Talita

Keresztény női magazin

Neveljünk gyömbért és kávét!

gyomber2

Gyerekek, kutya, macska mellé mi más hiányozhatna a lakásban vagy a kertben, mint néhány egzotikus növény? Akiben van elegendő kísérletező kedv, már ültethet is!


Szeretek kertészkedni, habár lakásban élek. Egy nap rájöttem, hogy ez nem baj, hisz így télen is hódolhatok kedvenc szenvedélyemnek. Íme, két igazán egzotikus és otthon is nevelhető növény azoknak, akik szintén kipróbálnák!

gyomber1Egyik kedvenc fűszernövényem a gyömbér. Sok mindenre lehet használni, és nagyon finom: az enyhén csípős ízű gyömbérből főzhetünk teát, használhatjuk sütemények és húsok ízesítéséhez, vékonyan felszeletelve japán salátát készíthetünk belőle. Egyszer a boltban elgondolkodtam, hogy vajon nálunk lehet-e nevelni. És kiderült, hogy igen. A gyömbért tél végén, tavasz elején ültethetjük, a nagyobb áruházakban vagy fűszerboltokban kapható gyökerek megfelelőek az ültetéshez. A „gyömbérgyökerek” valójában rizómák, azaz föld alatti módosult szárnak számítanak. Keressük azokat, amelyeken jól kifejlett kis, golyószerű képződmények, vagyis csíraszemek vannak! A rizómákat áztassuk éjszakára vízbe, majd ültessük őket 5-10 centiméter mélyen laza talajba. A csíraszemek felfelé nézzenek. Egy nagyobb cserépbe 3 rizóma is elfér. A gyömbér kedveli a nedvességet, a félárnyékot és a szélvédett helyeket. „Gyökerét” 8-10 hónap múlva áshatjuk ki, ekkorra a leveleit elveszti. Évelő trópusi cserjeként pompás vöröses-narancssárgás virágokat hoz – hazai viszonyok között ez kevéssé valószínű…

kavefa

A másik egzotikus, de akár lakásban is nevelhető növény, amivel nagy sikerem van mostanában, a kávécserje. Kávécserjét kertészeti árudákban vagy akár virágboltokban is beszerezhetünk. Gondozását kezdő kertészeknek találták ki: elég egy félárnyékos hely hozzá. Az öntözésre azért kell figyelni: nyáron a bőséges, lágy esővíz csodát művel, de télen sem lesz problémánk, állítsuk 10-15 fokos helyre, és locsoljuk ritkábban! A szakirodalom szerint már öt év múlva saját kávébabjainkat szedhetjük, de egyetlen cserjétől azért ne várjunk csodát! Jó jel, ha megjelenek a fehér virágok, mert ez után már csak kilenc hónap, és az ágakon sorakozhatnak az első kávészemek. Azt hiszem, az én 30 cm magas növénykéim még nem tartanak itt, de remélem, egyszer majd saját kávészemekből őrölt kávét kortyolgatok reggel!

kaveszemek


Forrás: tve /
A mi utcánkban blog

1. kép,   2. kép, 3. kép4. kép


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162