Talita

A csipkeverőnő

Van egy kedves, apró növésű barátnőm, Hemmert Anita, akinek kezei alól szebbnél szebb kézimunkák kerülnek ki. Néhány éve a csipkeverés is a repertoárjába került.

Sőt két éve beiratkozott egy OKJ-s tanfolyamra, hogy profi módon sajátítsa el ezt a technikát. A vizsgamunkáit idén a Hagyományok Háza Fő utcai kiállítótermében a Játéktól a mesterségig című kiállítás keretében meg is csodálhattam. Itt vehette át kitűnő bizonyítványát tanárnőjétől, Nagy Vincéné Marikától, amelyhez a verőfákat szimbolizáló csipkeverő kitűző is dukált. Anita most is tanul, hogy ő is taníthasson, tovább szeretné adni a csipkeverés művészetét.

Aztán eszembe jutott Vermeer mester gyönyörű zsánerképe is, amelyről még anyukám is készített másolatot:

A vertcsipke már a XVI. században megjelent Magyarországon. Mátyás király udvarában is meghonosodott felesége, Beatrix és udvarhölgyei révén. A barokk korban (amikor is az olasz, a francia és a spanyol csipke mellett a németalföldi, flamand csipke tett szert a legnagyobb hírnévre) a nők legszebb ékessége a csipkegallér és a nyaktól derékig végigfutó, pókháló finomságú fonalból készített csipkedíszítés volt. Zrínyi Ilonáról és más főúri személyekről készült festmények tanúsítják, hogy a csipkedísz Magyarországon továbbra is népszerű volt. Vagyont érő csipkeruhák készültek. Előfordult, hogy egy-egy kelengyéhez ezer méter csipkét is felhasználtak. A 19. század első évtizedeiben Ausztria-Magyarország területén elterjedt a biedermeier divat polgári stílusa. Általánossá vált a csipkegallér és vállkendő, a csipkés fejdíszek, ingvállak, kötények viselése. A jómódú pest-budai polgárasszonyok nemcsak ünnepi alkalomra jelentek meg így, hanem csipkével díszített suhogó selyemben jártak még a halpiacra is.

Ma pedig Anitát faggatom a csipkeverés fortélyairól. Miközben beszélgetünk, néhány fotót is készítek erről a nagyon aprólékos és nagy türelmet, kitartást igénylő munkafolyamatról, melyek a cikkel egy időben a most induló saját blogjára is felkerülnek.

– Egy kis humorként a „Zuram”, VassPista kérte, hogy feltétlenül kérdezzem meg tőled, hogy: „A chip-keverésből hogy lesz terítő?” Na, de komolyra fordítva szót, miért is hívják csipkeverésnek ezt a csipkekészítő munkaműfajt?

– A hozzá használt orsók, verőfák összeverődése miatt.

– Kérlek, beszélj a munkafolyamatról!

– Kezdjük az elején, hogy miért is kellenek ezek az orsók, verőfák.
A „klöpli”, vagy más néven vert- vagy orsós csipke, a szőttesek fonalvégeinek eldolgozási módjából alakult ki, de csakhamar függetlenedett tőle. Technikai megoldása nem az összecsomózás, hanem az összeszövés, összefonás, aminek a változatos szálvezetését gombostűk segítségével, kitűzéssel irányítjuk.

– Milyen anyagok és eszközök szükségesek a csipkeveréshez?

– Alapanyaga hajdanán nagyon vékony, keményre sodort lenszál volt, melyet a csipkekészítés hőskorában úgy óvtak a munka közbeni törékenységtől, hogy nedves pincehelyiségekben dolgoztak vele. Én manapság 60-as 40-es horgolófonallal dolgozom.

A munka kivitelezéséhez speciális felszerelésre van szükségünk: A csipkeverő párnákat magam készítettem, kétféle átmérővel illetve szélességben. Formája henger alakú, apróra szitált fűrészporral kell feszesen keményre tömni, hogy a beléje szúrt mintaalakító gombostűk szilárdan álljanak benne. De van kerek formájú csipkeverőpárnám is, speciális mintájú csipkéket készítek rajta.

Az orsókat vagy verőfákat esztergálással állítják elő. Lehet „szoknyás” vagy anélküli. Aki csipkeveréssel akar foglalkozni, legkevesebb 30-40 egyforma nagyságú orsót kell beszereznie. Az orsókra a cérnát egységesen balról jobbra kell feltekerni, s a visszabomlás meggátolására mindegyikre hurkot teszünk a tetején levő gomb alá. A verőfák minden esetben párban vannak.

A csipkeverő párnát tartóállványon rögzítjük: vagy asztalra helyezzük, vagy lábra szereljük úgy, hogy forgatható legyen. Pereménél egy beszúrt nagy tűvel akadályozzuk meg a párna munka közbeni elfordulását.

A minták kialakításához kb. 100 db gombostű is szükséges. Ezek feszítik ki mintaalakítás közben a szálakat. Legjobbak az üvegfejűek, mert gyakori beszúrásuk nem sebzi fel az ujjbegyet. A színes tűfejek a minta változásának észrevételében is segíthetnek, különösen kezdőknek, ha a különböző mintaelemeket más-más színnel szúrjuk le. Normálfejű gombostűhöz haszálhatunk gyűszűt.

A munka folyamatos előhaladásával a párnát elölről hátra el kell fordítanunk. Ilyenkor a hátsó részre került gombostűket munka közben kivehetjük a kész csipkéből, s ezeket használjuk az újabb tűszúrásokkor. Így mindig kézügyben vannak, és nem fordulnak be a párnatartó dobozba. A gombostűket nem kell tövig benyomni a párnába, hogy látni lehessen a csipke mintáját, s könnyebb legyen a kivételük.

A mintalap kemény kartonjának kiszurkálásához igen hasznos eszköz egy vékony tűből készített ár. A kockás vagy milliméteres papírra megrajzolt mintát a kartoncsíkra téve rágombostűzzük egy többrét hajtott pokrócra, s az árral átszurkáljuk azokat a pontokat, ahol majd a csipkét a gombostűvel kitűzzük. Szalagcsipkék készítésekor az összefoglaláshoz horgolótűre is szükségünk lehet.

Aztán mi sem egyszerűbb, mint a verőfákat kézbe vesszük, oszt’ ráhajtás, csere…, ráhajtás, csere… és így tovább…

– Vannak kedvenc darabjaid?

– Íme, néhány kedvencem vertcsipke széllel:

Zoborvidéki asztalközép:

„Úrihimzéses” asztalközép:

Leveles vertcsipke gallér:

„Vizitke” – amely a kiállításon az egyik vizsgadarabom volt:

A magyar népi textilkultúrában a vertcsipke ugyan országosan elterjedt, de a magyarok közt csak szigetszerű készítési gócait ismerjük. A vertcsipke nagyobb része felföldi vándorárusok révén jutott ela falvakba. Innen a levéltári adatokból is ismert “tót-csipke” elnevezés, amely azonban inkább a közvetítő kereskedőkre utal. A készítők közt ugyanis – legalábbis a korai időkben – jelentős szerepe volt a bányavárosok német nyelvű lakóinak. A Sárközben főleg női ingek ujjába való vertcsipkét, a gabócát készítették fehér kendercérnából, Torockón – egészen kivételesen – színes gyapjúszálból vertek csipkét a kötények és a mellesek díszítésére. Találni helyi készítésű vertcsipkét a Dél-Dunántúl és a Felföld több magyar csoportjánál is, ezek fehérek, jobbára vastag szálúak és tömött mintájúak.

Antalffy Yvette

A fotók  a 3. kép kivételével a szerző felvételei. A 3. kép forrása.

Hasonló cikkeink:

„Elöl fűzős, derékban szabott”

VasútARTjáró és új szoborpark Balatonalmádiban

„Kerek élet, kerek beszéd” – Beszélgetés Kocsi Márta népi iparművésszel