Cirkuszművészet újragombolva, újragondolva
Negyedik alkalommal vettem részt a „Mit Neked Cirkusz! – ARTistaCAFÉ” sorozat alkalmán. A különleges, kávéházi beszélgetés hangulatát idéző rendezvényt a Fővárosi Nagycirkuszban, a Városligetben, lánykori nevén a „Lizsé”-ben rendezték.
Szinte felnőttként jártam először a Cirkuszban, a szüleim nem szerették ezt a műfajt. A tévében viszont mindig lenyűgöztek az artistaszámok, az egyensúlyozás, a zsonglőrködés, az egymásrautaltság a páros trapézszámokban. Később a bohóc / a bolond (a király bolondja) karaktere is izgatni kezdte fantáziámat. Akár valós élethelyzeteinket is modellezhetik ők a cirkuszi porondon.
Júliusban az első beszélgetésen néhány fogalommal és asszociációval ismerkedtem, és próbáltam magam elhelyezni a cirkusz világában: Cirkusz – Circus – azaz körtér, körönd. Közepe „a pont, az Isten rejteke”, ahogy Hamvas Béla mondta. A kör Isten „monogramja”, az ő határtalanságát, örökkévalóságát és tökéletességét szimbolizálja. A kör még hordozza eredete lényegét. Megnyilvánult, és mégis végtelen. A Szellem jele – Rákos Péter megfogalmazásában. S lám, a zenei, az irodalmi, a színházi és a filmműfajban hány és hány mestermunka foglalkozik a cirkusszal, s az ott megjelenő karakterekkel: az LGT cirkuszról szóló számától, J. Joyce bohócán (kit mostanság Váry Károly alakít egy magánszámában), Fellini erőművészén át Wim Wenders artistalányáig! Utánaolvastam a budapesti cirkusz történetének, és meglepve láttam, hogy az Állatkert imázsának javítása céljából települt az akkori cirkusz közvetlenül a közepére.
„A Mit neked cirkusz! program egyszerre elemzés, vita és imázskampány. Azt vizsgálja, miként lehet társadalmilag újrapozicionálni a cirkuszművészetet. Az ARTista Café közel kétévesre tervezett beszélgetéssorozat, amely összegyűjti a műfaj több száz éves, rangos hagyományait, és számba veszi az új, sőt a vadonatúj irányzatokat, stílusokat. Keresi a cirkuszművészet azon tartalmi elemeit, melyek bizonyíthatják: a cirkusz jóval több, mint népszórakoztatás. Gondolkozik arról, miként lehet még népszerűbbé tenni a cirkuszt, művészi rangra emelni a közgondolkodásban. A szervezők szeretnék, ha széles körben egyre inkább állandó szókapcsolattá válna: cirkuszművészet.”
Az ARTistaCAFÉ a nyári vakációt követően szeptemberben folytatódott tovább A bohóc mint kommunikátor címmel.
Jó ideje, még művészetterápiás időszakom óta foglalkozom a Bolond és az Artista karakterekkel. Lépten-nyomon feltűnnek az életemben. Volt korábban egy tükörmeditációm ugyanis, amelyben mindkettő megjelent. Mára már kicsit egyszerűbben megfogalmazva, egy-egy haiku-kalligráfiába szintetizálva a Figyelmem önéletrajzának naplójába helyeztem őket. (Itt az Artistalány , a Bohóc képen látható.)
„Amikor azt mondom: bohóc, tulajdonképpen az Augusztra gondolok. A két figura tehát: a Fehér clown és az Auguszt. Az első maga az elegancia, a kecsesség, a harmónia, az intelligencia, a józanság … A Fehér clown valójában a Papa, a Mama, a Tanító, a Művész, a Szép, minden, ami előírásos, fenséges és kötelező. A csillogó flitteres ruhát öltött tökéletességnek ez a megtestesülése ingerli lázadásra a pojácát. Vonzza a csillogás, de a példakép elérhetetlen. Ezért a földre veti magát, becsinál, ordít, lázad, megbotránkoztat. Az ész gőgös kultusza csap össze az ösztönnel … Az Auguszt a kisgyerek, aki bekakil, aki fellázad a tökéletesség ellen, berúg és hempereg a földön, egyszóval állandóan lázadásra csábít. A Fehér clown és az Auguszt a tanítónő és a kisgyerek, az anya és csibész fia, sőt, azt mondhatnánk, hogy az angyal a lángpallossal és a bűnös.” (Federico Fellini)
Októberben az „Egyensúly a művészetekben” volt a beszélgetés témája.
A tánc, a színház, az irodalom, a zene, a pszichológia és a cirkusz szakavatott mesterei véleményei után nemcsak a közönség, de maguk a vendégek is katartikus élménnyel gazdagodtak, valamennyien felismerték, hogy bizony – bár az életben látszólag merőben más területen dolgoznak – az egyensúlyra törekvés, a belső harmóniából fakadó építkezés a közös pont közöttük. Kiss József, a Szolnoki Szigligeti Színház művészeti vezetője és rendezője azon tűnődött például, hogyan küzd az ember a gravitációval: mindenáron le akarja győzni, s repülni szeretne. Minél magasabbra repül, annál nagyobb elismerést vált ki a többiekből. Szerinte a kultúracsináló ember sorvezetője lehet az a mély értelmű gondolat, amely úgy hangzik, hogy „Amit nem emelnek, az folyton süllyed”.
A novemberi alkalmon az „Együttélés és együttműködés az állatokkal, ember és állat viszonya a színpadon” került a középpontba.
„Vannak, akik azt vallják, cirkusz nem létezik állatszámok nélkül, a kisgyerekek például rajongva imádják ezeket a produkciókat. Mások az ellentétes nézőpontot képviselik a kérdésben: az állatokat nem szabad emberek által épített épületekben idomítva mutogatni. Vannak országok, ahol betiltották a közelmúltban az állatszámokat a cirkuszokban. A legtöbben talán a középutas véleményen vannak: lenyűgözi őket ez a fajta különleges partnerség, főleg, ha tudják, megfelelő körülmények között tartják az állatokat, sőt, akadnak olyan idomárok is, akik családtagként élnek együtt az állataikkal.” (A rendezvény sajtóanyagából.)
A beszélgetésből kiemelném Kabai Péter etológus gondolatit, miszerint az állatok szeretnek tanulni. A fóka-showban a fókák játszva tanulnak. Majd Fekete Péter, az este moderátora a lóversenyzésről érdeklődött, s hogy jó-e ez a lónak. Mire a válasz aranyos volt: „ A ló is ember. Ha nem foglalkoznak vele, unalmában rossz szokásokat vesz fel. Így a cél a mozgásra serkentés.” Az ún. „étkezési jutalom” kapcsán az etológus elmesélte, hogy állatkerti körülmények között pl. a gorilla csak annyit mozog, amennyit muszáj, hiába a tágas kifutó, az ételért nem kell megmozdulnia sem. Így játékokkal veszik rá mozgásra őket, a kedvenc ételüket a fa tetejére rakják.
A meghívottak közt volt egy vak fiatalember a kutyájával, aki elmondta, hogy évek óta várt erre a vakvezető kutyára. Amikor a piros vöröskeresztes hám fenn van a kutyán, akkor a kutya tudja, hogy szolgálatban van, nem játszhat.
Bájos jelenete volt az estének a macska-kutya szám befejezésekor, hogy a szereplő kutya a „vége” feliratot szájával felmutatta, majd hanyatt-homlok eldobta, s „szerelembe esve” szagolgatta körbe a vakvezető kutyát, aki azonnal viszonozta a közeledést.
Következő alkalommal, december 7-én a „Street Art – Hogyan ér el bennünket a művészet az utcán?” lesz a téma.
A „Mit neked cirkusz!”-sorozat előző alkalmairól szóló részletesebb cikkeim a Montázs Magazinban jelentek meg:
Egy kör közepén, avagy a cirkuszművészet újragombolva-újragondolva, A Bolond és az Artistalány, Egyensúly a művészetekben – Mit neked cirkusz!
Antalffy Yvette
A képek a szerző fotói ill. alkotása.
Ajánljuk még:
Judit és Anita bábszínháza – A bábakalács
Tweet