Talita

Keresztény női magazin

Fogamzásgátlót Afrikának? – Egy afrikai katolikus orvosnő nyílt levele Melinda Gates-hez

melinda_gates--300x300
Melinda Gates 4,6 milliárd dolláros kampánnyal kívánja támogatni a fogamzásgátlást Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában. Ez indította nyílt levele megírására a hat éve Angliában dolgozó, 32 éves nigériai orvosbiológust, Obianuju Ekeochát, aki az afrikai katolikus nők millióinak nevében tisztánlátással, hittel és bátor szókimondással áll ki az élet mellett. A nyílt levelet a Catholic Free Press tette közzé.

Egy eldugott kis afrikai településen nőttem fel. Mindig tudtam, hogy az új életet ujjongással és nagy örvendezéssel fogadják. A falunkban külön ünnepi éneket énekelnek kizárólag a születések, s egy másikat a házasságkötések alkalmával. Minden újszülött életének első napját az egész falu tánccal, tapssal, énekkel – Gloria-szerű dicsőítő himnusszal – ünnepli.

Biztosan állíthatom, hogy társadalmunk SZERETI és örömmel fogadja az újszülötteket. Afrikában sok a nehézség, és az emberek sokszor nyíltan panaszkodnak. Ebben a környezetben nőttem fel, és gyakran hallottam asszonyokat is, férfiakat is, mindenféléről panaszkodni. De SOHASEM hallottam egyetlen asszonyt sem, aki a gyermeke (vagy magzata) miatt panaszkodott volna.

african-child

Bár legtöbb helyen rendkívül alacsony az egészségügyi ellátottság, az asszonyok bátrak a terhességben. És miután a baba megérkezett, könnyedén és hősiesen lépnek elő az anyaság állapotába. Közel öt éven át tanultam és dolgoztam Afrikában az egészségügyben, de soha nem hallottam a szülés utáni depresszió kifejezést, míg át nem költöztem Európába. Soha nem hallottam róla, mert soha nem éltem át és másnál sem tapasztaltam, pedig a környezetemben elég magas volt a születési arány (havonta legalább egy családtagomnak vagy barátnőmnek született gyermeke; vagyis életem minden évében legalább tizenkét baba született körülöttem.)

Az élet ígérete

Afrika minden nyomorúsága, társadalmi, gazdasági, politikai bizonytalansága ellenére a csecsemő számunkra mindig a remény erőteljes jelképe, az élet ígérete, az ok, amiért érdemes egy szép jövőért küzdeni. Megütköztem hát néhány hete Melinda Gates tervén és ígéretén, hogy „hagyatéka” magvait szétszórja a világ 69 legszegényebb országában (túlnyomórészt Afrika szubszaharai övezetében). Közel ötmilliárd dollárt ígért arra a célra, hogy az afrikai nők terméketlenebbek, kevésbé leterheltek, és igen, így mondta, „felszabadultabbak” legyenek.

Hatalmas vagyona segítségével az afrikai nő hagyományát (ami nem más, mint a gyermek) a „gyerekmentes szex” hagyományával akarja felváltani. A 69 célország közül sok katolikus ország, ahol szülőképes korú katolikus nők milliói élnek. Ezeket a katolikus asszonyokat az Egyház nagyon helyesen tanította arra, hogy a mesterséges fogamzásgátlás szétválaszt.

A fejlett nyugati világgal szemben Afrikában nagyon széles körben elfogadott VI. Pál pápa Humanae vitae enciklikája. Ezek az afrikai asszonyok mélységes alázattal meghallották, megértették és elfogadták a prófétai pápa értékes szavait. Különös, hogy ezek a jóval iskolázatlanabb asszonyok tökéletesen megértették, amit az átlag Cosmopolitan- és Vogue-olvasó dámák nem akarnak megérteni.

Minden az alázaton múlik

Az afrikai társadalomban, ahol a legtöbb nő hűségesen gyakorolja – főleg keresztény, olykor muzulmán – hitét, a nemiséget nagy tisztelet övezi, főleg a nők körében. A szexualitás szent dolog és magánügy. Nem kétséges, hogy abban a pillanatban, amikor a fogamzásgátló szereket és eszközöket nagy mennyiségben kezdik befecskendezni társadalmunk gyökereibe, bomlasztani és mérgezni kezdik a szexuális erkölcsöt, amelyet hitünk szőtt bele társadalmunk génjeibe. Ugyanolyan erjedés fog elindulni, mint a nyugati társadalomban az 1930-as Lambethi Konferenciát követően. [1930-ig a keresztény egyházak egységesen elítélték a mesterséges fogamzásgátlás minden formáját. Az anglikán püspökök 1930-as konferenciája azonban „kivételes” körülmények között elfogadta. Ez a kis rés elegendő volt ahhoz, hogy az áradat áttörje a gátat; ma már egyedül a Katolikus Egyház ragaszkodik a fogamzásgátlásnak kizárólag a természetes módszereihez – a szerk.]

Élménysport: a szex

Egy csapással el lehetett távolítani a hívőket a hitüktől. Mind a Melinda hagyatékát osztogató egészségügyi dolgozók, mind az „ajándékkal” megbéklyózott nők el fognak távolodni a hitüktől.

african-child-crying

Bizonytalan helyzetbe kerülnek, mert kénytelenek lesznek megtagadni hitüket – a „biztonságos szex” érdekében. Nyilvánvaló, hogy a fogamzásgátlókhoz való korlátlan, könnyű hozzáférés egyre több hűtlenséghez és kicsapongáshoz fog vezetni Afrikában, mivel a sokmilliárd dolláros projekt mindentől – főleg kisbabától – független, alkalmi élménysportként „tálalja” majd a szexualitást.

A több partnerrel folytatott testi kapcsolatok nyomán exponenciálisan növekedni fog az AIDS-fertőzöttek és a nemibetegek száma. És persze óhatatlanul lesznek problémák és sikertelen próbálkozások e szerek és eszközök alkalmazása során. Egészségügyi komplikációk, pl. spontán vetélések következhetnek be, de más egészségügyi kockázatok is megjelennek (pl. daganatos megbetegedések, vérrögképződés). Míg Európában és Amerikában olajozottan működő egészségügyi ellátórendszer van, addig egy afrikai nő, ha a fogamzásgátlótól érelzáródása lesz, nem tud majd mentőt hívni, hanem meghal.

Egészségügyi hulladék elhelyezése?

Még a fejlett országokban is, ahol erre modern megoldások léteznek, halljuk, hogy a vizek élővilágát károsítják a rendszerbe kerülő kémiai anyagok. Afrikában viszont a falvaktól a nagyvárosokig rendkívüli problémát jelent a csatornázás. A 4,6 milliárd dollárnyi gyógyszert, méhen belüli fogamzásgátló eszközt és óvszert pedig használat után biztonságosan el kell majd helyezni. Megmondaná valaki, hová? Földjeinkre, ahonnan az összes táplálékunk származik? Folyóinkba, ahonnét az ivóvizet nyerjük?

Úgy gondolom, hogy ezen a 4,6 milliárd dolláron nyomorúságot vásárolunk.

Hűtlen férjeket; üres utcákat, ahol nincs gyerekzsivaj; betegséget és idő előtti halált; idős éveket, melyekben nem lesz részünk gyermekeink szerető gondoskodásában. Melinda, kérem, hallgassa meg egy afrikai asszony szívből jövő segélykiáltását, és fordítsa anyagi eszközeit arra, amire VALÓBAN szükségünk van! (…)

4,6 milliárd dollár valóban jelentős örökség lehet Afrika és a világ más szegény régiói számára. De hadd legyen olyan örökség, amely életet, szeretetet és mosolyt hoz a szükséget szenvedőknek!

Magyar Kurír (mk)

Nyitókép

Második kép

Harmadik kép

 

Cikkeink hasonló témában:

Férfiak az abortuszról 2. – A döntés nem a mi kezünkben van

Eretnekség-e a feminizmus?

Tabuk nélkül az abortuszról 2. – Szexuális érettségi?

 

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162