Talita

Keresztény női magazin

Az ember, aki pápa volt

karol1
Néhány éve fotókiállítást rendeztek Veszprémben II. János Pál pápáról. Ez a tény nem mond sokat – egy lehetne a boldoggá, később szentté avatása előtt tisztelgő események sorában. Ez a tárlat azonban több volt, mint a szokásos, nagy embereket megidéző életmű kiállítás, holott egyszerű eszközökkel, kis költségvetésből, a divatos, korszerű kiállítási technikákat mellőzve készült. A vonzerő a szellemi többletben rejlett: Karol Józef Wojtyła személyében.


II. János Pált karizmatikus egyházi vezetőként idézte meg a veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény kiállítása, de emberi arcára helyezte a hangsúlyt.  Ez avatja a fotókat maradandó emlékké, nem csupán futó benyomássá. A mai napig a szívemben hordom azt a képet, ahol Karol Wojtyła, a fiatalember kajakban evez, fején kendővel a napszúrás ellen. Arra is emlékszem, amelyiken az erdőben, viaszos vászonnal letakart asztalnál ül, és a táborozókkal együtt eszik. Ebből az egyszerű, közvetlen, néha kalandos lelkületből sokat megőrzött pápasága idején is, zavarba hozva ezzel a rangokhoz és formalitásokhoz ragaszkodó embereket.

karol8

Piotr Jantos krakkói fotóművész gyűjteménye – amelyben többek között a híres Arturo Marinak, a pápa fotósának képei is megtalálhatók – dokumentálja, hogy összhangot teremtett a vallások közötti párbeszédben, és spirituális erejével újra vonzóvá tette az evangéliumot. A keresztények számára azért is fontos ő, mert megmutatta, hogyan lehet empatikusan és szeretettel feleletet adni a körülöttünk lévő világ kérdéseire. Büszke lehet a katolikus egyház erre az újfajta kommunikációra. Nekem személy szerint – és bizonyára sokan vagyunk így – nagy öröm, hogy meggyőződéssel vallotta: a világi értékek és a spiritualitás összetartoznak, áthatják egymást. Mindezek tükröződnek a róla készített fotókon.

A képek egy része arról tanúskodik, hogy meghatározó szerepet töltött be mind a kereszténység, mind a 20. század történelmében. Nélküle nem alakulhatott volna egy nyitottabb, felszabadultabb Európa. Közép- és Kelet-Európa II. János Pálra felszabadítóként emlékezik.

A képek megidézik a színészt, a fizikai munkást, a kispapot, a természetjárót, a plébániai közösségeit látogató püspököt és a diplomatát is. Valamennyi szerep összhangot alkotott az ő személyiségében. Több fotón látható a híres Stefan Wyszyński bíboros mellett, aki a lengyel nép másik emblematikus figurája, a fasisztákkal és kommunistákkal szembeni ellenállás jelképe. Megható ezt a két különleges embert együtt látni a képeken. Nem kevésbé megrendítők a merényletről, majd a merénylő börtönlátogatásáról készített fotók.

II. János Pál magyarországi látogatásait Szirányi Imre fotóművész dokumentálta. A tárlat keretein belül Nagy Sándor ötven perces filmjét is megnézhettük.

A pápáról kialakított kép teljesebbé tételéhez járultak hozzá a tárlókban elhelyezett, róla szóló könyvek, a nemzetközi és a magyar sajtó cikkei.

Karol Wojtyła, ez a nagy hatású, karizmatikus ember, akinek a sorsában összefonódott az egyéni sors a történelemmel. Fotóit különösen ajánlom azoknak, akik szeretik az értelem és az érzelem pápájának emberi arcát.

A „Subito santo“ – Boldog II. János Pál – Kelet-Európa nagykövete” c. kiállítás 2011. október 15-ig volt látogatható a veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjteményben..

A képek csak illusztrációk, de hasonlóak a kiállításon szereplőkhöz.

karol10

karol7

karol5

karol12

karol4

karol11

Kölnei Lívia

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162