Talita

Keresztény női magazin

Járjunk keresztutat filmekkel!

emberek és Istenek nyitó
A karácsonyi filmajánlónk nagy sikerére való tekintettel arra gondoltunk, hogy idén húsvétra három keresztútjáró játékfilmre hívjuk fel a figyelmeteket!

 

 

Emberek és istenek

Igazi nagyhétre való film. Karácsonykor kezdődik a nyolc trappista szerzetes története, amely valós esemény megfilmesítése: 1996-ban az algériai polgárháború idején elraboltak hét francia szerzetest Thibirinéből, majd hamarosan meggyilkolták őket. A történet sokkolta a franciákat.

2010-ben készült a film, amely megkapta a Cannes-i nagydíjat és franciák milliói látták, ami nagy dolog egy vallásos témájú alkotás esetében. Ráadásul egy kifejezetten lassú mozi az Emberek és istenek, amelyben nagy szerep jut ismétlődő eseményeknek, képeknek, képsoroknak: a szerzetesek végzik napi munkájukat, kertészkednek, krumplit pucolnak, szentmisén vesznek részt, énekelnek, mézet árulnak, kapcsolatot tartanak a közeli falu muszlim lakosságával, és közben meg kell hozniuk egy döntést, ami életbevágó mindannyiuk számára. Miután terroristák megölték a település közelében lévő építkezésen dolgozó horvát vendégmunkásokat, félő, hogy a következő célpont a kolostor lesz. A perjel nem fogadja el a katonai őrség felállítását a kolostor köré, és kijelenti, hogy maradnak. De nem mindenki gondolja így… Illetve zokon veszik, hogy a „főnök” az ő megkérdezésük nélkül dönt. „Nem azért választottunk meg, hogy nélkülünk dönts” – mondja neki szemrehányóan az egyik szerzetes.

Ottmaradnak-e végül mindannyian? Ki hogyan, milyen lelki úton hozza meg döntését? Értelmetlen vakmerőség-e maradni vagy a jézusi engedelmesség követése? Hogyan viszonyul az egyes szerzetesek döntése a közösségi döntéshez? Lehet-e tudni, hogy ki a “rossz” és ki a “jó” a világi konfliktusban? Hogyan virrad meg számukra nagypéntek?

A történet végkimenetele ismert, a szerzetesek közül hetet elhurcolnak, a film azonban képes megmutatni, hogyan lehet mégis értelmes az áldozat.

Egy szerzetesnővér a Nyolc Boldogság Közösségből mesélte, hogy évekkel ezelőtt megismert három trappista szerzetesnőt, akik a thiberinei kolostor kelyhét Szíriába vitték, hogy ott kolostort alapítva szolgáljanak. Nap mint nap tapasztaljuk, van kit szolgálniuk… (Kóczián Mária)

emberek és istenek2015 1

A passió

Nagy szenzáció volt 2004-ben Mel Gibson A passió c. filmjének bemutatója. Már azt megelőzően dúltak az indulatok: antiszemitizmus-vád, Gibson lejáratása, egyebek – ebből aztán biztosan tudtam, hogy ezt a filmet meg kell néznünk. Meg is tettük – háromszor. Hihetetlenül nagy élmény volt, egészen más, mint az addigi Jézus-filmek!

Soha nem értettem keresztény körökben azoknak a fanyalgását, akik “túl véres”, “túl sokkoló”, meg “túl hollywoodi” bélyegek miatt nem merték megnézni ezt a filmet – miközben krimisorozatok, thrillerek és hollywoodi szuperprodukciók tucatjain szocializálódtak. (Azoknak a félelmét megértettem, akik már évek óta nem néznek tévét – az ő számukra egy Gyűrűk ura vagy egy Homeland is megrázó élmény lehet, az ingerküszöbük sokkal alacsonyabb.)

passio2

Mel Gibson nem kisebb ambícióval fogott hozzá A passió forgatásához, mint hogy a hollywoodi filmgyártás teljes arzenálját, minden megszerzett tudását Jézus szenvedéstörténetének lehető legvalósághűbb megidézésére fordítja. Törekvése sikerült: valóban ez a történelmi hitelességet legjobban megközelítő alkotás. Azt mutatja be, hogy egy egészséges, ereje teljében lévő embert, Jézust hogyan lehetett egy nap alatt félholttá verni. Ugyanis feketén-fehéren ez történt – a Biblia erről tanúskodik, de a szikár szavak csak jelzik azt a brutalitást, ahogyan bántak vele. A passió megteszi azt, amihez a fantáziánk nem mindig elegendő: képekké varázsolja a leírt történetet. A rendező közben arra is ügyel, hogy még a korbácsok típusai is korabeli dokumentumoknak megfelelőek legyenek, és hogy szereplői azt az arámi és latin nyelvet használják, amelyet Jézus és fogva tartói beszéltek.

Sok ez a vér és gyötrelem nekünk? A negédes, teátrális Jézuska-filmek nézőinek bizonyára. Ott, ahol csak egy-két festett csík “tarkítja” a daliás, bár szenvedő arcú férfiszínész hátát, a szenvedésnek csak a karikatúráját élhetjük át. Van, akinek ez bőven elég. Aki azonban az egykori valóságot, Jézus valódi szenvedéstörténetét szeretné megérteni és átélni, közelebb jut hozzá A passióval.

Mel Gibson filmje nem hibátlan alkotás, a Sátán megjelenítésével például magam is vitáznék, de kétségtelenül a leghatásosabb ebben a témában. Szeretem azért is, mert a főszereplő, James Caviezel számára Jézus nemcsak egy szerep volt a sok között, hanem valódi hitbéli megrendülés, elmélyülés előzte meg és követte is a forgatást. Csak ajánlani tudom mindazoknak, akik nem félnek megmártózni a lelki mélységekben, akik nem féltik magukat a valódi megrendülés átélésétől. Ezzel a filmmel van esélyük erre. (Kölnei Lívia)

 

21 gramm

Alejandro González Inárritu a halál témáját körüljáró három filmje – a Korcsszerelmek, a 21 gramm s a Bábel – közül e 2003-ban bemutatott középső alkotásában három nehéz sorsú szereplő életeseményei szövevényesen, bár időben nem lineárisan, de egységet alkotnak.

A volt piti bűnöző, drogos, alkoholista Jack már a börtönben a vallásban talál menedéket, s jó útra tér. Christina leállva a drogokkal, családot alapít. Paul halálos beteg, és új szívre vár. Közös keresztútjuk útkereszteződésében Jack elgázolja Christina férjét és két kislányát, akik szörnyethalnak, Paul pedig Christina férjének szívét kapja meg.

780 21 grams

Ettől a katasztrófától mindegyikük valahogyan visszaesik az előző létállapotába: Jack a hitét veszti, Christina ismét drogos lesz, Paul pedig bár tovább élhet ugyan az új szívvel, de az előző kapcsolata zátonyra futásával és a tudattal, hogy más életének az árán születhetett újjá, teljesen összeomlik, s egyszer csak kiderül, hogy ezt a szívet sem fogadja be a szervezete.

A további bonyodalmak úgy kezdődnek, hogy Paul felkeresi Christinát, akivel később viszonyba kezd. Christina megbosszulná a családja halálát, és ezért Pault is belevonja tervébe. Egy lepukkant motelszobában a három szál összefut, s végül egy verekedést, lövöldözést követően Paul az öngyilkosság mellett dönt, de ez sem sikerül neki.

„Hány életet élünk? Hányszor halunk meg? Azt mondják, az ember a halála pillanatában 21 grammot veszít a testsúlyából, mindenki. Mennyi az a 21 gramm? Mennyi vész el? Mikor veszítjük el azt a 21 grammot? Mi vész el vele? S mennyit nyerünk? És mit nyerünk? 21 gramm, amennyi 5 darab 5 centes súlya, amennyi egy csoki szelet súlya, amennyi egy kolibri súlya. 21 grammnak mennyi a súlya?”

Paul haldoklása közben, már a kórházban hangzanak el ezek a gondolatok, miközben megtudjuk, hogy a Christinával való rövid viszonyából egy új élet fogant.

Az „égi váltópályaudvaron” addig igazgatta egy feljebb való erő e három szereplő keresztútját, míg egy „megváltó csecsemő” képében végleg megtörhet mindhármuk családi „átokmintája”. (Antalffy Yvette)

Nyitókép, 2. kép, 3. kép,  4. kép

Karácsonyi filmajánlónk volt:

Ünnepi mozi a Talitával

Korábbi filmajánlóink:

Nagyra törő lélek porhüvelyben – Stephen Hawking

Kleist és a „Mikkelsen-brand”

Sötét komédia – A pap gyermekei

Fehér isten – Kutyák lázadása Budapesten


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162