Első szerelem – Már megint…
Az első szerelem témában érkezett egy nem túl vidám vers is. A szerelem örvényéről, a szerelmes kiszolgáltatottságáról ír a fiatal költő.
Úton vagyunk mindannyian. Utunk hol világosabb, derűsebb vidéken halad, hol egy „nagy, sötétlő erdőbe” ér. Mindkét táj a miénk, hozzánk, emberi természetünkhöz tartozik. Fény és árnyék, élet és halál egymás nyomában jár. Jó, ha elfogadjuk azt, ami történt velünk, sőt, megpróbáljuk szeretni magunkat, a történetünket! Visszamenőleg, pillanatnyilag és a jövőre nézve is!
Már megint…
És hideg valóság mímelő szócseppjeid
Már zúdulnak fejtetőmre,
Szaladnak hegyről a völgybe
Pöcegödrömbe. Öklendezi. Visszanyeli.
Már megint itt heverek szárazon előtted.
Szót keresek, hogy elmondjam,
Hogy gyűlöllek az ágyamban.
De nem vagy itt, mert messze vagy. Mert csak átléped
Már megint az érdes tönköt, ami maradok
Utánad. Nem érted, amit
Utánad ordítok, amit
Gondolok, azt a sok ocsmány szót és mondatot.
Már megint hiányzol, mert szeretlek, már megint
Elindultam, hogy kereslek,
Hogy tudjam nincsen melletted
A vadász, akinek trófea, hogy elkábít.
Már megint nem látod, mennyi minden történik,
Hogy kibeleződöm én is
És a szíved sem működik
Mert jót adni Neked, libatömés, már megint.
És hideg valóság mímelő szócseppjeid
Már zúdulnak fejtetőmre,
Szaladnak hegyről a völgybe
Pöcegödrömbe. Öklendezi. Visszanyeli.
Veresegyházy Viktória
Tweet