Talita

Emberarcuk lett – Offline találkoztak magyar keresztény bloggerek és újságírók

„Ma már rivalizálás is van a keresztény médiában, verseny a médiafogyasztók e szűk rétegének a figyelméért, kattintásaiért, lájkjaiért. Hiszen a figyelem is véges, nem osztható százfelé. A féltékenység ugyan nem keresztény erény, de emberi tulajdonság.” – Hasonlóan a komolyabb emberi kapcsolatokhoz, amelyekbe belekezdünk, a Keresztény Újságíró- és Bloggertalálkozó szervezése is egy ugrás a bizonytalanba. Sokféle körülményt ismerünk, de nem tudhatjuk előre, milyen lesz a vége.

Négy évvel ezelőtt – a Talita szerkesztőiként és szerzőiként – magányosnak éreztük magunkat a keresztény online világban. Láttunk egy-két ígéretes kezdeményezést (a Talita után nem sokkal indult például a Reposzt, az El Mondo éppen megszűnt, ugyanakkor már és még „szárnyalt” a Jezsuita blog), amelyekkel azonban nem volt kapcsolatunk. Léteztek már a történelmi felekezetek weboldalai, amelyek akkoriban a mainál sokkal formálisabbak és „szárazabbak” voltak. Elkezdtünk szellemi-lelki társakat keresni az interneten, és találtunk is néhány személyes keresztény blogot. Ezek egy része nem haladta meg a giccses képek és röpimák, fohászok, kiragadott bibliai mondatok szintjét – ráleltünk azonban néhány friss, pezsgő szellemiségű blogra is, amelyek többségében a szabadegyházas világhoz, az evangéliumi irányzatokhoz tartoztak. Néhányan nagyon nyitottan, mások elutasítóan fogadták a kapcsolatfelvételünket. A történelmi felekezetek körében kevesebb blogot találtunk, ebben a csökkenő sorrendben: református – evangélikus – katolikus – ortodox. Írtam is akkoriban egy felháborodott vagy inkább keserű cikket anyafelekezetemnek címezve, amely létszámához viszonyítva legrosszabbul teljesített az evangélium terjesztésének online területén.

Ez a nagy hiány- és magányérzet hívta létre bennünk és általunk a bloggertalálkozókat, amelyekből az érdeklődő újságírókat sem akartuk kizárni, már csak azért sem, mert már akkor éreztük a blogok és az online magazinok közötti elmosódó határokat.
Azóta szép és gyümölcsöző blog-barátságok alakultak a találkozók résztvevői között. A blog mint az örömhír terjesztésének műfaja virágzásnak indult. Egyre több a társas (többszerkesztős és többszerzős) blog, ami azért különösen örömteli, mert közösséget feltételez. Néha arra gondolunk, hogy ez nekünk, illetve a találkozók hatásának is köszönhető – ez persze távolról se biztos, lehet, hogy csak korán megéreztük azt a fősodort, ami az online médiában már akkor készülődött, és beálltunk a sodrásába. Ma már órákban mérhető, hogy annak a sok keresztény bloggernek, akikre itt-ott rábukkanok, és akiknek az elérhetőségeit elmentem, időben kiküldjem e-mailben vagy a közösségi média segítségével a meghívót, illetve hogy megkérjem ismerőseimet, érjenek el még másokat.

A válasz persze nagyon esetleges: a meghívók egy része köves talajra hullik, vagyis gyanítom, hogy a postafiók vagy oldal tulajdonosa nem foglalkozik a beérkező üzenetekkel. Más része a lelki köves talajon fonnyad el: sokan nem tartják érdemesnek az ilyen kapcsolatfelvételi kísérleteket a válaszra. Néhány blogger (különösen „jól menő”, szponzorok által is segített nagyobb blogok esetében) annyira biztos a maga kompetenciájában és köreiben, hogy nem akar foglalkozni kívülállókkal, különösen „kisebbekkel”. Ők kevésbé érzik az egymásrautaltságot, így a szellemi bajtársiasságot is más szinten értelmezik. És persze nem lehet eltekinteni az érzelmektől sem: ha követjük egymás megnyilvánulásait, világosan kirajzolódnak az eszmei-hitbeli szekértáborok. Néhányan meglepődnek, hogy meghívjuk őket annak ellenére is, hogy egy kommentben a Kísértő szálláscsinálóinak neveztek korábban minket. És bizonyára nem könnyű reagálni egy „másként gondolkodó” vagy esetleg egy média-rivális meghívására sem. Mert ma már ilyen is van: rivalizálás a keresztény médiában, verseny a médiafogyasztók e szűk rétegének a figyelméért, kattintásaiért, lájkjaiért. Hiszen a figyelem is véges, nem osztható százfelé. A féltékenység ugyan nem keresztény erény, de emberi tulajdonság.
Akik viszont válaszolnak a meghívásra, többnyire jó érzéssel teszik. Ilyenkor következik a sajnálkozás, hogy messze lakunk egymástól, vagy már elígérték magukat más programra. Ezek valós problémák, a személyes találkozást leginkább a távolság és az időhiány hiúsíthatja meg. Szívből sajnáljuk mindig, hogy a határon túli magyar bloggerekkel például esélyünk sincs találkozni. Így amikor az a húsz körüli létszám összejön, teljesen elégedettek vagyunk, mert a valós lehetőségeinket tükrözi. Megtiszteltetésnek érezzük, ha valaki „visszatérő vendégként” többször is eljön, és mindig izgalommal várjuk az új arcokat.

Az elmúlt hat találkozóról sok érdekes, emlékezetes mozzanatot őriztem meg. Az elsőt 2013. április 4-én tartottuk (erről még volt energiánk részletes beszámolót írni). A második találkozót ugyanabban az évben, szeptemberben tartottuk, mert vitt minket a lelkesedés. (Micsoda energiák rejtőztek még bennünk!) Ezen Aczél Petra médiaszakember tartott egy lendületes ismeretterjesztő előadást a médiafogyasztók szokásairól. Ő tette világossá számunkra, mennyire nehéz a mai információáradatban megszerezni az emberek figyelmét, s hogy micsoda rekordnak számít, ha egy cikk elolvasására két(!) percet szán valaki. E a találkozó arról is emlékezetes lett, hogy legalább öt ex-Jehova tanúja vett részt, akik nagyon intenzív hitigazság-keresésben éltek. A belső levlistán később parázs vitákat is generáltak, néhányan közülük pedig később hithagyókká, sőt, keresztényellenesekké váltak. Nagyon tanulságos volt figyelemmel kísérni lelki tipródásukat és a hatalmas indulatot, ami az átvertség érzése miatt bennük feszült.

A harmadik találkozó 2014. tavaszán zajlott, egy nagy segélyszervezet vezetőjét kértük fel előadónak, aki az utolsó pillanatban lemondta a részvételt. Sajgó Szabolcs jezsuita atya ugrott be helyette, az ő segítségével kerestük a keresztény bloggerek feladatait és lehetőségét az örömhír terjesztésében.
A negyedik találkozóra egy évvel később, 2015. tavaszán került sor. Három nagyon sikeres keresztény blog (Gyereketető, KÉK nevelés és Reposzt) bemutatásával, tapasztalataik megosztásával kívántuk inspirálni a többieket. (Verestói Nárcisz írt erről az alkalomról összefoglalót.)
Az ötödik találkozót 2016 áprilisában informatikai tudásunk bővítésének és a migráció témájának szenteltük. Az előbbi témába bloggertársunk, Jorsits Attila segítségével, a másodikba Speidl Bianka orientalista segítségével pillanthattunk be. Mindkettőjüket a „hiteles” szóval jellemezhetem leginkább. (A migrációs előadásról Kézdi Beáta számolt be, nem osztva az előadó nézeteit.)

Így érkeztünk el 2017 márciusában a hatodik találkozóhoz. Erős érzelmi töltésű esemény volt. Engem meghatott, hogy vidékről, egészen messziről is eljöttek olyan bloggertársak, akiket már régóta hívtunk. És az esemény tele volt embert próbáló meglepetésekkel: rosszal is és jóval is. Mindjárt a találkozó kezdetén egy beteg lelkű hölgy indulatos kirohanást intézett az egyik résztvevő ellen, követelve, hogy távozzon, mert úgy gondolja, hogy egy bűnöző. Később már mindenkit vádolt, és úgy tűnt, el akarja lehetetleníteni a találkozót. Érdekes volt megfigyelni, ki hogyan kezeli ezt a váratlan és nagyon nehéz helyzetet. A döbbenet és a szervezők iránt tanúsított szolidaritás vegyes érzései kavarogtak a teremben. Végül Kóczián Mari mentálhigiénés képzéseken edzett türelme, a résztvevők támogatása és a helyi portás határozott fellépése eredményeként a furcsa provokátor távozott. A találkozó második felében szintén nem várt, jó meglepetésben volt részünk: meglátogatott minket Henri Boulad atya, a közel-keleti keresztények hiteles és energikus képviselője, aki felszólított bennünket, hogy ne habozzunk, változtassuk meg Európát, tegyük kereszténnyé. Minden eszköz a kezünkben van, csak használjuk! Ilyen események után nem csoda, ha meghívott előadónk, Fekete Ágnes református lelkész, rádiós szerkesztő szavai különös érzelmi töltést és hangsúlyt kaptak, amikor az ökumenéről és a reformációról mint hitbeli rügyfakadásról, forrásról beszélt.

Hat találkozóval a hátunk mögött úgy érezzük, hogy a személyességnek változatlanul varázsa van, és a bizalmatlanságaink legyőzésére esélyt kell adni. Belső levelezőlistánk egyre több taggal bővül, és ez lehetővé teszi, hogy időnként megvitathassunk hitbeli, társadalmi kérdéseket, adhassunk egymásnak információkat. Ennél is fontosabb azonban, hogy aki egyszer leült szemtől szemben egy bloggerrel, jó eséllyel soha nem fog kommentnek álcázott sarat dobálni rá, még akkor se, ha nagyon-nagyon nem ért vele egyet. Egyszerűen azért, mert annak a másiknak emberarca lett. Az elvbarátokat is jó személyesen megismerni, mert így elkerülhetjük a lelki „egy húron pendülésből” adódó túlzott idealizálást. Ez is a valósághoz köt minket.

Kölnei Lívia