Dobozba zárt Ottlik a PIM-ben
Az 1912-ben született Ottlik Gézára nehéz szavakat találni. Talán mert ő maga találja ki önmagára a legjobb szavakat. A Petőfi Irodalmi Múzeum centenáriumi kiállításán jártam.
A kiállítás termében két szempontból tekinthetünk az életre és az életműre. A falakon körbe futó anyag és a térbe elhelyezett „l” alakú plexi tornyokon egyrészt időrendben, másrészt tematikus elrendezésben közelíthetünk Ottlikhoz. Utóbbi – iskola, nők, sport, utazás, matematika – az író kedvelői számára közhelynek hatnak, azoknak pedig, akik nem ismerik, kevéssé színes bevezetést nyújtanak. A fotók, vetített fényképek, montázsok, film, meghallgatható felvételek, tárgyak, idézetek összességükben sem elevenednek meg, szárazak maradnak, inkább a részletek adnak némi felüdülést, mint pl. „Cipi első cipőcskéje”, aminek jelenléte sokkal erősebb, mint mondjuk a számtalan képeslapnak, amelyeknek vagy az írásos vagy a képes oldalát látjuk.
Nem fogom megszeretni a feketeszoba jellegű kiállítótér kortárs divatját. Ottliknál különösen sérelmezem ezt, hiszen a tér eleve téglalap alapú, amit tovább szűkít a sötétség. Ottlik ragyogásához méltatlan és hiteltelen az elképzelés és megvalósítás. Ez alól kivétel a sokat ígérő belépő: a kiállítás előterében egy szobát rendeztek be, amely az író dolgozószobáját hivatott bemutatni, körben a falon rajzok, festmények. A polgári miliő, az intim hangulat többet ígérnek, mint amennyit utána kapunk. És ennek is van hiányossága: sajnos nem egyértelmű, hogy melyik műalkotás kitől való, találgatni kell.
Ottlik Gézára nehéz szavakat találni. Talán mert ő maga találja ki önmagára a legjobb szavakat. Ezért olyan gyakori, hogy a kultuszfigura íróra emlékezők elkezdik sorait vég nélkül idézgetni. A kiállítás egyik legnagyobb hibája is ez: túlságosan sok az apró betűs idézet a falakon, a plexi tornyokon, amelyek ráadásul hátoldaluk felől nem olvashatók. Csak reménykedem benne, hogy ez nem egy szimbolikus megközelítés kívánt lenni.
A rengeteg idézet, szöveg ellenére mégis kevés marad az információ: Vajon kik azok a hölgyek, akikhez Ottliknak köze volt? Milyen kapcsolatban voltak? Magam nagyjából tisztában vagyok vele, de nem biztos, hogy mindenki. A kőszegi katonai alreál iskola csoportképén szívesen megnézném bekeretezve is Szeredy Dani és Medve Gábor alakjának ihletőit.
Cipi első cipőcskéje mellett Ottlik tweedzakója láttán szorult össze a torkom és a szívem: Mindig ebben járt. Egyszer, talán még elsőéves voltam, ellátogatott a bölcsészkarra, és ott láthattam. Akkor is ez a zakó volt rajta. Az idős kora dacára meglepően magas férfi hosszú lábait egymáson átvetette, hol ide, hol oda, és folyamatosan gesztikulált a karjaival. A zakó kissé felhúzódott a csuklója fölé.
Ez a tweedzakó volt a legélőbb tárgy. „Ereklye”. Pilinszky mellett a kor legnagyobb magyar misztikusáé, Ottliké Gézáé.
A „Minden megvan” parafrázisaként az a szomorú gondolatom támadt, hogy a múzeum ezzel teljesítette évfordulós kötelezettségét: „Ez is megvolt!” Mégis köszönet a kiállításért, amelynek legnagyobb erénye, hogy látható, van, és remélem, hogy a PIM, amely képes rá, hiszen például a megújult Petőfi-kiállítás parádés, fog még Ottlikról értőbb, élvezhetőbb kiállítást rendezni.
A kiállításról a Petőfi irodalmi Múzeum honlapján.
Kóczián Mária
Ottlik Gézáról itt olvashatsz bővebben.
Kapcsolódó cikkeink:
Mi a magyar?
Desiré: egy nagy, ismeretlen Úr vendége
Újrafestett valóság
Tweet