Talita

Lelki érés – Lakkozzam vagy ne lakkozzam?

Régebben fiús lánynak számítottam, mindig nadrágot, lapos sarkú cipőt hordtam, és nem használtam sminket. Nem kedveltem azokat, akik kifestve, pipiskedve lépkedtek a magas sarkú körömcipőikben. Vagányabbnak, életrevalóbbnak, őszintébbnek éreztem a sportos, egyszerű, lezser viseletet és viselkedést.

Harmincvalahány éves koromban vettem az első körömlakkot, ami gyöngyház színű volt. Talán háromszor festettem be vele a körmeimet.

Közben évek teltek el, az életem megváltozott: családom lett, vidékre költöztem, az anyukák mindennapjait élem. Az elmúlt évek feladatai, ha lassan is, de „megérleltek”. Ennek megmosolyogtató külső jelei is vannak. Pár hete ismét vettem egy gyöngyház színű körömlakkot, és amit még soha nem csináltam: kifestettem a lábamon a körmeimet! Tőlem ez vakmerőség, sőt, egészen furcsa, idegen tett. Korábban el se tudtam képzelni magamat lakkozott lábkörömmel.

Azt mondják, a sejtek hétévente kicserélődnek az ember szervezetében, így lassan én is változom. Már egészen jól kijövök a piros körömlakkal is! Óvatosan kezdtem az ismerkedést, egy olcsó példányt vettem azzal a céllal, hogy előbb csak otthon próbálom ki a kezemen, és ha tetszik a látvány, akkor majd veszek egy jobbat, és kimerészkedem vele az utcára is. (Ha jobb minőségűt vettem volna, és mégse tetszik, akkor fölösleges volt a beruházás, és még el se tudnám ajándékozni, mert több kilométeres körzetben nincs olyan barátnőm, aki piros körömlakkot használna.)

Meglepő módon nagyon tetszett a piros körmeim látványa, de ahogy mondani szokták, olcsó húsnak híg a leve. A körömlakknak olyan borzalmas szaga volt, hogy nem sokáig gyönyörködtem benne. Próbáltam megszabadulni tőle, de egy üveg körömlakklemosóba kellett áztatni a kezemet, mire nagy nehezen lejött. Lehettem volna okosabb is, de én most járok azon az úton, amin mások már huszonéves korukban átestek. Furcsa, hogy így negyven év felett jött rám a körömlakkozhatnék…

Pedig minták mindig voltak előttem.

Anyukám szép nőnek számított, és mindig festette magát. Nem túlzottan, inkább csak ízlésesen. Természetesen a körmét is lakkozta. Többféle színű körömlakk sorakozott a szekrényében. Nővérem is az ő példáját követte. Emlékszem, tizenöt-tizenhat lehettem, a testvérem három évvel több. Szilveszteri buliba készültünk mindketten, más-más helyre. Fiúbarátaim közül ketten jöttek értem, és amikor a testvérem kinyitotta az ajtót, a fiúk teljesen leblokkolva álltak a küszöbön. Alig tudták kinyögni, hogy értem jöttek. Nem tudtak róla, hogy a tesóm „ilyen jó nő” – mondták utólag… Nem csoda, hogy a fiúknak elakadt a szava. A tesómon egy nagyon szűk szoknya vagy ruha volt, magas sarkú cipő, egy piros selyemsál a nyakában, és ugyanolyan vadító piros rúzs a száján. A körmére már nem emlékszem. Ez az öltözék önmagában is figyelemfelkeltő, de ha ráadásul egy szép és jó alakú csajon van, akkor érthető, hogy a fiúk egész este a tesómról érdeklődtek. Én persze nagyon büszke voltam: jólesett ez az érdeklődés, még ha nem is felém irányult. Magamban megjegyeztem, de hangosan nem mertem mondani a fiúknak: „Na, srácok, látjátok, én is ilyen leszek pár év múlva! Csak még érnem, pirosodnom kell kicsit.”

Későn érő típus vagyok, és talán sohasem fogok igazán „bepirosodni” (csak a körmöm), de állandóan zajlik valami változás bennem, ami a külsőmre is hatással van egy kicsit. Persze tudom, hogy csak a felszín, amit festegetek. Ma sem kedvelem a kimázolt, mesterkélt külsőt, de elfogadom a nőiség finom hangsúlyozását öltözködéssel, sminkkel.

Sokakkal ellentétben kifejezetten élvezem, hogy múlik az idő. Nem vagyok teljesen elégedett önmagammal, sem a külsőmmel, sem a belsőmmel, de az évek múlásával úgy érzem, lelkileg és testileg is afelé haladok, amilyen igazán szeretnék lenni. Ez megnyugtat és boldoggá tesz. Úgy sejtem, ennek az érési folyamatnak ötven körül fogom érezni igazán az előnyeit.

Addig meg szépen, lassan pirosodom…

R. Nagy Csilla

Nyitókép: innen. Második kép: innen.

Kapcsolódó cikkek:

Dögös pasik, bomba nők – a Bibliában

Újra szoknyában!