Talita

Keresztény női magazin

Jézus, az első liberális-konzervatív radikális

jezus-kiuzi-a-kufarokat-a-templombolJézus gyakran olyan, amilyennek magyarázzuk. Radikálisoknak ő a radikalitás mintaképe, aki szigorúan odacsap, megmond, helyre tesz, ha éppen arra van szükség. Liberálisoknak Jézus a liberális prototípusa. Sokat beszél a szabadságról, szombaton is jót tesz, elfogadó hangon szólal meg. A konzervatívok is találnak rajta fogást. Ehhez Krisztus törvényhez való viszonyát veszik elő, azt hangsúlyozva, hogy megőrizte a múlt számos elemét.

Mindez csak azért jutott eszembe, mert egy-egy beszélgetésben néha elsütik valamelyik verziót: „Én azt mondom, Jézus volt az első liberális” – hangzott egy ismerősöm szájából a minap. Egy másik pedig szentül meg van győződve róla, hogy Jézus kizárólag „igazi radikálisnak nevezhető, mi más is lehetett volna”. Az ilyen megjegyzések persze nem Jézusról szólnak, hanem arról az illetőről, aki saját világlátását és adott esetben politikai nézeteit kívánja viszontlátni Krisztus figurájában. A libsinek libsi, radikálisnak radikális, konzervnek konzerv.

Szerintem mindannyian egyetérthetünk abban, hogy Jézust egyik kategóriába sem igazságos bezsúfolni. Viselkedése és tanításai alapján nehéz is lenne. Jézus mindegyik, miközben egyik sem. Konzervatívnak hívjuk, csak mert ragaszkodott örök értékekhez? Süssük rá a radikális bélyeget, mert példázatai provokatívak és szókimondóak voltak? Soroljuk a liberálisok közé, mert beszélt a szabadságról?

A fenti „három kategóriából” mindenki megtalálhatja azt a típust, amelyre azután „igéket vadászhat” a Szentírásban, hogy igazolja a saját véleményét. A téma többek között a Jelenések Könyve kapcsán is eszembe jutott, ahol maga Jézus az efezusi gyülekezetnek szánt üzenetében mintha a szélsőséges libsiknek adna egy pofont. Ezt mondja:

„De az melletted szól, hogy gyűlölöd a nikolaiták cselekedeteit: ezeket én is gyűlölöm.” (Jel 2:6)

Jézus nem igazán áll előttünk úgy, mint aki valamit gyűlöl. Személyét sokkal inkább a szeretettel kötjük össze. A nikolaiták iránti gyűlölet azonban erénye volt az efezusi közösségnek, ráadásul ezzel a hozzáállással Krisztus is azonosult. Magukról a nikolaitákról egyébként nem sokat tudunk. Későbbi egyházi írók a nevüket az Apostolok Cselekedetei 6:5-ben említett antiochiai Nikolaoszra vezetik vissza, de ez az elképzelés nincs sziklaszilárdan alátámasztva. Mindenesetre az tudható, hogy a nikolaiták olyan irányzatot képviseltek, ami fellazította a gyülekezet és a világ közti határokat. Szinkretizmus, kicsapongás és nyílt erkölcstelenség is megfért a soraikban, amit libertinizmusnak hív a szakirodalom. Persze az ismerősen csengő libertinizmus szó nem egyenlő a liberalizmussal, de ez a bibliai rész jól mutatja, hogy Jézus a szabadság fogalmát milyen határok között képzelte el.

Ahogy fentebb írtam, magát Jézust nem lehet csoportokba sorolni, korlátok közé szorítani, nekünk azonban példát mutatott abban, milyen keretek között éljünk. Ebbe pedig szerintem a szabadság túlzott „kinyújtóztatása” az elvtelen nikolaita-liberalizmus felé épp úgy nem fér bele, mint a törvényeskedő szélsőségesség, ami önmagát konzervativizmusnak szereti feltüntetni, miközben mérgezi az emberek életét. A keresztény élet eszerint inkább az egyensúlyok műfaja, amit nem mindig könnyű megtalálni.

Ettől még Krisztus egyik politikai-társadalmi dobozba se fér bele, és nem érdemes pártokhoz vagy mozgalmakhoz kötni. Inkább figyeljünk rá önmagában.

Sytka

Forrás: a szerző blogja

Kép

Ajánlott cikkeink:

Keresztényeket a gendermozgalom élére!

Keresztények és a demokratikus eszköztár – vesztésre állunk?

Kiss Ulrich: “Az egyház a legrégebben és legjobban működő vállalat” 1. rész

 


Hozzászólások

  • Moldvay Mónika szerint:

    “A nikolaiták iránti gyűlölet azonban erénye volt az efezusi közösségnek, ráadásul ezzel a hozzáállással Krisztus is azonosult.”
    Vigyázzunk! Nem őket, hanem a cselekedeteiket volt helyes gyűlölni! A kiemelt rész is egyértelműsíti ezt. Pontosan ez választja el Krisztus hozzáállását az emberekétől: egy embert sem gyűlöl, csak a bűnt.

    • Sytka szerint:

      Kedves Mónika!

      Igazad van, tényleg így pontos – ebben az esetben. Habár számomra mindig nagy dilemma hogyan lehet “leválasztani” az embert a látásmódjáról, világszemléletéről, tetteiről. Sokszor mondjuk (és persze valahol jogosan), hogy Jézus nem a bűnöst, hanem a bűnt gyűlöli, ezért nekünk is különbséget kell tennünk a kettő között.

      De mégis, hogyan lehet ezt konkrétan megtenni? Az ember gondolkodásmódja nem egy kabát, amit egyszerűen ledob a szék karfájára. Az, ahogyan gondolkodunk, ahogyan érzünk, amit teszünk valamiképpen eggyé válik velünk. Jézus szereti a bűnösöket, de mégis az embert sújthatja az ítélet, a kárhozat, ha nem tér meg. Nem a bűneit, hanem őt magát! A Szentlélek Anániást és Safirát ítélte halálra, nem a tetteiket. Hol a pontos határvonal az ember és a tettei között?

      És ismét: ezt úgy kérdezem, hogy közben egyetértek a korrekcióddal!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162