Szeretem a Katolikus Egyházat – de…
Szeretem a Katolikus Egyházat. Rengeteg barátom van onnan, csodálatos, megbocsátó emberek, bátor hitvallók. Az utóbbi időben sorra olyan pápáink vannak, hogy le a kalappal előttük. Büszke vagyok elődeinkre, a bátor francia hittérítő papokra, akikre félelmek és olykor kínhalál várt Kínában, Assisi Szent Ferencre, Kalkuttai Teréz anyára, Kárpáti Laci atyára, aki Sao Paolóban, egy teljesen összezúzott és haldokló kisgyerek 99%-os gyógyulását imádkozta ki pár éve. Lehet sorolni. DE.
Hol van a kollegiális Egyház?
A II. Vatikáni Zsinat az Egyházat kollegiális egyházként határozta meg. „Isten Népe” – alkotta meg a kifejezést a hívő közösségre a püspökök gyűlése. A laikusok és a papság közti távolság hivatalosan is csökkent, kvázi megszűnt. De akkor miért nem szűnt meg tényleg?
Persze, szükséges, hogy a papság irányítson, kell a rend, a felelős személyek és ezek szervezete. (Isten mentsen a káosztól!) De miért maradnak sokszor magukra a hívek az ötleteikkel? Miért nem kapnak még elvi támogatást sem?
Miért nem veszik át a munka nagyobb részét civilek?
Miért vannak úgy túlterhelve hivatali és iskolai teendőkkel a papok, hogy a híveket nem látogatják, személyes kapcsolatuk alig van velük? Ha ilyen sok a teendő, miért nem lépnek be helyettük civilek? A dolog adott, a feladat fontos. Rugalmasabbnak kellene lenni.
Miért nehéz a bocsánatkérés?
Félelem a “nehéz” emberektől
Biztos, hogy vezetőinket mindig a Szentlélek vezeti, s nem túlzott félelmeik, aggályaik? (Nem a jogos óvatosság ellen beszélek.) Az elváltak és homoszexuálisok, a szexuálisan szabados életvitelű fiatalok miért nincsenek megszólítva? Persze gond őket betagozni az Egyházba, de vállaljuk már ezt a gondot! (Ne egyedül! Csak az Úrral. Első körben saját hittesóink fognak szembejönni velünk, aztán az elcsüggedt kirekesztettekbe kell életet „verni”… Jézus nélkül nem megy.)
Hol vannak a férfiak?
A férfiak… miért nincsenek köztünk? Nem lehet, hogy puhánynak és sértődöttnek látnak minket, és egy derűs, magabiztos közösség vonzaná őket, ahol érték a férfiasság (és a nőiesség), és ahol az Úr nagy dolgokat cselekszik? Természetes-nagy dolgokat (mint mosolyt varázsolni valaki arcára) és természetfeletti-nagy dolgokat (mint az, hogy imára meggyógyul valaki.) Mert kérik rá Őt, és bíznak Benne, hogy megteszi. És józanul élnek a természetfeletti vezetéssel.
Tudom én, veszélyekkel jár a megszokott, kényelmes út biztonságát elhagyni, hiszen a sövényen túl farkasok is ólálkodnak. Rejtett bűnök, magukhoz rántani akaró bűnösök. De az Úr is ott van, és vele az egész Menny. Ki az erősebb, szerintetek? A hibázástól félünk? Legalább megtudnánk, hogy élünk, hogy tudunk sebződni, megbocsátani és bocsánatot kérni, bölcsebbé és erősebbé válni!
Testvéreim az Úrban! Kereszténynek lenni kaland ám! És nem is akármilyen!
Toplak Zoltán
A szerző online magazinja: Férfiak Lapja
Kép innen.
Hasonló cikkeinkből:
Jézus módszere a “tanítványozás”
Tweet