Valóban példaképek?
A napokban a „példaképeken” gondolkodtam – és azon, hogy milyen hatalmas a különbség abban, ahogyan a világ és ahogy Isten nézi őket.
A világ tekintetében példaképek alatt azokat az embereket értem, akik a figyelem középpontjában vannak (pl. politikusok, színészek, médiaszereplők). Ők az átlagemberek előtt állnak, kirakatban van az életük, ezért jó példát kellene mutatniuk. Ebben a szerepükben viszont folyamatosan megbuknak.
Az egyik színésznő rendszeresen parkolási szabálysértést követ el, és jogtalanul használja a mozgáskorlátozott igazolványát, melyhez valószínűleg nem törvényes úton jutott hozzá. És van-e ennek következménye? Nincs, mert a médiában napról napra találkozhatunk vele. Egy színész alkohol és drog hatása alatt súlyos közlekedési balesetet okoz. Néhány hónapos börtönbüntetése letöltése után pedig ismét a színházban és a médiában láthatjuk. Egy másik színész beismeri, hogy az érettségi bizonyítványát pénzért vásárolta, így a színészi diplomája is érvénytelen. A volt köztársasági elnök doktori disszertációja tulajdonképpen nem más, mint szakfordítás, melyet ő teljesen tisztességesnek tart.
Talán a legnagyobb különbség Isten és a világ gondolkodása között az, hogy a világban a politikusoknak mentelmi joga van. De ugyanilyen – kimondatlan – mentelmi joga van az ismert embereknek, akik az átlagpolgároktól eltérően nem kötelesek felelni a tetteikért.
Isten országában azonban máshogy mennek a dolgok. A Bibliában konkrét leírás található, hogy milyennek kell lenni egy vezetőnek. A gyülekezetünkben arra biztatjuk a tagokat, hogy ha különbséget látnak az életünk és a bibliai elvárások között, bátran tegyék szóvá, mert nincs mentelmi jogunk. Ugyanez igaz a szolgáló testvérekre is, akiknek példaképeknek kell lenniük. Abban az esetben, ha valaki nem tud jó példát mutatni az életmódjával azoknak, akik előtt áll és szolgál, nem alkalmas arra, hogy a munkáját végezze. Elsősorban azon kell dolgoznia, hogy a saját jelleme fejlődjön, az Istennel való kapcsolata erősödjön, és amikor ez már rendben van, és mások azt látják, hogy példaértékű az élete, akkor tudja majd energiáját a szolgálatba fektetni. Ez igaz egy gyülekezetvezetőre, aki abban a pillanatban elveszíti vezetői hivatását, amint a saját jó példájával nem tudja hitelesen vezetni a testvéreit. De igaz másokra is, aki a kirakatban áll.
A világban ez nem így működik. Ott kivételeznek ezekkel az emberekkel, és nem várják el tőlük, hogy feleljenek a tetteikért, hogy erkölcsi példát mutassanak, hogy hiteles életet éljenek. De ahelyett, hogy alkalmazkodnánk ehhez a hamis felfogáshoz, inkább Isten mércéjével kellene mérnünk magunkat. Törekedjünk arra, hogy ha az életünk bármilyen szempontból is a „kirakatban” van, akkor a szolgálatunkat a hiteles, az elhívásunkhoz és az Elhívóhoz hűséges életmódunkkal támasszuk alá. Ha ez lenne a mérce a világ ismert emberei esetében is, akkor nagyon sokan buknának meg és lennének kénytelenek visszavonulni – legalább egy időre – a közszerepléstől.
„…te legyél a példa a testvéreknek! Mutasd meg nekik, hogyan éljenek. Légy példa a számukra abban, amit mondasz, és ahogyan élsz, meg a benned élő isteni szeretettel, hiteddel és az életed tisztaságával!” (1Tim 4:12, EFO)
Tóth-Simon Károly
A szerző korábbi írásai a Talitán:
Tweet