Kutatás keresztény párok szexuális életéről 3.
A kérdőív válaszadási opcióiból leszűrhető, hogy sokféle problémával találkoztam már, amelyek a keresztények lelki világával és nemiségével kapcsolatosak. Úgy vélem, hogy amíg csak egyetlenegy ember is gyötrődik amiatt, hogy betartotta a vallási előírásokat, de nem működik a szex a házasságában, illetve a szexet még a házasságában is bűnös dolognak érzi, addig komoly szerepe lehet ilyen körökben egy keresztény szexuálterapeutának.
Befolyásolja-e az Ön nemi életét valamilyen gyötrő gondolat? Erre a kérdésre a 76 válaszadóból 36-an azt válaszolták, nem. Ha ezt elhiszem, máris megdőlt a premisszám.
A leggyakoribb gyötrelem a maszturbáció, ez 19 válaszadó számára gond. 10 főt zavarnak a fogamzásgátlási korlátozások. 8 főt zavar, hogy közösülés nélkül is kielégül párjával, pedig az tiltott. 4 főt zavar, hogy szűz volt házasságkötésig, de a párja már nem. 1 nőt zavar, hogy nem ő volt az első a férjének, miközben ő szűz volt. 4 nőt zavar, hogy tűrnie kell férje szexuális közeledését, akkor is, ha nem kívánja. 4 főt furdal a lelkiismeret, hogy párjával szeretik az orális szexet. 4 fő bűnnek érzi a szexet új párjával, miután első házastársától elvált. 3 főnek nem stimmel valami a nemi életében, de nem olvashat/nézhet erről anyagokat, és nincs kihez fordulnia. 3 fő gyötrődik amiatt, hogy még nem házas, de már nemi életet él. 3 főt bánt, hogy csak a férfi kezdeményezhet, a nő nem. 2 főt bánt, hogy nem mindig hüvelyben élveznek el, pedig az az egyetlen megengedett ejakulációs forma. 2 főt gyötör, hogy nem mindig a párjára gondol szex közben. 1 fő a szexet még a házasságban is paráznaságnak érzi. 1 fő a szexet még a házasságban is mocskos, bűnös dolognak érzi. 1 főt bánt a lelkiismeret, hogy a tiltás ellenére menstruáció közben is szívesen szexelnek. 1 főt zavar, hogy más, szokatlan módon is szeretik a szexet. 1 főt bánt, hogy betartotta a vallási előírásokat, szűz volt, most mégsem működik a szex a házasságban.
Ha nincsenek vallásosságból fakadó gyötrő gondolatai, az minek köszönhető? Erre a kérdésre 43% azt válaszolta, „Ami volt, megoldottam, illetve megoldottuk ketten”. 14% „megnyugtató választ kapott a paptól/lelkigondozótól/lelkésztől/lelki vezetőtől”, 13% „megnyugtató választ kapott Istentől”. 1%-ot sosem érdekelt a szex igazán, így nem is kínlódott, 3% pedig nem tartotta be az erkölcsi korlátokat, így nem volt min gyötrődnie.
Ennél a kérdésnél leginkább arra voltam szakmai szempontból kíváncsi, hányan fogják a következő opciót bejelölni: „Próbálok nem tépelődni ilyesmin, mert begolyózom.” 13% lett. Ez aránylag magas, pedig válaszadóim túlnyomó többsége budapesti lakos, nem egy zárt, internet nélküli kis faluban élnek, ahol nem jutnak adekvát információhoz. Mégsincs megnyugtató válaszuk bizonyos kérdésekre. Ha 76 válaszadóból 8-9 fő úgy érzi, bele lehet a teória és a gyakorlat között tátongó szakadékba őrülni, akkor nagy szükség lenne keresztény lelkületű szexuális terapeutákra.
Milyennek jellemezné szexuális életét? Erre a kérdésre 48% válaszolta, hogy „jó”. Az elején, amikor még csak hat beérkezett válaszom fölött örvendeztem, egyesével elolvastam a kitöltött kérdőíveket, és akkor vettem észre, hogy két férj is jónak jellemezte szexuális életét, ugyanakkor lejjebb, amikor kicsit részletesebb rákérdeztem, kiderült, hogy a feleségük nem élvezi velük az együttlétet. Ahogy záporoztak a válaszok, már nem volt energiám mindenkinél egyesével kielemezni, hogy van-e még ilyen ellentmondás a válaszokban. Ez egy újabb tanulmány témája lehetne.
A gyakoriságot illetően beszéljenek helyettem az ábrák:
A szexuális együttlétek számát 47% kevesli, ami nagyon magas arány. Nekik érdemes lenne terapeutához fordulniuk: technikákat, szexuális kommunikációt tanulniuk. A kielégítetlenség frusztrációhoz, az pedig esetleg agresszióhoz is vezethet. Ez a probléma a későbbiekben is előjön.
Szexuális életének minőségével kapcsolatban 26% véli úgy, hogy lenne min javítani, 14%-nak pedig van ennél fontosabb dolga is az életben. 17%-nak tökéletes, aminek köszönhetően a premisszám részben megdőlt.
„Partnerével tud-e a szexuális életükről beszélni?” 46% néha beszél róla, 48 % mindent megbeszél. Akárcsak az előző 17% (akik tökéletesnek érzik szexuális életüket), ez is rendkívül jó eredmény. Tapasztalataim szerint az ateista párok nem ilyen jó arányban beszélik meg egymással a nemi életüket. Ilyen szempontból (is) jobb a hívőknek!
„Kért-e valaha segítséget szakembertől párkapcsolati, szexuális kérdésben?” 62% nem, ami érthető, hisz szinte nem is volt eddig ilyen keresztény szakember. 21% maga tájékozódott könyvekből, internetről.
A következő két kérdésemnél a válaszlehetőségek ugyanazok voltak, csak a kérdés tettem fel másként: „Kérem, jelölje meg azon szexuális problémákat, amelyekről már hallott! Kérem, jelölje meg azon szexuális problémákat, amelyek Önöknél előfordultak!” Ezt azért tettem fel így, mert abban bíztam, hogy őszintébb válaszokat kapok, ha előbb általánosságban kérdezek. A mások életéről, a szomszédról, barátról mindig könnyebb nyilatkozni, mint saját magunkról. Ahogy vártam, a két grafikon között óriási az eltérés, de most csak a lényeges, konkrét, személyre vonatkozó válaszokat közlöm.
A pár nem tudja, mit hogyan kell csinálni: 4%. A pár egyik tagja szégyenlős, nem mer levetkőzni a másik előtt: 9% az arány.
A szülés óta az egyik fél nem akar szexuális életet élni: 16%.
A nő a szexet nem örömnek, hanem másnak, pl. házastársi kötelességnek érzi: 15%. A férfi a szexet nem örömszerzésnek, hanem másnak, pl. teljesítménynek érzi: 1%. Korábbi tapasztalataim alapján azt kell leszűrnöm ebből, hogy a hívő párok szexuális életében sokkal ritkábban fordul elő ez a nehézség, mint nem hívőknél.
A nő tartósan nem kívánja a szexet vagy csak nagyon ritkán (aszexualitás, libidóhiány, hyposzexualitás): 26%. Ez rossz, nagyon magas arány, főleg, hogy fontos kérdésről van szó. Kérdés, hogyan tudják ezt a párok megoldani, mert nem valószínű, hogy lelki vezető tudna kézzelfogható, gyakorlati tanáccsal szolgálni.
A férfi tartósan nem kívánja a szexet vagy csak nagyon ritkán (aszexualitás, libidóhiány, hyposzexualitás): 7%. Ez rezonál a korábbi jó arányra. Úgy tűnik, a keresztény férjekre kevésbé jellemző, hogy problémáik legyenek a libidóval és teljesítménykényszerrel.
A nő nem élvezi a szexet: 21%. Ez összhangban van a fenti, nőkre vonatkozó rossz aránnyal. Úgy tűnik, a keresztény feleségek közül elég sokakra jellemző, hogy nem kívánják és/vagy nem élvezik a szexuális együttlétet.
Férfi nem élvezi a szexet: 4%. Korai magömlés (férfi túl hamar elélvez): 20%. Magas érték, ha valami a válaszadók ötödére igaz. Talán nem merészség kijelenteni, hogy a keresztény férjeknél gyakran előfordul a korai magömlés – amit a szexet amúgy sem élvező feleség bizonyosan nem akar rendbe hozni, mert így legalább hamar túlvan rajta. Késői magömlés (férfi nehezen vagy egyáltalán nem élvez el): 7%.
A nő nem ér el hüvelyi orgazmust: 34%. Ez alapján a keresztény feleségek körülbelül harmadára jellemző, hogy nem élnek át hüvelyi orgazmust. A nő nem ér el orgazmust csiklóval sem (anorgazmia): 5%.
Merevedési zavarok I.(pénisz nem áll fel, amikor kellene): 7%. Merevedési zavarok II. (pénisz feláll, de aktus, ill. előjáték közben lelankad): 16%. Merevedési zavarok III. (pénisz feláll, de nem elég merev a behatoláshoz): 13%. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a keresztény férjekre kevéssé jellemző a merevedési zavar.
Az egyén csak furcsa/szokatlan/perverz módon élvezi a szexet (parafíliák): 5%. Ez alapján úgy tűnik, a keresztény házasságok védettek a parafíliákkal szemben. A pároknak nincs igényük a szex szokatlan/perverz módon való megélésére, az ingerküszöbük alacsony.
A férfi nem törődik az előjátékkal, a nő felizgatásával, rögtön aktust akar: 9%. A nő nem törődik az előjátékkal, a férfi felizgatásával, rögtön aktust akar: 4%. Ez részben direkt, részben inverz kérdés volt. Jelentheti azt is, hogy a keresztény férjek és feleségek törődnek az előjátékkal, a párjuk felizgatásával, de jelentheti azt is, hogy szükségük van az előjátékra, ezért azt teszik párjukkal, amit ők is elvárnak. A férfi alapvető dolgokat nem tesz meg, pl. nem simogatja a nő szeméremtestét: 4%. A nő alapvető dolgokat nem tesz meg, pl. nem simogatja a férfi péniszét: 7%. A férfi nem törődik az utójátékkal, aktus után nem foglalkozik partnerével, elalszik vagy elrohan zuhanyozni, témát vált, mintha mi sem történt volna: 15%. A nő nem törődik az utójátékkal, aktus után nem foglalkozik partnerével: 5%.
A nő nem tudja elengedni magát (pl. szex közben háztartásra, napi teendőkre gondol): 34%. Ez magas arány, okai lehetnek a vallásos neveltetésből adódó gátlások is, amelyek halálig elkísérik az embert, ha az illető nem kér segítséget. Oka lehet még az információhiány, a hiányos önbecsülés, a nem kellő előjáték, a fantázia hiánya, a férj nem megfelelő technikája, amelyek mind orvosolhatók lennének.
A férfi nem tudja elengedni magát (pl. szex közben munkahelyi gondokra gondol): 4%. Ez alapján egy keresztény férj tehát szinte mindig el tudja magát engedni az ágyban, nem viszi bele a munkahelyi gondokat.
A férfi egyoldalú az ágyban (pl. elvárja az orális kényeztetést, de nem viszonozza): 0%. Ugyanez a nőknél: 7%. A keresztény férjek és feleségek tehát a kölcsönös örömszerzést gyakorolják az ágyban. Amit elvárnak, azt ők is megadják.
A kapcsolati őszinteségre vonatkozó válaszok érdekesen alakultak. A férfi nem meri elmondani vágyait a feleségének: 18%. A nő nem meri elmondani vágyait a férjének: 16%. Az arány hasonló a két nemnél, nem túl sok, de nem is elenyésző. A nő színleli az orgazmust: 13% – a keresztény feleségek vélhetőleg csak ritkán színlelik az orgazmust.
A férfi nem biztos abban, hogy tényleg jó-e a feleségének: 12%. Unalmas a szex, pl. ugyanolyan időpontokban, ugyanolyan módokon zajlik: 13%.
Gyerekek miatt elmarad a szexuális élet: 42%. A keresztény párok második legnagyobb problémája, hogy a gyerekek miatt elmarad a szexuális élet.
Folytatása következik
Somorjai Martina
keresztény szexuálterapeuta, szociálpolitikus
https://legyenjobbaszex.hu/
https://www.facebook.com/keresztenyparkapcsolatitanacsadas/
Kép: David Thomaz on Unsplash
Előző részek:
Kutatás keresztény párok szexuális életéről 1.
Kutatás keresztény párok szexuális életéről 2.
Kutatás keresztény párok szexuális életéről 4.
Tweet
Hozzászólások
Aranyszabályok:
A szexuális életed csak rád, és a férjedre tartozik, ne engedj másnak beleszólást.
Gyakorisága tőletek függ csak, lehet kölcsönös kompromisszumot kötni!
Nincsen általános norma! ( Ne keresd a szexológusnál sem!)
Mindent szabad, ami a másiknak nem kellemetlen érzést adna.
Nem lehet megtagadni a párodtól, ha csak nem betegséged idején!
Érdemes változatosan megélni ( Helyszín-, póz, gyakoriság-, spontaneitás).
Fontos a jó kommunikáció: nevezd nevén a dolgot bátran:
,, Drágám én ezt szeretném most veled….. —-vagy: ezt kérem most tőled……”
Mindig megújítható és javítható—akár szakember tanácsával is!
Nem csak gyermeknemzésre való!
Általános irányelvek:
A nemi életed: Életed fontos része!!
Csak önkéntes alapon működik.
Ha gyerek van, ne tudjon belelesni.
Napi több együttlét nagyon ajánlott!
Nem csak a hálószobában űzhető.
Törekedni illik a férfinak a nő boldoggá tételében és nem önző módon a saját élvezetére koncentrálnia.
Érdemes megtervezni a védekezést!
Ajánlott az előjáték is!!
Illik tiszta és illatos testtel közeledni a másik felé.
Szabad beszélni akár kiáltani is közben.
A nő is kezdeményezhet!!
Nem mindenki monogám: ergo: nem mindenkinek való a házasság!