Csak Egyet
Létezik egy hely a fővárosban, ahol ha éhes vagy, és nincs pénzed, nem csak enni adnak, de el is beszélgetnek veled. Fontosnak érezheted magad, mert holnap és holnapután is visszavárnak. Sőt imádkoznak veled/érted.
A hely, a „Csak Egyet” megálmodójával, Kunszabóné Pataki Annával beszélgettünk.
– Ötgyerekes anyuka vagyok – kezdi a beszélgetést Kunszabóné Pataki Anna, a „Csak Egyet” Szociális Segítő Központ vezetője. Közösségünk, az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség szolgálatai kapcsán sokszor találkoztunk szegény sorsú, hajléktalan emberekkel. Szociális munkásként, szociálpolitikusként próbáltam segíteni, azonban hamar rádöbbentem, hogy a szociális munkát mindig a misszióra kell alapoznunk. Egyszerűen új alapra helyeződik annak az embernek az élete, aki személyesen találkozik azzal az élő reménységgel, akivel mi is.
– Tehát öt gyereketek van. Hol ismerkedtél meg a férjeddel?
– Zolival egy közösségbe jártunk, a legjobb barátok lettünk. Láttam, hogy nagyon erős tanítói karizmája van. Arra gondoltam, hogy ha az Úr őt papnak szánja, akkor miattam ne hiúsuljon meg ez a terv, ezért miután az ELTE-n elvégeztem egy évet szociális munkás – szociálpolitikus szakon, Amerikában folytattam a tanulmányaimat. Három évre terveztem az amerikai tartózkodást, úgy hittem, hogy végleg elválnak útjaink. Egy szemeszter múlva azonban Zoli hazahívott. Hazajöttem, és ő eljegyzett.
– Hogyan alakult meg a „Csak Egyet”?
– 2007-ben egy városmissziós alkalmon rájöttem, hogy egyszerűen nem tudok eléggé segíteni. Akármennyi szendviccsel, sütivel és aprópénzzel jövök be a városba, valójában nem segítek semmit. Éreztem, hogy szükség van egy helyre, ahol misszió és szociális munka együtt van, ahol mindennap találkozhatunk, beszélgethetünk a hozzánk betérőkkel.
–Miért „Csak Egyet”?
– Mert hosszan beszélgetünk egy valakivel, aki számunkra értékes és fontos, és egy reményünk és örömhírünk van: Jézus Krisztus. Örülünk, ha minél többen végeznek missziós szolgálatot a szegények, hajléktalanok között. Célunk, hogy az emberek bevonódjanak közösségekbe, ahol folyamatos a személyes evangelizáció, a tanúságtétel. Végül is 2011. január 1-jén nyílt meg a „Csak Egyet” Központ. A Jó Pásztor Nővérek vállalták az egyházi fenntartó szerepét az első két évben. Közösségünk akkor még nem rendelkezett azzal a joggal, hogy fenntartó intézmény legyen. 2012 novemberétől az Új Jeruzsálem Közösség a Központ egyházi fenntartója.
– Beszélnél a további terveitekről?
– Igen, szívesen. Egy piaci alapokon álló, egycsillagos, fizetős szállót szeretnénk létrehozni 150 férőhellyel. Ez azt jelentené, hogy ha valakinek van egy rokkantnyugdíja, akkor már a szállóban lakhat, nem kellene hajléktalanszállóra mennie. Munkahelyeket is szeretnénk teremteni. Asztalosműhely, varroda is működne, de gombát is szeretnénk termeszteni, és papír brikettet is készítenénk. Étkezde is lenne.
Kunszabóné Pataki Anna 1969-ben született Budapesten. Az ELTE-n végzett szociális munkás – szociálpolitikus szakon. Öt gyermek édesanyja, gyermekei 11 és 18 év közöttiek. Férje Kunszabó Zoltán katolikus diakónus, az Új Jeruzsálem Közösség alapító vezetője. A szolgálatról bővebben olvashattok a www.csakegyet.hu oldalon.
Ha valaki három munkanapot képes dolgozni, abból egész hónapra ki tudná nálunk fizetni az ennivalóját. Ha ez sikerül, mi is önjáróak leszünk, nem szorulunk rá a normatívára. És a legfontosabb persze az lenne, hogy mindenhol folyna az evangelizáció. Itt a „Csak Egyet”-ben is bibliaóra van keddenként, filmklub is működik, közben állandóan zajlik az evangelizáció: a mosókonyhában, a konyhában, az ételosztásnál. De közbenjáró ima is van, Alpha kurzusra is hívjuk őket a Tömő utcai plébániára. Van szentségimádás is.
– És ha valaki azt mondja, hogy nem érdekli a hit?
– Ugyanúgy segítünk neki. Azt szeretnénk itt az Izabella és a Király utca sarkán is érzékeltetni, hogy aki ide bejön, az egyedi, értékes ember. Itt van például Kiss József (a név természetesen fiktív), aki húsz éve jött ki az állami gondozásból, azóta hajléktalan. Múlt héten sikerült meghoznia a döntést, hogy többé nem iszik. Jelenleg készül a vasárnapi Alpha kurzusra, pontosabban öltönyt próbál szerezni, mert ott terített asztal van, és úgy érzi, nem léphet be akárhogy. Ezek nagyon nagy csodák.
– És a ház, ahol most működik a „Csak Egyet”, befogadott benneteket?
– Az első félévben mindenki feljelentett bennünket, most meg idehordják az adományokat. A ház lakói is látják, hogy tartjuk, amit ígértünk, de megszerették azt is, amit csinálunk. Azóta kevesebb a környéken a hajléktalan. Előfordult, hogy elfogyott a pénzünk, amiből a plusz ennivalót vettük volna, pedig kinn még sokan ennivalóra vártak. A konyhások imádkozni kezdtek. Tíz perc sem telt el, jöttek az ételadományok. De annyi, hogy még maradt is. Amikor megijedünk, mindig el is szégyelljük magunkat, mert nagyon hamar kiderül, Isten mindig gondoskodik rólunk.
– Ha elveszítem a munkám, egyszerűen lejövök ide a „Csak Egyet”-be, hogy éhes vagyok, és adtok enni?
– Aki egyszerűen ennivalóért jön le, annak általában jogos is az igénye. Mostanában egyre többen jönnek, akik vagy a rezsit tudják fizetni, vagy ennivalót vesznek. Jó néhány közülük devizahiteles. Vagy három boltja volt, de leégett mind, és a biztosító nem fizetett. Azóta nem kap munkát, a férje elhagyta. Vagy százötven szarvasmarhája volt, de nem kaptak meg egy vidékfejlesztési támogatást, így a hitelük miatt elárverezték mindenüket. A gyerekek kollégiumban laknak, az édesanya a Dózsa György úti hajléktalanszállóra került. Ez az asszony itt kapott reményt. Csillogó szemmel kötötte az adventi koszorúkat, ma Alpha kurzusra jár, kibékült a fiával, akinek nem tudott a szemébe nézni a szégyentől, hogy ez történt vele. Most már dolgozik is, bár még egy-két hónap kell, hogy bérelni tudjon egy lakást. Addig mi tartjuk benne a lelket. De ez hit nélkül nem menne.
– Nektek honnan van erőtök?
– Tudjuk, hogy ez a szolgálat nem a miénk. Igyekszünk, amennyire csak tudunk mindenben a mi Urunkra hagyatkozni.
Konkoly Edit
Cikkünk hasonló témában:
Otthon segítünk
Tweet