoz, maga Jézus szállt le anyja lelkéért a mennyből, majd később anyja testét is felvitte a mennyországba. A görögkeletiek „Istenanya elszenderülése” elnevezésű ikonjai éppen azt a pillanatot ábrázolják, amikor Jézus mennyei seregek élén leszáll a mennyből ravatalon fekvő anyjához, és magához veszi lelkét. (Gyolcsba csavart pólyás babaként ábrázolták a kor szokása szerint a lelket.) Mária halálának liturgikus ünneplése a keleti kereszténységben a 6. századtól, nyugaton a 7. századtól terjedt el. A 7–8. sz. keleti egyházatyái erősítették meg ezt a hagyományt.
Mária tehát meghalt, de teste nem jutott enyészetre, hanem azonnal abba az üdvözült állapotba került, amelyben mi is leszünk majd – reményeink szerint –, de csak Jézus második eljövetele, vagyis az utolsó ítélet után. Nem „saját erejéből ment fel”, azaz került a mennyországba, hanem Isten tisztelte meg őt ezzel a kiváltsággal. A mennybevitel vagy más néven elragadtatás egyáltalán nem idegen a Biblia szövegétől. Pál azzal a reménységgel kecsegteti a híveket, hogy „a parancsszóra, a főangyal hangjára és Isten harsonájának szavára az Úr maga leszáll az égből, és először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, az élők, a megmaradtak, velük együtt elragadtatunk a felhőkön az égbe az Úr elé, s így mindenkor az Úrral leszünk.” (1Tessz 4,16-17) Sőt, az Ószövetség ismer két olyan földi embert, prófétát, akiket Isten hasonló kegyben részesített: Hénok és Illés is ilyen módon lépett ki a földi életből.
XII. Piusz pápa 1950-ben dogma rangjára emelte Mária mennybevitelét. Azt mondja ki, hogy halála után nemcsak lelke, hanem teste is fölvétetett a mennyországba. Ez a viszonylag kései kihirdetés nem értékeli le a dogma rangját, és nem jelenti azt, hogy korábban kétségek lettek volna a tartalmával kapcsolatban – hiszen például III. Sándor pápa már 1169-ben megfogalmazta ezt Ikonium szultánjának írt levelében –, hanem mindössze ekkor tartotta az egyház időszerűnek, hogy hivatalosan is elismerje a gyakorlatban (és a szakrális néprajzi hagyományban) évszázadokon át öröklődő vallásos hagyományt.
Míg a középkorban inkább Mária halálát, temetését és mennybevitelét ábrázolták, a barokk művészetnek Mária mennyei megkoronázása lett a kedvelt témája. De nem ebben a korszakban alakult ki a koronázás mint tiszteleti forma, hanem már a 12. századtól nyomai vannak. Ezeken az ábrázolásokon a királyként megjelenített, trónuson ülő Krisztus jobbján foglal helyet Mária, hasonlóan, ahogy Salamon egykor trónusa mellé ültette anyját, Betsabét. A korona minden korban a dicsőség és a hatalom jelképe volt (a homlok köré font növényi koszorúból alakult ki). A Bibliában is többször szerepel, ahol még ráadásul az üdvözülés szimbóluma is. A halál után elnyert üdvösség-korona többszörösen is a Bibliából vett jelkép: „Most készen vár az igaz élet koronája, melyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik örömmel várják eljövetelét.” (Tim 4,8) A Máriával azonosított Jelenések Asszonya „öltözete a nap volt, lába alatt a hold, és a fején tizenkét csillagból álló korona”. (Jel 12,1) Ez lett Mária mennybevételének képe. Fejére a Szentháromság helyezi a jelképes koronát. Ez a szimbolikus gesztus mindannak a betetőzése, összefoglalása, amiről eddig a Mária-tisztelet kapcsán írtam. Megdicsőülése (mennybevétele) azonban csak és kizárólag Fiával való egységéből, vagyis anyaságából következik. A Mária-dogmák a tisztelet olyan fő mozzanatait rögzítik, amelyek logikailag következhetnek a Bibliában szereplő Mária cselekedeteiből és üdvtörténeti jelentőségéből.
5. Közbenjárónk lehet Fia felé
Nem tudok e cikk keretei között elmélyedni a szenttisztelet és a közbenjárás szerteágazó témájában. A szentek tisztelete már nagyon korán, az ősegyház idején elkezdődött a keresztény hitükért vértanúságot szenvedett egyháztagok tiszteletével. Az újszövetségi levelekben többször előfordul a „szentek” megnevezés (pl. Róm 15,25; 1Kor 6,2; 6,11) – az egyes felekezetek értelmezései eltérnek, hogy kikre vonatkoztatják ezt az elnevezést: minden megkereszteltre, minden lelkében újjászületett keresztényre vagy csak azokra, akik életükben „hősies fokon” gyakorolták a jézusi erényeket. A katolikusok és a régi alapítású felekezetek többsége ez utóbbit vallja.
Fontosnak tartom azt is megismételni, hogy a szentek (és közöttük a kiemelt üdvtörténeti szerepet betöltő Mária) tisztelete nem olyan fokú, mint az Istennek járó imádás. Az Isten és emberek közötti közbenjáró szerepében is vitathatatlan Jézus elsősége, de a régi felekezetek tagjai ebben is lelnek fokozatokat. Vallják a szentek egységét (közösségét), vagyis hogy az egyház élő és megdicsőült tagjai egybetartoznak és egymáson kölcsönösen segíthetnek, kommunikálhatnak. Ezért mernek a katolikusok az üdvözültekkel kapcsolatot teremteni, hozzájuk is fordulni támogatásért, közbenjárásért. Közülük is különösen Máriához, aki első a szentek között. A világszerte legismertebb kötött szövegű Mária-ima, az Üdvözlégy Mária kétharmad részt a Biblia szövege, amely kiegészül az „imádkozzál érettünk”-kéréssel.
Itt a vallás pszichológiai vetületére hívnám fel a figyelmet: Mária tiszteletének hatalmas felszabadító lelki ereje van a nők számára, akik az ő sorsában párhuzamokat találnak a maguk életével, és azon férfiak számára is, akiknek az anyaság hiány vagy éppen csodálatra méltó misztérium. Nagyon sok protestánsnak hiányzik ez a női princípium a vallásos áhítatból. Nyugodtan mondhatjuk, hogy lelkiségi űrt hozott létre az a mesterségesen eltúlzott, purifikációs protestáns törekvés, hogy Máriát szinte említeni se volt szabad, értékelése messze elmaradt az ószövetségi nőalakok mögött, nevét nem kaphatták a keresztségben a lánygyerekek, és alakját még a karácsonyi születés-képekről is lehagyták (pl. az evangélikusoknál, ahol ábrázolhatók voltak a bibliai jelenetek). Mária közbenjáró szerepének katolikus felfogása, a hozzá szóló fohász (pl. „Imádkozz értünk, Istennek szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!”) ebből a pszichológiai alapállásból indul ki: Visszautasíthatná-e Jézus édesanyja jogos kéréseit, ha anyjaként tiszteli őt, és ha Mária épp az ő követői érdekében jár közben nála?
Mária nagy szeretetre talált az egyszerű emberek lelkében is, anyasága – jelképesen – védelmező köpenyként borult Fia valamennyi követőjére. Ennek egyik legkedvesebb kifejeződése a „Köpenyes Mária” középkori képtípus, ahol az egyszerű hívők úgy bújnak köpenye alá, mint tyúkanyó szárnyai alá a csibék. (Lásd fentebb a vizsolyi református templom falképét!)
Alakja köré olyan népies legendafüzér és néhol túlburjánzó, kultikus tisztelet fonódott, ami időnként joggal keltett visszatetszést a protestánsok körében, és maga a katolikus egyházi tanítóhivatal is folyton nyesegette, szolidabb keretek közé szorította a Mária-tisztelet népies vonalát. Nagyon szépnek, költőinek találom Mária azon jelzős megszólításait, amelyek hűen tükrözik üdvtörténeti szerepét és a hívők (egyszerű emberek és az egyházatyák) kedveskedő szeretetét és oltalom iránti vágyát. Csak néhány kiragadott példa:
Mennyek királynője; Apostolok úrnője; Áldott termőföld; Mulandó fényesség, melyből az örök fényesség támadt; Szüzek ékessége; Vessző, kinek virága Krisztus; Hebronvölgyi liliom; Alkonyt nem ismerő csillag; Angolna e világ vizeiben; Bölcsesség széke; Csodálatosan termékeny szüzesség; Démonok szomorúsága; Égi kenyér szoptató dajkája; Élet kapuja; Felhőket szétkergető fényesség; Gyöngykagyló; Gyönyörűségek kertje; Irgalmasság olaja; Isten ágya; Isten fészke; Isten szolgálóleánya; Kegyelmek rózsakertje; Isten szívének pecsétje; Legkedvesebb egészen elégő áldozat Istennek; Megváltás dajkája; Mennynek királynője; Mennyország kapuja, Napot szült csillag, Paradicsom ajtónállója; Őskígyó legyőzője.
Víziók, jelenések – Mit kezdjünk azokkal, akik személyesen találkoznak Máriával?
Nem lehet csodálni, hogy a Máriát övező szeretet egyes történelmi korokban (és napjainkban is) különös vallásos élményeket, látomásokat hív elő. A magánkinyilatkoztatások lehetősége burkoltan benne van a prófétálás adományában, és a csodák sem zárhatók ki a kereszténység köréből, mert az egyház karizmatikus-misztikus jellege a történelem során mindvégig megmaradt. A legtöbb ilyen jelenség mégis magánügy. Az egyházi tanítóhivatal nagyon óvatosan bánik ezekkel, közülük is csak azokkal foglalkozik, amelyeknek a tartalma nem mond ellent és nem is tesz hozzá semmit a kinyilatkoztatáshoz. Az ilyenek is sok vizsgálat után nyerik csak el az elfogadottságot (vagy egyáltalán nem nyerik el). Az ilyen látomások helyén általában templom épül, búcsújáró-imádkozó hely alakul ki, csodás gyógyulások is bekövetkeznek nemegyszer. Ezekkel kapcsolatban háromféle hivatalos egyházi hozzáállás létezik: 1. elismeri a jelenés természetfeletti (és keresztény) voltát, engedélyezi azon a helyen az istentiszteletet, zarándoklatokat, stb.; 2. nem ismeri el a természetfeletti indíttatást, de engedélyezi azon a helyen az imádságot, vallásgyakorlatokat; 3. nem ajánlja a híveknek semmilyen formában a magánkinyilatkoztatás terjesztését, a hozzá kapcsolódó kultikus cselekedeteket. Az első csoportba tartozó legismertebb búcsújáró helyek: Guadalupe (Mexikó, 1531), Lourdes (1858), Fatima (Portugália, 1917). Medjugorje még csak a 2. csoportba tartozik. A közelmúltbeli Nagy Figyelmeztetés nevet viselő mozgalom pedig a 3. csoportba tartozik. A lourdes-i csodálatos gyógyulásokkal sok orvos is foglalkozott már természettudományos alapon, sokat igazoltak is, korábban én is írtam erről.
Miben segít vagy gátol a Mária-tisztelet?
Rengeteg katolikus egyáltalán nem vagy alig foglalkozik Máriával, hite középpontjában a krisztológia és a szentségek állnak – ők ugyanolyan értékű katolikusok, mint a „máriás lelkületűek”. Olyan katolikust viszont aligha lehet találni, aki Máriát „lenézné” vagy üdvtörténeti szerepét jelentéktelennek tartaná.
Jogos-e az aggodalom, hogy Mária elválasztja az egyszerű embert Istentől, feleslegesen „közéjük áll”? A túlburjánzó Mária tisztelet okozhatja ezt a helytelen figyelemeltolódást. A helyes, Szentírásnak és Szenthagyománynak megfelelő Mária-tisztelet azonban – a katolikus egyház közösségi tapasztalata szerint – nemhogy elválasztaná, hanem közelebb viszi a hívő embert Jézushoz. Mária arra a figyelemre tanít, amellyel ő csüggött egész életében Fia tettein, beszédén, szándékain – és legfőképpen keresztjén. Ezt hívjuk „máriás lelkületnek”.
Kölnei Lívia
1. rész: Ami a Bibliából kiderül
2. rész: “Égi Anya” a Szenthagyomány tükrében
1. kép: Szűz Mária-ikon részlete restaurálás előtt és után; 2. kép: Istenanya elszenderülése ikon 3. kép: Köpenyes Mária (falfestmény, Vizsoly, református templom, 15. sz.)
Tweet
Hozzászólások
Kedves Lívia!
Köszönöm a cikkeit. Világos fogalmazása sokat segített nekem, evangélikus lelkületű férfiúnak, hogy tisztábban lássak a Mária-kérdésben.
Az Úr vezesse továbbra is.
Szívesen, örülök neki!
Szerintem nem az a baj, hogy az emberek túlzottan tisztelik Máriát, hanem hogy egy olyan képet építettek fel Mária köré, ami valóban gyakran isteni minőségre emlékeztet, és van egy olyan gyanúm, h nem is túl hiteles (itt persze nem a Máriáról szóló dogmákról és hard core katolikus tanításról beszélek). A Máriáról szóló kegyes könyvek, filmek is gyakran megerősítik ezt a túláhítatos, szirupos megközelítést. Úgy gondolom, érdemes megpróbálni ezektől elvonatkoztatni, és megpróbálva benézni az évszázadok alatt Mária köré épült kultikus fátyol mögé. Hiszen Mária alakja rendkívül izgalmas, hihetetlen mélységeket rejt. Máriában pont az az érdekes, hogy egy tök átlagos hús-vér nő volt, feleség, anya, egyszerű életet élt egy poros faluban (meg egy időben menekültként), vagyis eddig a pontig akármelyik kor akármilyen nője simán tud azonosulni vele. Épp innen nézve rendkívüli az ő hozzáállása azokhoz a rendkívüli dolgokhoz, amelyek Jézuson keresztül történtek vele.
Keveset beszélünk például arról, hogy mennyire nem magától értetődő, hogy “bevállalta” az emberiség égi édesanyjának “tisztségét”. Aki maga is édesanya, tudja, hogy milyen indulatok kelhetnek az emberben, ha a gyermekét bántják, pláne ha igazságtalanul bántják. Akárcsak ha az oviban, iskolában beszólnak neki. Vagy kap egy igazságtalan rossz jegyet. Ugye ilyenkor jogosnak érezzük a haragunkat, és hogy ki tudnánk készíteni most azt az embert, aki kitolt a gyermekünkkel? Mária végignézte, mit tettek a gyermekével, aki ráadásul teljesen ártatlan volt. Talán nem pontosan értette, de vélhetően előbb-utóbb azért összeállt benne a kép, hogy mindez a megváltás műve volt. Jézust tehát az emberek gonoszságai miatt érte a kínhalál. Ha emberként, anyaként gondolkozunk, nem teljesen logikus reakció lenne, hogy végtelen haragot érzünk azokkal szemben, akik ezt tették, akik miatt ez történt? A legtöbb, amire az ember ilyenkor képes lenne – de még erre is csak kevesen -, az a megbocsátás, kiengesztelődés. Mária, aki épp olyan hús-vér nő, anya volt, mint akármelyikünk, ezzel szemben gyermekévé fogadott minket, és szeretettel imádkozik, közbenjár értünk, várja, h bizalommal forduljunk hozzá… Aki erre nem tud rácsodálkozni – mondjuk mert Máriát valami emberi minőségtől elrugaszkodott, tündér- vagy angyalszerű szerepbe tolja – az bizony lemarad valamiről…
S a kezdet: életét kockáztatta azért, hogy megtegye Isten akaratát, hisz megölhették, megkövezhették volna paráználkodásért az “apa nélküli” gyermekért, ha József nem áll mellette. (József engedelmességét is gyümölcsöző szemlélni.)
Köszönöm ezeket az írásokat, jó volt velük, rajtuk keresztül Máriát újra felfedezni. És épp az egyik ünnepén.
Zárásul egy “szent vicc”:
A protestáns püspök látogatóba megy az egyik gyülekezethez. A templomban megdöbbenve lát egy Mária-szobrot az egyik persely mellett. Haragosan kérdezi:
– Mit keres ez itt?
– Elég sokat! – hangzik a válasz.