Árverés és kései szerelem – A „Senki többet” című filmről
„Fóbiás vagy? Ne ess kétségbe! Keress egy másik fóbiást, szeress bele, és mialatt őt gyógyítod, menthetetlenül kigyógyulsz te is…”– így hangozhatna a bulvár-tanulság a „Senki többet” című új, olasz film láttán.
Furcsa olasz film ez, nem is igazán az. A rendező és forgatókönyvíró Giuseppe Tornatore, a zeneszerző Ennio Morricone és a stáb tagjai is olaszok – a főbb szereplők azonban valamennyien más anyanyelvűek. A mozit a világpiacra szánták, de ezen most nincs okunk bosszankodni. Hamisítatlanul olasz viszont a film fő színtere, a város szívében álló romos, reneszánsz kastély. Máshol nem is létezhetne ilyen, csak Olaszországban. (Vagy esetleg egy filmgyárban, a számítógép képernyőjén…)
Virgil Oldman (Geoffrey Rush) hatvanhárom éves, gazdag és híres műgyűjtő, becsüs, művészeti szakértő. Jól öltözött, kimért modorú úriember, akinek az élete is olyan rendezett, mint egy élére hajtogatott ing. Tekintélyes, de magányos. Távolságtartását, félelmét a világtól a kesztyűi fejezik ki: semmit nem érint kesztyű nélkül. Ha társaságra vágyik, beül lakása páncéltermébe, ahol a festészet történetének legszebb női portréi néznek rá a képkeretekből – száz meg száz csodálatos nő, a padlótól a mennyezetig, a legszebb ismert műremekek. Születésnapján váratlan telefonhívást kap: Claire Betson, a gazdag örökösnő kéri, hogy becsülje fel műgyűjteményét szülei elhagyatott kastélyában. (Claire-t a holland divatmodell-színésznő, Sylvia Hoeks alakítja.) Hamar kiderül, hogy a hölgy sem átlagos figura: tizenöt éve nem mozdult ki a kastélyból, hanem elrejtőzve él lakrészében, amelyet egy festményekkel borított fal takar. Virgil számára Claire válik a vágy tárgyává és jelképévé mindannak, amit eddigi életében szeretett (a művészet) és mindannak, amit elmulasztott (maga az élet). Elhatározza, hogy kigyógyítja a nőt agorafóbiájából, ami sikerül, miközben Virgil élete is megváltozik.
A film már eddig is nagyszerű: a „beteg gyógyít beteget” vagy inkább „hasonló hasonlót gyógyít”-elv remek illusztrációja két ember pszichológiailag hiteles alakításában. A forgatókönyv azonban tartalmaz még egy nagy csavart, sőt, többet is – és a lezárás is olyan, hogy még napokig lehet találgatni a jelentését.
Néhány izgalmas momentum a filmből: Virgil Oldman (beszélő név, nagyon leegyszerűsítve: szűz öregember) életét három ember befolyásolja. Első természetesen a mindent megváltoztató, beragyogó Claire (beszélő név: világos, fényes). A második öreg barátja, Billy Whistler (Donald Sutherland), aki segítőtársa az aukciós panamákban. Főhősünk ugyanis nem makulátlan erkölcsű lovag: a saját műgyűjteménye számára kiszemelt remekműveket másolatnak minősíti becsüsként, majd az árverésen stróman barátja veszi meg azokat számára, jóval áron alul. Whistler is jól jár az üzleten, de ő igazán arra vágyna, hogy híres műértő-barátja végre értékelje az ő festményeit is – amelyekre Virgil csak lenézően legyint. (Talán Billy sem kapta véletlenül Whistler, a híres amerikai festő vezetéknevét, akinek a tehetségét szintén nehezen ismerték el kortársai.) A harmadik meghatározó szereplő, már-már barát a fiatal ezermester, Robert (Jim Sturgess), aki egy 18. századi beszélő robotot próbál darabjaiból összeállítani Virgil számára. Az életművész fiatalember tanácsokat ad az életében először szerelmes idős férfinak, hogyan közelítse meg a vágyott hölgyet.
A filmet át- meg átszövik a szimbólumok, és a képi világ is gyönyörű, ahogy azt már megszokhattuk Tornatore filmjeinél. Valódi élmény minden filmkocka, minden emberi gesztus, minden rekonstruált műalkotás. A művészet és a való világ néha szétválaszthatatlanul egybeforr. Közben pedig „örökérvényű” beszólások is elhangzanak. Amikor például a még világ- és nőgyűlölő Virgil megkérdezi idős, régóta házas alkalmazottját, milyen együtt élni egy nővel, ezt a választ kapja: „Olyan, mint részt venni egy árverésen: sose tudhatod, hogy a tiéd lesz-e a legnagyobb ajánlat.” Roberttől meg ezt az intést kapja: „Amikor már azt hiszed, célhoz értél egy nőnél, valójában elvesztetted a stratégiádat.” Billy Whistler pedig mindig erre figyelmezteti Virgilt, hasztalanul: „Minden emberi dolog olyan, mint egy műalkotás. Hamisítható.”
Ilyen a forgatókönyv is. Amikor már azt hiszed, minden egyenesbe jön, újra eltévedsz. Amikor a beteg meggyógyul, újra fogságba esik. S ha most azt mondod: „Aha, már tudom, mi fog történni, mi lesz az a csűrcsavar!” – tévedsz. Nem úgy lesz.
Senki többet (La migliore offerta / The Best Offer), 2013. Színes, feliratos, olasz romantikus dráma. 124 perc. Rendező és forgatókönyvíró: Giuseppe Tornatore; zeneszerző: Ennio Morricone; operatőr: Fabio Zamarion. Szereplők: Geoffrey Rush (Virgil Oldman), Jim Sturgess (Robert), Sylvia Hoeks (Claire), Donald Sutherland (Billy Whistler)
Kölnei Lívia
Nyitókép. Második kép. Harmadik kép. Negyedik kép. Ötödik kép.
Filmkritikáinkból:
Tangóra hangolva – Szabad a tánc
A vadászat – Pedofil-bélyeg és ártatlanság
Tweet