Egyiptomban senki nem mondja azt, hogy ő ateista
Júszef Hálil Egyiptomból jött Budapestre, hogy az itt élő kopt keresztények papja legyen. Ma, amikor Egyiptom a hírek között első helyen szerepel, és nap mint nap hallunk a Közel-Keleten élő keresztények üldözéséről, szavai, amelyek a Tebenned bíztunk eleitől fogva című műsorban, a Kossuth Rádió református félórájában hangzottak el, mindannyiunk számára fontos üzenetet hordoznak.
„2004 –ben érkeztem Budapestre, de már előtte is tettem látogatásokat az itt élő kopt közösségekben őszentsége, III. Senuda delegáltjaként. Ezek a közösségek maguk kérték, hogy küldjenek hozzájuk egy papot, aki celebrálja a szertartásokat. Így 2004 előtt is sokszor jártam Magyarországon, leginkább Húsvét és Karácsony táján. 2004-ben pedig arra kértek, hogy maradjak itt, hogy létrehozhassam a kopt ortodox egyházat. Amikor idejöttem, először katolikus templomokban tartottunk szent liturgiákat a Gát utcában, a kilencedik kerületben. (Ma már van saját templomuk. A szerk)
1993-ban szenteltek fel pappá Kairóban. Azelőtt orvosként, sebészként dolgoztam. Körülbelül kilenc évet praktizáltam. Hadd mondjak el ezzel kapcsolatban egy kedves történetet, ami röviddel azután esett meg velem, hogy pappá szenteltek. A klinika, ahol egykor dolgoztam és a templom, ahol pap voltam, ugyanabban a kerületben volt. Így megesett, hogy az egykori betegeim még mindig hozzám tartoztak, mint hívek. A kopt egyházban szokás, hogy ha egy gyermek születik, akkor a hetedik napon elmegy hozzá a pap, hogy imádkozzon érte. Az egyik ilyen alkalommal egy kislányt látogattam meg. Miután befejeztem az érte mondott imát, az anyukája arra kért, hogy lyukasszam ki a fülét is, hogy ő beletehessen egy fülbevalót. Az orvosi munka egyébként nagyon hasonlít arra, amit most végzek, hiszen mindkettő esetében betegeket gyógyítok, csak most lelki értelemben.
A koptok Egyiptom őslakosai. Ezt az országot többször leigázták már a történelme során, sokféle helyről és kultúrából érkező hódítók. Ezek között voltak az arabok is. Amikor ők jutottak uralomra Egyiptom földjén, minden őslakos keresztény volt. Kr. u. 45-ben ugyanis Szent Márk Egyiptom földjére jött, hogy az Igét hirdesse, és ezt az Igét az akkori egyiptomiak elfogadták. Ezután 700 évvel jött az arab invázió. Egyiptom leigázása után két fajta hívő élt nálunk: azok, akik megmaradtak a keresztény hitben – büszkén mondhatom, hogy az én családom is ezek közé tartozott – és azok, akik áttértek muszlim hitre. Úgyhogy manapság is kétfajta ember létezik Egyiptomban: a kopt keresztény és a kopt muszlim. Sajnos, amikor a muszlim hódítók megérkeztek Egyiptomba, megpróbálták áttéríteni a keresztényeket, méghozzá olyan módon, hogy azt mondták nekik, hogy vagy megfizeted a „dzsiziát” – ami arabul adót jelent – azért, hogy keresztény maradhass, vagy áttérsz az iszlám hitre. Az maradhatott keresztény, aki rengeteget fizetett, ráadásul rendszeresen. De ez csak az, ami a megszállás kezdetén volt. Akkoriban még igen kevés zajt csaptak, mert esetükben az első lépés általában a ravaszság. Amíg nem volt elég erős hátterük, addig csak csendben lopóztak. Úgy látom, hogy az európai emberek rosszul értékelik a saját helyzetüket is, egyszerűen túl naivak. Mi nagyon igyekszünk, rengeteget imádkozunk az európai emberekért, hogy forduljanak el a bűnöktől és térjenek vissza Krisztushoz. De mindenkinek meg kell tennie a maga részét, méghozzá jól. A papnak jól kell imádkoznia, annak, aki prédikál, jól kell prédikálnia. Az embereknek pedig tisztában kell lenniük azzal, hogy mi történik a világban. Higgye el nekem, ha Jézus Krisztus lakna ebben a világban, a gonosz még csak hozzá sem érhetne. Most nem Jézus Krisztus lakik benne, ezért tud a gonosz mélyre hatolni benne. Ezt most kizárólag hitbéli szempontból mondom, semmilyen politikai szempont nem szól belőlem. Most kizárólag arról beszélek, hogy mi lakik az emberek szívében. Mivel az arab világban élek, tudom, hogy milyen veszélyről beszélek.
Egy kopt ember a biztonságát az egyházhoz való tartozásában találja meg. Ha Egyiptomban sétál valaki az utcán, és véletlenszerűen megkérdez valakit a vallásáról, senkit sem fog találni, aki azt mondja, hogy ő ateista. Ez egyszerűen nem része a kultúránknak. Az egyiptomi emberek vagy keresztények, vagy muszlimok. A keresztények a gyerekeiket a kezdet kezdetétől fogva az egyházon belül nevelik. Vasárnapi iskola, kiscsoportok a fiataloknak, egyetemi gyülekezetek – mind ezt szolgálják. Egy kopt keresztény élete annyira a hitében gyökerezik, hogy ha elmegy bárhová máshová a nagyvilágban, a legelső hely, ami idegen földön felkeres, az egy templom lesz. Ha egy kopt csoport van valahol, akkor meg fogják kérni az egyház fejét, hogy küldjön hozzájuk egy papot. Engem is sokan hívnak fel telefonon ismeretlenül azzal, hogy ’atya, én egy kopt keresztény vagyok, Magyarországra jöttem, szeretnék veled találkozni’.
Én, mint pap, arra hívok minden európai embert, férfi vagy nő, fiatal vagy idős, gyermek vagy felnőtt, nem számít, hogy térjen vissza Jézus Krisztushoz. Nincs más reményünk, mint Jézus keresztje. Azok számára, akik kitartanak a hitükben, akik nem a saját vállukra teszik a terheket, hanem Jézus keresztjére, minden könnyű lehet. Térjetek vissza a hithez! Ez az üzenetem.”
Forrás: Kossuth Rádió. Tebenned bíztunk eleitől fogva. Július 3-ai adás. (Az adás három hétig hallgatható a Hangtárban, ill. az adás teljes szövege néhány nappal a műsor után már olvasható a www.tebennedbiztunk.hu oldalon.)
Kapcsolódó cikkeinkből:
Talita Londonban – Látogatásom a koptoknál
Keresztények és a demokratikus eszköztár – Vesztésre állunk?
Tweet