Talita

Embermentők 2. – Katolikusok: „mindezt vállalnunk kell”

A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja január 27. Nem lehet az eseményeket érzelmek, fájdalom és harag nélkül felidézni. Most mégis forduljunk azok felé, akik elég bátrak, elhivatottak voltak ahhoz, hogy az üldözötteknek segítsenek. Apor Vilmos, Márton Áron, Angelo Rotta, Slachta Margit, Salkaházi Sára és még sok lelkiismeretére hallgató katolikus is részt vett ebben a szolgálatban.

Magyarország német megszállása (1944. március 19.) után a zsidók helyzete egyre tragikusabbá vált. Ekkor rendelték el a sárga csillag kötelező viselését is. Május közepén pedig elkezdődött a vidéki zsidóság deportálása. XII. Piusz pápa, különösen Róma felszabadulása (1944. június 4.) után, többször figyelmeztette Serédi Jusztinián esztergomi érseket nunciusán, Angelo Rotta érseken keresztül, hogy lépjen fel határozottan a zsidók érdekében, ill. a deportálások leállításáért. Ez sajnos nem, vagy csak felemás módon történt meg.

A hercegprímás határozatlansága ellenére egyes egyházi vezetők mégis rendelkeztek akkora személyes bátorsággal és hivatalos mozgástérrel, hogy segíteni tudtak.

1939 tavaszán, a második zsidótörvény elfogadása után jött létre a Magyar Szent Kereszt Egyesület, amelynek hivatalos célja a zsidótörvények hatálya alá eső katolikusok védelme volt. Ennek munkáját egy püspöki bizottság végezte, amely valójában a gyakorlati támogatást is biztosította. 1942-től az azóta boldoggá avatott Apor Vilmos, győri püspök volt a bizottság védnöke, Jánosi József jezsuita atya pedig a lelkész-elnöke. Világi elnöke Cavallier József publicista, aki egyik szorgalmazója volt a magyar kereszténydemokrata mozgalom megszervezésének is.

Apor Vilmos egyházmegyéjében már 1943-ban előírta a plébánosoknak, hogy híveiknek hirdessék ki: amilyen módon tudnak, segítsenek a munkaszolgálatosoknak, hiszen azoknak gyakran még megfelelő felszerelésük sem volt. Apor többször sürgette Serédit a határozott cselekvésre, ami sajnos nem történt meg.

“Jól tudom, hogy egy ilyen lépésnek különféle következményei lehetnek: újságproblémák, rágalomhadjárat a papság ellen, anyagi károsodás, lefoglalások, korlátozások iskolai és egyesületi viszonylatban, esetleg lefogások és kínzások. Meggyőződésem szerint azonban mindezt vállalnunk kell.” (Apor Vilmos)

Apor tiltakozott a győri gettó felállítása ellen a belügyminisztériumnál és a főispánnál is, de eredménytelenül. A hatóságok a gettó területére sem engedték belépni.

Kissé más volt a helyzet Erdélyben. A visszacsatolt északi térségben a lakosság sokkal egyértelműbben utasította el a zsidók üldözését. Ennek oka volt az is, hogy Trianon után az erdélyi zsidóság nagyon határozottan a magyar közösséghez, kultúrához kapcsolódott, a magyar pártot támogatta. Márton Áron gyulafehérvári püspök pedig nyíltan és határozottan lépett fel a zsidók érdekében több ízben, így a deportálás megindulásakor is. Az erdélyi történelmi vallások egyházi vezetőivel együtt tiltakozott a kolozsvári gettó felállítása ellen. Ennek akkor is nagy jelentősége van, ha céljukat nem tudták elérni. Erdély népe pedig nagy számban próbált segíteni zsidó honfitársain.

„Krisztus papjának elutasíthatatlan kötelessége, hogy az igazság mellett kiálljon és az emberben – bármely hitet valljon és nyelvet beszéljen is – a testvérét nézze.” (Márton Áron)

XII. Piusz 1944 júniusának végén üzenettel fordult Horthy Miklós kormányzóhoz, amelyben a deportálások leállítását sürgette. Ez néhány napon belül megtörtént, többek között a pápai kérés hatására is. A budapesti zsidóság elkerülte a deportálást.

A nyilas hatalomátvétel (1944. október 15.) után Angelo Rotta pápai nuncius határozott gyakorlati lépéseket tett a zsidók minél nagyobb számú mentésében. Körülbelül 15 ezer pápai men-, oltalom- ill.védlevelet adott ki, holott ennek csak a hatodára lett volna engedélye. Elvileg ezeket csak katolikus konvertiták kaphatták volna meg, a gyakorlatban azonban más keresztény vallású zsidók, izraeliták, ill. egyéb menekültek is részesültek ebben a védelemben. A menleveleket a Magyar Szent Kereszt Egyesület segítségével nyomtatták, gyakorlatilag hamisították.

Rotta az Új-Lipótvárosban, a rakpart közelében 12 úgynevezett védett házat szervezett meg, amelyek a Pápai Állam védelme alatt álltak. Ezekben kb. 3000 ember talált meglehetős védelmet. Azonban a nemzetközi jogot a nyilas és a német hatóságok nem mindig tartották be. Kb. 200 zsidó, ill. politikai menekült bújt meg a pápai nunciatúra épületében, a Várban is.

Apor Vilmos és Rotta megszervezték Budapest és Hegyeshalom között a mentőszolgálatot, amely a halálmenetek tagjainak próbált segítséget nyújtani, lehetőség esetén szökésüket megszervezni.

Angelo Rotta, Apor Vilmos, Márton Áron neve mellett meg kell említeni még Hamvas Endre csanádi és Mindszenty József veszprémi érsek nevét, akik szintén részt vettek a mentés szolgálatában.

De az egyes szerzetesrendek, apácarendek kolostorai is megteltek menekültekkel. Különösen sokan bujkáltak a ferencesek pasaréti rendházában, a domonkosok Thököly úti rendházában, a Champagnat Intézetben, amely a marista iskolatestvérek irányítása alatt állt. A Slachta Margit vezette Szociális Testvérek Társasága és a Szociális Missziótársulat is helyt állt. Boldog Salkaházi Sára egymaga kb. 100 embert mentett meg, mielőtt az azóta róla elnevezett rakparton, a Szabadság-híd közelében a nyilasok a Dunába lőtték. A szociális testvérek kb. 1000 ember életét mentették meg. A Pannonhalmi Bencés Főapátság a Nemzetközi Vöröskereszt oltalma alatt állt. A Kelemen Krizosztom apát által vezetett kolostorban is kb. 1000 menekült vészelte át ezt az embertelen időszakot.

„1944. december 27-én a nyilasok körülzárták a Bokréta utcai munkásnőotthont, amely Sára testvér vezetése alatt állt. Zsidók után kutattak, s négy gyanús személyt, valamint Bernovits Vilma hitoktatónőt őrizetbe vették. Sára testvér éppen nem tartózkodott a házban, csak végszóra érkezett meg. Kikerülhette volna a letartóztatást, de nem tette meg. Mint az otthon felelős vezetőjét, őt is elhurcolták, s egy szemtanú szerint még aznap este mind a hatukat – mezítelenre vetkőztetve – a jeges Dunába lőtték. A kivégzés előtti percben Sára testvér gyilkosai felé fordulva letérdepelt, és égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára. Isten elfogadta életfelajánlását, életáldozata betejesedett.” (http://www.salkahazisara.com/bio_hu.html)

Kóczián Mária

Források:

http://www.magyarpaxromana.hu/kiadvanyok/soa/gergely_jeno.htm

http://hdke.hu/files/csatolmanyok/04_GergelyJeno_Akereszteny_partok_esazsidokerdes.pdf