Talita

Keresztény női magazin

Álérvek a homoszexuális „házasság” mellett

homo hazassag
Röpködnek az érvek és ellenérvek a homoszexuálisok „házassága” mellett és ellen. Csokorba gyűjtöttem néhány  támogató érvet,  majd bemutattam, hogy 
keresztény és konzervatív nézőpontból miért tarthatatlanok.

1. A homoszexualitás (és minden más, a többségétől eltérő nemi irányultság) természetesen előforduló és normális jelenség. Nem betegség, hanem alternatív szexuális irányultság.

A valóság az, hogy ami a természetben előfordul, nem biztos, hogy normális és egészséges. Az értelmileg akadályozottak vagy a pszichés betegséggel született emberek is természetes módon (külső, mesterséges beavatkozás nélkül) válnak azzá, mégsem tekintjük őket egészségesnek. Jogaikat korlátozza a többségi társadalom az ő képességeiknek megfelelően, és nem utolsó sorban saját önvédelme érdekében. A gyermeket akaró, de meddő házasfeleket sem nevezzük egészségesnek, sőt, a társadalom próbál segíteni nekik, hogy betegségüket leküzdhessék.

1973-ban az Amerikai Pszichiáterek Társulata (APA) aránylag kis többséggel úgy döntött, hogy a homoszexualitás nem betegség, hanem a szexuális orientáció egy változata csupán. Ez a felfogás általánossá vált az élet- és magatartástudományok képviselői között, noha1988-ban a pszichoterapeuták 57%-a még azt vallotta, hogy a „heteroszexuális kapcsolat előnyben részesítése” a pszichológiai egészség egyik fontos kritériuma. A mai napig sem hagyhatók figyelmen kívül különösen a pszichoanalitikus iskola követőinek tudományosan megalapozott nyomós ellenérvei.

A homoszexualitást a civilizációs kezdetektől az 1970-es évekig betegségként, pontosabban a normálistól eltérő szexuális viselkedészavarként értékelte az európai társadalom és kultúrkör, és nem ruházta fel az ilyen kapcsolatokat a férfi-nő házasságát megillető jogokkal. Az utóbbi évtizedekben a szexuális forradalom és az egyéni szabadságjogok kiterjesztése hatására, politikai törekvések nyomására az orvosi társaságok egy része törölte a betegségek listájából. Nemrégiben tárgyalta az Európai Parlament a (nők és férfiak egyenlőségével kapcsolatos) uniós stratégiát, az ún. Noichl-jelentést, amelyben nyomást gyakorol az Egészségügyi Világszervezetre, hogy a nemi identitással kapcsolatos rendellenességeket töröljék a mentális és viselkedési rendellenességek listájáról. A politikai befolyásolás tehát egészen nyilvánvaló, ami nem teszi lehetővé az orvosi szervezetek számára, hogy szakmai alapon hozzanak döntést a nemi identitászavarok megítélésében.
2. A többségtől eltérő nemi identitásúak nem tehetnek arról, hogy milyen vonzalmakkal születnek. A homoszexualitás nem divat, hanem egy kényszerű másság. Nem lehet ezért őket azzal büntetni, hogy kevesebb jog illeti meg őket.

A jelenlegi tudományos vélemény az, hogy a homoszexuális identitás kialakulásában szerepet játszhatnak (recesszív) genetikai tényezők, amelyek többnyire külső provokáló tényezők hatására válnak egyértelmű nemi identitássá, és ehhez jön még a személyes (kényszerű vagy szabadon vállalt) döntés, amivel az illető saját állapotát kimondja, felvállalja, tettekben éli ki.

A homoszexualitás egyértelmű genetikai eredetét nem találták meg az orvosok, azonban az ikerkísérletek bizonyítják a genetikai tényezők fontosságát. Homoszexuális ember egypetéjű ikertestvérére 52 százalék eséllyel szintén homoszexuális, még akkor is, ha nem együtt nőttek fel. Ugyanez az arányszám kétpetéjű ikrek között 30%, testvérek között pedig csupán 10%. Az 52%-os arányszám arra is utal, hogy a homoszexuális orientáció kialakulásában külső tényezőknek is van kb. 50%-os szerepe.

Az elmúlt évtizedekben már nagyon sok tudományos vizsgálat és tapasztalat erősítette meg azt, hogy a hajlam megváltoztatására irányuló igyekezet siker helyett sok esetben okoz kárt, még akkor is, ha a terápiát a kliens kezdeményezi. Még azok a szakemberek is, akik a családi kapcsolatok kiegyensúlyozatlanságára vezetik vissza az orientáció kialakulását, elismerik, hogy a sikeres „gyógyításhoz” ugyanannyi időre van szükség, mint a hajlam kialakulásához. Ez is megerősíteni látszik a homoszexuálisok kiszolgáltatottságát.

Ugyanakkor tény, hogy homoszexuális testi kapcsolatot létesíteni, abban élni úgy is lehet, ha valaki nem érez homoszexuális vágyat, sőt, heterónak vallja magát. A nemi kapcsolatok – bárkit céloznak is: kiskorút, állatot, egyidejűleg több, ellenkező vagy hasonnemű partnert – az örömszerzés mindenkori útjai, és a társadalmi megítéléstől függ, hogy mennyire nyerhetnek teret, mennyire válik szabaddá a megélésük. Ha egy bizonytalankodó, még kiforratlan nemi identitású fiatal azt látja szinte valamennyi divatos amerikai tini-sorozatban, „szitkomban”, hogy mindenütt vannak homoszexuális párok, többnyire örökbe fogadott gyerekkel (magasan felülreprezentáltan ahhoz képest, amennyi előfordulásuk a lakosság körében), könnyen elhiszi, hogy ez a természetes, sőt divatos viselkedésmód. Jól érzékelhető a nyugati film- és médiabirodalmak, nemzetközi kereskedelmi cégek trend-építése ezen a téren, amelyet az egyéni szabadságjogok kiszélesítése, vagyis társadalmi „érzékenyítés” címén tesznek.

Néhány évtizeddel ezelőtt a homoszexualitás és minden egyéb szexuális zavar még nemkívánatos állapot volt, mint a meddőség, a cukorbetegség vagy az autizmus. Mára egyes társadalmi csoportokban nemcsak egyformán normálisnak, természetesnek és egészségesnek tartják a homoszexuális párkapcsolatot a heteróval, hanem egyenesen kívánatosabb lett a homoszexuális viszony (pl. egyes művészkörökben, tizenévesek elitiskoláiban), mert jelkép: a progresszió, a szabadság, a kozmopolitizmus, a felvilágosult gondolkodás, a kirekesztésmentes tolerancia szimbóluma. A művészi érzékenység forrása, amely egyben a haladó gondolat diadala a retrográd vallásos konzervativizmus felett. Tehát  felvállalható és “trendi” lett, akár valódi testi vonzalom nélkül is.

leszbi par
3. A homoszexuális párok „házassága” nem zavarja meg, nem érinti hátrányosan se mások, se általában véve a társadalom működését.

Ezzel szemben az ilyen együttélések egyenjogúsítása a hagyományos házassággal azt sugallja a társadalom felé, hogy:
– a gyermekeket szülő és nevelő párkapcsolatok társadalmi jelentősége semmivel se nagyobb, mint az eleve gyermektelen (esetleg örökbe fogadott gyermeket vállaló) párkapcsolaté;
– a házasság célja kizárólag az egyéni kiteljesedés és örömszerzés.

Civilizált módon és tisztelettel kell fordulnunk minden ember, így a többségétől eltérő nemi identitású felé is. A lehető legnagyobb jogbiztonság minden embert megillet. Ebből azonban nem következik az, hogy a homoszexualitás a társadalom számára vagy a keresztény erkölcs szempontjából jó. Egy Dániában, 2006-ban végzett nagyon széles körű felmérés például jelentős összefüggést mutatott a családi kapcsolatok rendezetlensége és az így felnövekvő gyermekek homoszexuális orientációja között. A homoszexualitás tehát ezekben az esetekben válasz, vészreakció egy káros helyzetre, amely többnyire el is zárja az egyént az ő saját gyermeknemzésének lehetőségétől. Nagy kérdés, hogy az ilyen gyökerű homoszexuális szülői minta egyáltalán segítheti-e egy örökbe fogadott gyerek stabil, normálisnak nevezhető lelki és szexuális fejlődését.

A házasság intézményének kiterjesztése az azonos neműek párkapcsolatára egy újabb tett, amely a család határainak feloldását eredményezi (a „mozaikcsaládok” mellett). Ez civilizációs kihívás: egy olyan intézményt változtat meg, amely évezredek óta bizonyította, hogy jól működik és fejlődőképes, saját hibáit korrigálni tudja, alkalmas arra, hogy működtessen egy anyagilag és szellemiekben is gazdagodó társadalmat. Aki ezt megváltoztatja, valójában egy soha-nem-volt kísérletnek teszi ki a nyugati civilizációt, amelynek az eredménye kétes, mivel nincs rá minta. Egyáltalán nem valószínű, hogy nagyobb jóléthez, biztonsághoz és békességhez vezet, mint az eddigi, egy férfi és egy nő házasságán és családján alapuló társadalom.
4. A jézusi szeretet nevében egy keresztény köteles szeretettel, megértéssel és elfogadással viszonyulni minden embertárshoz, ezért el kell fogadnia a homoszexuálisok viselkedését és emberi igényeit, így a melegházasságot is.

A keresztényeknek tényleg szeretettel és megértéssel kell közeledniük embertársaikhoz (amennyiben ezt a társak is elfogadják és lehetővé teszik, sőt, azon túl is), és ez bizonyos fokú elfogadással (vagy legalább elviseléssel) jár. Senkinek nincs joga ahhoz, hogy szexuális önazonosságuk miatt zaklasson másokat. Hiba volt a korábbi évszázadok társadalmi megvetése, büntetése, megalázása a homoszexuálisokkal szemben. Ugyanilyen hiba lenne azonban átesni a másik végletbe, és „szeressük egymást, gyerekek, semmi más nem számít!” -elvvé silányítani a kereszténységet. Jézus tanítása: szeretet és törvény. Szeretetből betartott törvény, ahol a törvény az emberiség nagyobb testi és lelki jólétét szolgálja. Ez nem jelenti azt, hogy tehetsz, amit öntörvényűen akarsz vagy ami jólesik. Jézus nem írja felül férfi és nő „egy testté váló”, életre szóló kapcsolatát olyan variánsokkal, hogy férfi-férfi, nő-nő. Ellenkezőleg, megerősíti a Teremtés könyvének kinyilatkoztatását a kétneműnek teremtett emberről és a házasságról.

Jó tudatosítani (és ezt nem könnyű belátni a mai szexista közgondolkodásban), hogy a szexuális vonzalom kifejezésének, megélésének nem az egyetlen lehetséges vagy szükséges módja az erotikus cselekedet. Minden szexuális vonzalom integrálható sok olyan intenzív és bensőséges kapcsolatba, amely nem erotikus vagy orgazmikus cselekményekre irányul. Az AIDS-veszély sok ilyen példát produkált a homoszexuális közösségek tagjainak esetében is.

Fontos tudni, hogy a „homoszexuális irányultság” kifejezés sem a héber, sem a görög, sem pedig a latin nyelvben nem található. Csak a „homoszexuális cselekedetről” (testi aktusról) van szó a szövegekben. Tehát a zsidó és a keresztény erkölcshagyomány mindig elítélte a cselekedetet (és csak a cselekedetet, nem az irányultságot!), de nem egyenlő szigorral, és nem is mindig ugyanazzal a megokolással. A keresztény társadalom jogrendszere büntette is a 19. századig. A legtöbb nyugati joghatóság csak a 20. században hatálytalanította az idevonatkozó törvényes szankciókat, kivéve a szexuális erőszak vagy zaklatás cselekményeit. Az erkölcsi ítélet nem vonatkozik tehát az irányultságra, amely ösztönös, hanem csak a cselekedetre, a személy szabad és felelős magatartására vonatkozhat.

5. Ferenc pápa támogatja a melegek házasságát.

Tévedés. Ferenc pápa híres nyilatkozata szó szerint így szól: “Ha egy ember meleg, és jó akaratú, és keresi az Istent, akkor ki vagyok én, hogy elítéljem őt… Nem az a probléma, ha valakinek ilyen hajlamai vannak. Mindannyian testvérek vagyunk. A probléma az, ha az ilyen orientációjúak lobbiznak, vagy ha mohó emberek vagy politikusok teszik ezt.”  Ebből világosan kitűnik, hogy a pápa szeretettel és megértéssel közelít a homoszexuális hajlamú emberekhez, de elutasítja azt a politikai lobbitevékenységet, amely az “egyenlősdi”  nevében házasságot követel a melegek számára.

6. Minek izgatjuk magunkat mi, keresztények, a világi házasságkötések miatt? Adjuk oda a lehetőséget a homoszexuálisoknak, úgyse ér semmit!

A valóság az, hogy az egyházi (Isten jelenlétében kötött, Őt a kapcsolatba hívó) házasság valóban értékesebb egy hívő ember számára a polgári házasságkötésnél. A hívők azonban mégsem tekinthetnek lenézően a polgári házasságokra, mert ideális esetben az abban élők is Isten akaratát teljesítik: gyermekeik vannak, és védő-nevelő környezetet biztosítanak azok számára. A mai nyugati polgári civilizáció a zsidó-keresztény tanokra épül, a jézusi tanítás adja a jóléti demokrácia alapját és mai hátterét is. Nem vagyunk tehát függetlenek egymástól.
7. A házasság intézménye változott az évszázadok során. Miért ne változhatna ma is?

A valóság az, hogy a nyugati kultúrában egyedül a poligínia (többnejűség) jelentett leküzdendő kihívást a házasság intézménye számára. Az Ószövetségben még engedélyezett többnejűség Jézus korára gyakorlatilag már egynejűséggé vált. A fokozatosan kereszténnyé váló népek főurai, uralkodói (pl. Nagy Károly) még tartottak alfeleségként ágyasokat, de később már ezeket a „bal kézről való” kapcsolatokat nem tekintették házasságnak. (Tévedés elkerülése végett szögezzük le: az antik görög és római kultúra, amelyik viszonylag legmagasabb „rangon” fogadta el a homoszexuális kapcsolatokat – helyesebben: a pederasztia intézményét –, soha nem tartotta azokat házasságnak.) A házasság belső, lelki változásának tekinthető, hogy a felek szabad akarata, majd szerelme fokozatosan egyre nagyobb szerepet kapott, némileg háttérbe szorítva a vagyoni megfontolásokat. Ez azonban nem befolyásolja azt, hogy az érdekházasságok is egy nő és egy férfi között köttettek.
8. Egy árva gyerek számára sokkal jobb egy rendes, szerető homoszexuális nevelőszülő-pár, mint egy brutális heteró vér szerinti szülőpár.

A valóság az, hogy mindkettő rossz, mindkettő csökkenti a gyerek esélyeit a kiegyensúlyozott, harmonikus felnőtt életre.


Kölnei Lívia

 

1. kép,  2. kép

Hasonló témájú cikkeinkből:

A keresztény szexuális etika néhány sarokköve

“Csatával nézek szembe” – Interjú egy homoszexuális hajlamú lelkésszel

Meleg helyzet: ki kivel házasodhat?

A görög homoszexualitás és a római egyház

Botrányos dolog ma a melegekről írni?


Hozzászólások

  • Krisztián szerint:

    Elismerésem a cikk irójának. Először azt hittem, hogy majd megint érvmentes gondolatokat fogok olvasni, de meglepően lényegretörő és alapos munka. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162