Krisztus-portrék: a Király, a Csodatévő, a bűnösök Barátja
Máté, Márk és Lukács evangéliuma egy csoportot alkot, melyeket szinoptikus — azaz „együtt látó” — evangéliumoknak szoktunk nevezni. Jánostól eltérően e három szerző hasonló módon és hasonló szempontból mutatja be a Messiást, mégis találunk műveik között hangsúlybeli eltéréseket. Ha ezeket figyelembe vesszük, teljesebb képünk alakulhat ki Jézusról.
Máté Krisztus-portréja: a Király
Máté evangéliuma mintegy összekötő kapocsként szolgál az Ó- és Újszövetség között. Jézus megjelenésének idejére az Ószövetség Istene már mintegy négy évszázada hallgatásba burkolózott. Nem keletkezett az ószövetségi kánon lezárulta után egyetlen ihletett irat sem. Ekkor azonban jön Máté, aki egy Jézus tizenkét tanítványa közül, és megszerkeszti művét, mely áthidalja az Ószövetség és Újszövetség közötti négyszáz éves csendet.
Ezek Máté bevezető szavai: „Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségkönyve”(Mt 1:1, RKB). Ezzel pedig visszanyúl a zsidó nép történetéhez, és két legismertebb alakját nevezi meg a Messiás Jézus felmenőjeként: a nép alapító ősatyját és legismertebb királyát. Máté egész művében gyakran kanyarodik vissza az Ószövetséghez — idézi azt, utal rá, és megmutatja, hogyan teljesedett be Jézus életében és szolgálatában. Épp ezért fontos visszatérő kifejezése ez: „Így teljesedett be mindaz, amit a próféták megjövendöltek.”
A fentiekkel összhangban Máté egy királyi Messiás portréját festi meg Jézusban. Nyolc alkalommal nevezi őt királynak (Mt 2:2, 21:5, 25:34, 40, 27:11, 29, 37, 42), kilencszer pedig Dávid fiának (Mt 1:1, 9:27, 12:23, 15:22, 20:30-31, 21:9, 15, 22:42).
Márk Krisztus-portréja: a csodatévő Szolga
A négy evangélium közül Márk írása a legrövidebb terjedelmű (mindössze 16 fejezet), ám egyben a legmozgalmasabb is. A cselekvő Krisztusra helyezi a hangsúlyt, aki azonnal szól, csodát tesz, tevékenykedik. Mátéval és Lukáccsal ellentétben teljesen mellőzi Jézus születésének bemutatását, és gyermekkorának azt a néhány részletét sem említi meg, mely a másik két szerzőnél megtalálható. Rögtön a legelején Krisztus csodatételeivel kezdi — már az első fejezetben három csodáról számol be. Tettei miatt joggal merült fel közönségében a kérdés: „Miféle bölcsesség adatott neki, hogy ily csodadolgok történnek a keze által?” (Mk 6:2, RKB)
Összesen 17 csodatételről tudósít, melyek közül a bétsaidai vak meggyógyítása (Mk 8:22-26) csak nála olvasható.
Lukács Krisztus-portréja: a bűnösök és számkivetettek Barátja
Lukács evangéliumának anyaga alapvetően egyezik Máté és Márk beszámolójával, stílusa, hangvétele, hangsúlyai és Krisztus-portréja mégis eltér az előző kettőtől. Ő maga nem volt Krisztus apostolainak egyike, ám Pál munkatársa volt a misszióban, és beszámol róla, hogy könyve megírása előtt mindennek alaposan utána járt (Lk 1:1-4). Ennek a kutatómunkának pedig az lett az eredmények, hogy az ő Krisztusa úgy kerül elénk, mint aki a bűnösök és a számkivetettek barátja. Elég csak megnéznünk azokat a példázatokat, melyek hangsúlyosak Lukácsnál:
Az irgalmas samaritánus — Lk 10:30-37
Az elveszett bárány — Lk 15:4-7
A tékozló fiú — Lk 15:11-32
A farizeus és az adószedő — Lk 18:10-04
Zákeus — Lk 19:2-10
A bűnbánó lator — Lk 23:39-43
E történetek mindegyike Jézus küldetésnyilatkozatát támasztja alá, hiszen ezt mondta: „Mert azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett” (Lk 19:10, RKB). Missziója során kapcsolatba került az elveszettekkel, elesettekkel, bűnösökkel, számkivetettekkel, a barátjuk volt, és visszavezette őket Istenhez.
A három kép — a király, a csodatévő és a bűnösök barátja — ugyanazt a Messiást mutatja be. Ő dicső uralkodó, akinek hatalmát a csodatételek is bizonyítják, és aki kész elmenni az elveszett bárányáért, mert nem akarja, hogy bárki is elvesszen.
Tóth-Simon Károly
Forrás: Infaustus blogja
1. kép: filmkocka
2. kép: Krisztus Pantokrátor-mozaik az isztambuli Hagia Szofia székesegyházban
3. kép: Heinrich Hofmann Jézus-portréja
Tweet