Vérségi kötelékek
Mit is jelent a „családi átokminta” kifejezés? Meg lehet törni a generációkon át öröklődő rossz beidegződéseket, szenvedéseket? Hogyan ír erről Jennifer Lash izgalmas regényében? Érdemes tudni: az írónő gyermekei nem hétköznapi emberek…
Az idén nyáron, 85 éves korában egy combnyaktörést és annak szövődményeit követően, öt hét leforgása alatt – hat évvel az édesanyám után –, elment e földi világból az édesapám. Amíg élt, addig afféle „tyúkapóként” terelt össze bennünket hétvégeken ebédre, mondván „túlfőzte” magát. Sokat beszélgettünk vele is a vasárnapi közös ebédek után arról, hogy miért is jó, ha az embernek jó családja van.
A jó családért mindenkinek személyesen és felelősen tennie kell a dolgát – állapítottuk meg mindannyiszor. Mert látható módon egy rossz döntéssel vagy egy rossz választással generációk sorsa pecsételődik meg évszázadokra.
Sokszor végiggondoltam magam is, hogy vannak a családunkban a felmenőktől eredő „átokminták”, amelyeket egy-egy generáció a maga módján próbált megtörni, esetleg meg is tört, de az utódok génjeibe az valahogy mégis beleszivárgott. Így újra és újra megtörténtek/nek azok az események, amelyeket az elődeink is megéltek, átéltek, elszenvedtek. Minden új generáció feladata a családi átokminta megtörése, azaz másképp állni bizonyos élethelyzetekhez, mint ahogy azt elődeink tették.
Tíz évvel ezelőtt láttam egy dokumentumfilmet a Fiennes családról, amelyből a híres Ralph Fiennes, a színész is származik. A középpontban azonban nem a tehetséges gyerekek álltak, hanem édesanyjuk, Jennifer Lash és az ő életrajzi ihletésű legutolsó könyve, a Vérségi kötelékek. Akkor jelent meg magyarul is, azonnal el is olvastam, és ezen a nyáron ezt újra megtettem. Nagy hatással volt rám most is. A „családi átokminta” mint fogalom már az első olvasáskor tudatosodott bennem.
A könyvről röviden:
Egy zűrös élethelyzetű, Spencer nevű kisfiút ismerünk meg az első fejezetben. A következőkben pedig kiderül, hogy ez a fiúcska csak leképezi a felmenőinek rossz döntéseit, választásait, „vétlen bűneit” (Ezt a kifejezést ma hallottam a rádióban egy könyvelemzés kapcsán. Például egy véletlenül eldobott labda úgy talál halántékon egy embert, hogy az belehal.)
Megismerjük Dolly (az anya) nehéz életét és Lumsdenét (az apáét), aki szívtelen, érzéketlen, számító alakká vált az őt érzelemmentesen nevelő szülei, Violet és Cecile Farr miatt. Kitagadott, szeretetlenségben felnőtt gyerekek generációkon át. Végül Spencer egy szerető családban, már majdnem felnőttként tapasztalja meg, hogy van még jóság és szépség a világban. Bár az élete tragikus fordulattal ér véget, de már szerető közegben.
Az érzelemmentes Violet Farr által elindított családi átokmintát – csattanóként – egy szerelemben fogant dédunoka töri meg a szeretet mindent átható erejével.
Jennifer Anne Mary Alleyne Lash, más néven Jini Fiennes (1938 – 1993) angol író- és festőnő.
Chichesterben, Sussex tartományban született az ír katolikus Joan Mary Moore és Henry Alleyne Lash dandártábornok gyermekeként. Apja brit gyarmati tisztviselő volt, így Jennifer Lash Indiában is élt hat évig. Amikor a család visszatért, Angliában,Surreyben telepedett le. Jennifer bentlakásos iskolába járt, majd a farnhami művészeti iskolán folytatta. 16 éves volt, amikor családi problémák miatt tanulmányait megszakítva Londonba költözött, ahol alkalmi munkákból fedezte tanulmányainak költségeit.
1962-ben házasságot kötött Mark Fiennes-szal, akitől hat gyermeke született: Ralph és Joseph színészek, Martha és Sophie filmesek, Magnus zeneszerző, Jacob ökológiai szakember. Az idők során örökbe fogadta Michael Emery-t, aki régész lett. A család gyakran költözött: éltek Suffolk-ban, Wiltshire-ben, Írországban és Londonban.
Regényei: The Burial, The Climate of Belief, Get Down There and Die, The Dust Collector, From May to Oktober, On Pilgrimage (Zarándokúton címmel magyarul is megjelent)
Festményei szerepeltek számos kiállításon. Olyan helyeken, mint a Penwith Galéries St Ives, a Halesworth Galery és Westleton Chapel Galeries Suffolk.
Az 1980-as években Jannifer Lash-nél mellrákot diagnosztizáltak. Míg a betegséggel küzdött, szakrális helyekre is elutazott: Lourdes-ba és Saintes Maries de la Mer-be (Franciaország) és a spanyolországi Santiago de Compostellába. Ekkor írta Zarándokúton című könyvét. 55 évesen halt meg.
Utolsó regénye a Blood Ties, (Vérségi kötelékek) poszthumusz jelent meg 1997-ben. Sokak szerint ez a legjobb munkája. Magyarul 2001-ben adták ki (Szabad Föld Kiadó) Thomka István fordításában. Antikváriumokban még kapható.
Antalffy Yvette
Nyitókép. Második kép. Harmadik kép.
Kapcsolódó cikkek:
Neked milyen apa jutott? Apa-lánya kapcsolat
Cosa nostra
Kisgyermek és hit – Nagymamák ölelése
Tweet