Talita

Keresztény női magazin

Marika néni almafőzeléke

almafozelek
Első hallásra azt gondolnám, hogy ez valami babaétel, vagy valami dietetikus által összeállított, kevés örömet nyújtó étrend része. Aztán amikor megláttam, hogy nagy, negyed almák vannak benne, és sült kacsacomb dukál hozzá, akkor kezdett érdekelni.

Ilyen fura dolgokat csak máshol lehet enni, mert ezt magamtól nem főzném. A készítés módja felőli érdeklődés során hamar kiderítettem, hogy ezt nevezhetjük almaszósznak is, mondhatni ez az. Bár ha Marika néni azt mondja, almafőzelék, akkor az almafőzelék, ezen a vidéken így hívják, és kész. Mindenesetre sült húsok mellé mennyei,
és a hatalmas negyed almák látványa is szép.

Az almákat megpucolta Marika néni, negyedekbe vágta, és annyi vízzel tette fel főni, amennyi épp ellepte, azután liszttel besűrítette, ez lehetne tejfölös habarás is, és kis citromlével, cukorral, fahéjjal ízesítette. Ennyi.

No persze, kell hozzá abban a kertben egy hatalmas öreg, nagy piros almákat termő fa is. És az is jó, ha aztán a főzeléket egy kandalló melege mellett ehetjük meg. És ez itt mind így is volt.

Van az úgy, hogy minden együtt van.

 

fodorévi


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162