A “Némaság” mellett nem lehet szó nélkül elmenni! – Scorsese új filmjéről
Régóta vártak a Némaságra. Egyszer már megnézték. Most éppen arra várnak, hogy újra időt szakíthassanak a mozira. – A Talita szerkesztői két másik oldal számára már megírták filmajánlójukat. Hogyan látják ezt a felkavaró alkotást? – idézünk mindkét írásból.
Hosszú, nehezen elviselhető, de nagyszerű film. Valósággal lenyűgözi, belenyomja a nézőt a székbe, már azt, aki egyáltalán megérti, hogy mi ennek a lélektani drámának az értelme és tétje: aki tudja, mi a hitehagyás. Már-már heroikus az a küzdelem, az az akaraterő, ahogyan Scorsese megmutatni szándékozik a világnak ezt a nagyszerű, de nyomasztó művet. Nemcsak a regényt magát, hanem a japán történelemnek azt a 17. századi korszakát, amikor a japán keresztényekre és a misszionáriusokra nagyon nehéz, megfélemlítésekkel és kínzásokkal fenyegető időszak köszöntött. A japán állami vezetők rájöttek, hogy a vértanúk példája csak megerősíti a hitet a keresztényekben, ezért hitehagyásra kényszerítették a keresztény vezetőket, hogy ezáltal elbizonytalanítsák híveiket. Erre a sorsra jutott Ferreira jezsuita atya is (Liam Neeson), aki hitét megtagadva a japán társadalmi elvárásoknak megfelelő életformára tért át, és megírta a keresztény tanok cáfolatát. Jezsuita tanítványai, Rodrigues atya (Andrew Garfield) és Francisco Garrpe atya (Adam Driver) nem akarják elhinni mesterük hitehagyását, ezért az indiai Makaóból Japánba szöknek, hogy megkeressék őt. „Csak a szívüket vitték” – hangzik el a filmben, és a legnagyobb megpróbáltatást valóban a szívükben szenvedik majd el. Találkoznak a japán falvakban élő keresztényekkel, akik hosszú ideje pap nélkül őrzik és élik hitüket, miközben szörnyű megpróbáltatásokkal zaklatják őket a hatóságok. Szabad-e feláldozni őket azért, hogy a két portugál szerzetes hű maradjon Jézusba vetett hitéhez? Vajon mit tenne a helyükben Jézus? Szinte megoldhatatlan dilemma, és bármelyik döntés csak szörnyű lehet annak, aki tisztában van a hit és a hitehagyás jelentésével. (Kölnei Lívia)
Az írás folytatása a Képmás online oldalán olvasható: Némaság – Ki vallja meg Jézust az emberek előtt?
Itt nem is titkolhatjuk tovább, hogy a Némaság nemhogy nagyon keresztény, de nagyon jezsuita film is. És nemcsak azért, mert a hősei jezsuiták, hanem a szemléletében, lelkiségégen, azt is mondhatnám: anyagában az. Olyan, mintha a Szent Ignác-i lelkigyakorlatok harmadik hetében játszódna: A lelkigyakorlatozó már megkapta az első két hét kegyelmeit, élete alapja a szerető Isten megtapasztalása, szembenézett bűnösségével, és mély zavarodottságot élt át, hogy Isten így is, bűneivel együtt is mélységesen szereti. Jézus történetét követve megszületett benne a mindennél erősebb vágy, hogy Krisztust kövesse.
Ez az a pillanat, amikor a film elkezdődik. És innentől kezdve, akár a lelkigyakorlatok harmadik hetében, elkezdődik a Passió, Krisztus követése a szenvedésben. Hogy aztán megérkezik-e Rodrigues atya a negyedik hétbe, amikor a Világba Jött Szeretet öröme teljesen átjárja a lelkigyakorlatozót, maradjon a film titka, és azoké, akik majd megnézik.
Mindenesetre a filmet látva annyit elárulhatok, hogy a hitet, Krisztust talán nem is lehetséges elhagyni, megtagadni…
Kinek ajánljuk a filmet?
- A japán kultúra, történelem, vagy általában Japán kedvelőinek.
- A jezsuita lelkiségben élőknek, és a jezsuiták iránt érdeklődőknek.
- Türelmeseknek, akik végig bírnak ülni 161 percet.
- Hivatásukat keresőknek, elhagyóknak, megtaláltaknak.
Kinek nem ajánljuk a filmet?
- Azoknak, akik nem szeretik a lassú filmeket.
- Azoknak, akik nem szeretnének különleges 17. századi japán kínzási és kivégzési módokkal megismerkedni.
A teljes cikk a Párbeszéd Háza/Reflexió oldalon olvasható – Nagyon keresztény filmet rendezett Scorsese – Némaság
Némaság ( Silence), történelmi film, 16 éven aluliak számára nem ajánlott, feliratos, 161 perc. Rendezte: Martin Scorsese. Endó Súszaku regénye alapján a forgatókönyvet írta Jay Cocks és Martin Scorsese. Operatőr: Rodrigo Prieto. Szereplők: Andrew Garfield, Liam Neeson, Adam Driver, Ciarán Hinds, Tadanobu Asano. Bemutató dátum: 2017. március 16.
Forgalmazza: Freeman Film.
Filmekről írtuk:
Így talált meg bennünket az Oscar-díjas “Mindenki”
Járjunk keresztutat filmekkel!
Fehér isten – Kutyák lázadása Budapesten
Vadászat – Pedofil-bélyeg és ártatlanság
Tweet
Hozzászólások
Más értékelést is nagyon célszerű elolvasni, mert az itt leírtak csak részigazságok!
Nem gondoltuk, hogy a filmajánlóinkkal teljes körű elemzést adtunk, erre nem is lenne ebben a műfajban lehetőség. 🙂
Igen, ez pl.legalább megközelíti az igazságot, a fenti írás csak félrevezet. Nem is értem miért halt és hal meg napkainkban is annyi keresztény ha nem lehet megtagadni Jézust…
http://777blog.hu/blog/hodasz-andras/meg-egyszer-nemasagrol/
Kedves Ágnes!
Köszönjük, hogy megosztottad velünk Hodász András írását, bár azon erősen gondolkodom, hogy miért írta meg ezt a cikket, amikor ezzel fejezi be:
“Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ez az írás szigorúan elméleti, és emellett még erősen hiányos is. Elméleti, mert nem állíthatja senki, hogy egy ilyen vagy akár hasonló szituációban ő majd erős lesz – én sem hencegek ilyesmivel.”
A film pont szigorúan gyakorlati, tehát a lényege, hogy moralizálva, elméleteket felállítva sajnos nem lehet hozzá közel kerülni, csak távolabb. 🙂