Talita

„Ilyenkor megtisztul az ember…” – Nyílt hétvége a Cantemus Kórus műhelyében

Az elmúlt félév zenei élményei közül a nyíregyházi Cantemus Kórus műhelyében, áprilisban eltöltött nyílt napokon átélt koncertsorozat volt rám legnagyobb hatással. Bár ezek a koncertek önállóan is teljes értékűek lettek volna, a nyílt órák, kóruspróbák megtekintése még árnyaltabbá és erőteljesebbé tették a tapasztalatainkat.

A nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola jelenlegi és egykori diákjai alkotják a Cantemus kóruscsalád tagjait, akikből korosztályok szerint alakultak meg a kórusok, a 8-11 évesektől (Nyitnikék és Napsugár kórus) a 6-8. osztályos fiúkon (Cantemus Fiúkórus) és lányokon (Cantemus Gyermekkar) át a már elballagott, gimnazista lányok (Pro Musica Leánykar) és az énekléstől elszakadni nem tudó felnőttek (Cantemus Vegyeskar) kórusáig. Az ő munkájukba és életvitelükbe nyerhettünk betekintést ez alatt a pár nap alatt, és így kaptunk irigylésre méltó képet erről az alaposan kidolgozott, felépített nevelési formáról, amelynek alapját Kodály Zoltán elképzelései adják. „A zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható” – vallotta. Ennek fényében kezdte meg munkáját Szabó Dénes, a számos díjjal kitüntetett karnagy és zenepedagógus, aki a Cantemus Gyeremekkar megalapításával életre hívta a kóruscsaládot, és még ma is – fia segítségével – irányítja működésüket.

Megérkezésünk után Szabó Dénes színesen, érdekesen beszélt kórushangzásról, hangképzésről, intonációról. Kiderült, hogy szerinte a kórustagok elhelyezkedése a színpadon sokkal előnytelenebb, ha összesűrített, mert akkor nem hallják elég jól magukat, és „belemásznak egymás hang-aurájába”. Sokat segít ahhoz, hogy az énekhang zengőn, felszabadultan szóljon, ha olyan elképzeléssel szólaltatjuk meg az egyes hangokat, mintha „felakasztgatnánk”, „felfüggesztenénk” a megfelelő hangmagasság helyére, így könnyebben elkerülhető a torok beszorulása, ami az erőlködés benyomását kelti. A hang vibrálása, hullámoztatása sem előnyös a kóruséneklésben, mert a hangmagasság apró kilengései is a tisztaság rovására mehetnek.
Az első koncertet „Gyermeki hangok” címmel az iskola jelenlegi diákjainak kórusai adták. Az előadáson hallottak eredményességét mi sem igazolta jobban, mint a felcsendülő hangok egységessége és tisztasága. Már a kicsik kórusai is erről tanúskodtak, őket hallván nem ért meglepetésként a továbbiakban fellépő nagyobbak kórusainak korukat meghazudtoló, érett hangzása és színes sokoldalúsága. Már egészen kis kortól a kotta nélkül való énekléshez és a figyelem hosszantartó összeszedettségéhez szoktatják őket, így ezeket az előnyöket mind a produkció szolgálatába tudják állítani. A kórusok nem csak a fülnek, hanem a szemnek is harmonikus látványt nyújtanak: a dekoratív, de visszafogott egyenruhák mellett a kórustagok elhelyezkedése és a gyakran előforduló, a dalhoz kapcsolódó minimális koreográfia még teljesebbé teszik az élményt.
A hangverseny hatására másnap felcsigázott érdeklődéssel léptünk be az első osztályosok tantermébe. A gyerekek minden izgatottságuk ellenére sem szakították meg az iskola egyik hagyományát: a jelző csöngetés után a két hetes vezetésével közösen dalokat énekeltek, hozzá pedig a két kezüket a hangok magasságának és ritmusának megfelelően „rázogatták”. Nem is gondoltam volna, hogy ezek az egyszerű mozdulatok ennyire segítik a gyerekek figyelmének ébrentartását és a helyes intonáció megtalálását. A kisebbek fejlődésében nagy szerepet játszik a furulya is, amit az új dalok megtanulásánál vagy valamilyen készségfejlesztő játéknál nagy örömmel használnak. A tanítónők, akik közül többen Szabó Dénes tanítványai voltak, nagy türelemmel, kreativitással és szeretettel foglalkoznak a diákokkal, barátságos és nyugodt légkört teremtenek az énekórákon.

A felső tagozatosok zenei nevelését Szabó Dénes veszi át. Az órarendben énekóraként szereplő tantárgy nagyon sokrétű foglalkozás valójában. A szolfézs, a zeneelmélet és a zenetörténet egyes gyakorlatai a zeneművészeti szakközépiskolákban is megállnák a helyüket, emellett pedig a művészettörténet és a színpadi szereplés terén is nyújt ismereteket. A 45-60 perc alatt annyi minden, akár az élet egészére vonatkozó tapasztalatot is lehet szerezni! Egy pillanatra sem kalandozik el a figyelem. Mindez pedig Szabó Dénes kivételes pedagógiai rátermettségének köszönhető: egyszerre találékony és elhívatott. Nagy tudású pedagógus, aki szereti és tiszteli a gyerekeket. Meglepően találó feladatokat ad tanítványainak, amelyekkel a kóruséneklés és a kórusmunka terén is biztosítja helytállásukat.
Az év végén rendszeresen megrendezett osztályhangversenyen az osztályok hangszeren tanuló tagjainak egyéni vagy kamaraprodukciói hangzanak el. Az osztályközösségek összetartását szemléltette, hogy igyekeztek olyan zeneműrészleteket kiválasztani, amelyekben a hangszerek mellett énekhangokra is szükség van, így mindenkinek lehetősége nyílt bekapcsolódni a kamarazenélésbe.
A Pro Musica és a Muzsikás együttes hangversenyét „Csodacsinálók” címmel hirdették meg – nem véletlenül. A Muzsikás nem először lépett fel a leánykarral, együttműködésüknek számos CD lett az eredménye. Milyen határtalan lehetőségek rejlenek ebben a párosításban! Céljuk és elveik ugyanazok, a megközelítésük és az eszközeik különböznek. Mindkettejük előadásmódja őszinte és érzelmekkel teli, ettől válnak emberként is meggyőzővé és hitelessé. Őket hallgatva leírhatatlan érzések kavarognak az emberben: egyfelől a hazaszeretet és a büszkeség érzése, másfelől a hangok szinte szemmel látható áramlása a teremben. A felvételek hátránya az, hogy nem tudják érzékeltetni azt a hangzást, amely akkor keletkezik, ha a közönséget minden oldalról hangok érik. Ilyenkor megtisztul az ember…
Hasonlóan jellem-és lélekformáló volt a tokaji zsinagógában elhangzott záró koncert a Cantemus Vegyeskar előadásában. Megható volt az a gesztus, hogy a legnépesebb, váci „különítmény” tiszteletére is énekeltek egy művet.

Nyíregyházára látogatva sokan keresik arra a választ, hogy a Cantemus Kóruscsalád nemzetközi versenyeken szerzett több mint 50 első helyezése, ez az egyedülálló teljesítmény miként valósult meg egy egyszerű általános iskolai kórusból kiindulva. Sokan próbálkoztak már ilyen célkitűzésekkel, nagy ívű elhatározásokkal – eredménytelenül. Szabó Dénest nem a díjak vonzották, csupán Kodály szellemében szeretette volna a zene szeretetére tanítani a gyerekeket, és minél többet kihozni belőlük. Elmondása szerint egy idő után már maguk a gyerekek igényelték az egyre nagyobb elvárásokat.
A Cantemus tevékenysége bizonyítja: Kodály öröksége nem merül ki a relatív szolmizáció hallásfejlesztő eszközében. Egy életformának az elképzelését hagyta ránk, amely szerint a „semmi mással nem pótolható lelki táplálék” napi adagolásával nem csak a szellem, hanem a jellem és a lelkület is formálódik.
A kurzus résztvevői között akadtak a magyarokon kívül franciák, törökök és svédek is, viszont a mi fiatal korosztályunkból iskolánk pár tanulóján kívül sajnos nem voltak többen. Pedig a jövő már nagyrészt a mi kezükben van. A mi beállítottságunk, elképzeléseink és rátermettségünk fogja meghatározni az újabb nemzedékek helyzetét, nevelését. Ezért lenne fontos, hogy minél többen már ilyen korban találkozzanak a Kodály-módszer nyújtotta lehetőségekkel Nyíregyháza nagyszerű példáján keresztül.

Gedai Eszter

(A szerző 17 éves)