Talita

Keresztény női magazin

Rózsás János – „a magyar Szolzsenyicin”

Rozsas1
2012. november 2-án hunyt el, 86 éves korában. Volt könyvelő, német-orosz műszaki tolmács, író, de nekünk ő „a magyar Szolzsenyicin”. Augusztus közepén személyesen is találkoztam vele otthonában. Akkori naplóbejegyzésemmel idézem fel az alakját. A Talita ezzel búcsúzik Rózsás Jánostól.

 

„2012. augusztus közepe van. Franciaországban élő barátnőmmel, Magdival ebben az időszakban találkozunk minden évben. Ilyenkor látogat haza Nagykanizsára is a szülői házba, ahol édesapja, Rózsás János saját dolgozószobáját engedi át neki szálláshelyül.

Itt fogad bennünket János bátyánk, és mosolyogva meséli, hogy sok újságíró keresi fel az utóbbi években, és a TV-sek a forgószékről rendre átültetik egy karosszékbe, az orosznyelvű könyvek alá. Majd két vaskos, fekete borítójú könyvet kapunk a kezünkbe, a kéziratok fénymásolataival. Ezek alapján készült a Keserű ifjúság című könyve – mondja. Ábrák, munkafolyamatok leírása, lágeralaprajzok tarkítják az apró, gyöngybetűkkel írt naplót. Megtudjuk, hogy volt anyakönyv-vezető is, innen a szépírás.

Az ábrák közt van olyan is, amely a különleges ukrán szőlőművelést ábrázolja: a lavór nagyságú gödör aljára ültetik a tőkét, így a hajnali pára és az eső egyaránt lecsorog, megkímélve a locsolástól a szőlő gondozóját.

E két kötet hiteles, hű dokumentációja a fogolyéveknek. A sorokból tárul elénk, hogy írás- és olvasástudásának köszönhetően élte túl a megpróbáltatásokat, s lett krónikása egy letűnt, elhallgatott korszaknak.

Miközben lapozgatjuk a naplót, János bátyánk beindítja a számítógépet, amit nyolcvanon túl tanult meg kezelni. Boldogan újságolja, hogyan könnyíti meg a kutatásait a „gugli”, és hogy a következő Keserű ifjúság-kiadást hogyan bővíti a kimaradt részekkel, mert ahány kiadás, annyiféle hiányosság van bennük.

Hallunk tőle Duszja nővérről, aki anyjaként ápolta a szovjet rabság legszörnyűbb korszakában, 1946/1947 fordulóján, az észak-uráli Dolgajában. A kéziratból néhány jellegzetes jelenetet oroszra fordítva elküldött Szolzsenyicinnek is, akivel előtte néhány évig együtt raboskodott. Ő bátorította Rózsás Jánost a visszaemlékezés megírására.

Ezután kinyomtatott előadásanyagokat kapunk, amiket egyetemeken, középiskolákban tartott a második világháború kitörésének valós történetéről, fogsága naplójának és egyéb irodalmi munkáinak sorsáról. Meséli, mennyire elégedett a fiatalokkal, hogy mekkora érdeklődéssel és figyelemmel viszonyulnak a témához. Megjegyezzük, hogy azért ez előadófüggő is. Megtudjuk, hogy tanult ő retorikát is, és ismeri a fiatalok nyelvét. Így hát nem csoda, ha az őt hallgató ifjúság „veszi az adást”.

Könnybe lábadt szemmel adja kezünkbe erdélyországi utazásainak emlékkönyvét, ahol hasonló krónikásokkal is találkozott, mint ő maga. Az ottani előadásairól a híradás: Fogságom naplója – Rózsás János szibériai hadifogoly előadása. Végül a GULÁG-lexikon egy tiszteletpéldányát dedikálja számunkra, amely sokaknak az egyetlen vigasz és emlék az elhurcolt és távolban meghalt hozzátartozókról.

Kis szentélyt látunk a dolgozószoba egyik sarkában. Azoktól a hozzátartozóktól való szentképek, rózsafüzérek, akiknek a rokonai nyomára János bátyánk talált rá, és közzétette a lexikonban. Voltak olyan családok, akik ebből a lexikonból tudták meg, hogy hol temették el apjukat, fiukat.

Aztán az elmúlt évek kertben elültetett karácsonyfáinak árnyékában búcsúzunk egymástól.” 

Rozsas2

Rózsás János (Budapest, 1926. augusztus 6. – Nagykanizsa, 2012. november 2.)
1940-től segédtisztviselő, jegyzőségi írnok, majd főmérnöki titkár. 1944 decemberében a Vörös Hadsereg letartóztatta. A vád: önként harcolt a Szovjetunió ellen mint magyar levente. 1944-1953 között kilenc évig a szovjet Gulag kényszermunkatáboraiban raboskodott. Rabsága idején egy kazah lágerben találkozott Alekszandr Szolzsenyicinnel, akivel ott három évet töltött együtt. 1962-ben a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága rehabilitálta. 2001 augusztusában megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. 2003-ban a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmével, valamint Zala megye Díszpolgára címmel tüntették ki. Művei: Keserű ifjúság (München, 1986); Éltető reménység (München, 1987); Duszja nővér (Nagykanizsa, 1995); GULAG-lexikon (Budapest, 2000; Nagykanizsa, 2008); Leventesors (Nagykanizsa, 2005); Válogatott írások (Nagykanizsa, 2005). Forrás: Rózsás János – Wikipédia

Antalffy Yvette

A képek a szerző felvételei

Antalffy Yvette korábbi írásaiból:

Újrafestett valóság

“Gyújts éjszakánkba fényt!”

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162