Ferenc pápa annyira szabad, hogy nyugodtan kritizálhatom
Állandóak a viták arról, hogy a pápa tévedhetetlen-e vagy sem, hogy egy katolikusnak mennyire kell elfogadni a nézeteit, hogy egyáltalán kötelező-e a pápát mindenben követni.
Amikor megválasztották Ferencet, nagyon-nagyon örültem neki, úgy éreztem, az a lelkiség, amit képvisel és az emberi attitűd, amit él, nagyon közel van hozzám. Erről többször írtam, sőt, a pápa védelmében vitába is keveredtem.
Aztán jött a nagy vízválasztó, a keresztények – és mindenki más – Rubiconja, a menekültválság vagy migránsválság. Minthogy ez egy olyan kérdés, amelyben mindenkinek vannak érzelmei, gondolatai, kimondott és kimondatlan véleménye. Miután mi a kimondott véleményeket jobban szeretjük, írtunk a sajátunkról is – amelyet a mai napig kiegyensúlyozott, abszolút vállalható álláspontnak tartunk.
Azt is kezdjük megszokni, hogy Ferenc pápa lett az ateisták és antiteisták bezzegpápája. Igaz, hogy az ateisták nem hisznek abban, hogy létezik transzcendencia, az antiteisták pedig aktívan harcolnak is azok ellen, akik szerint létezik – a pápa szavait mégis előszeretettel és alapvetően félreérthetően idézgetik, ha olyan kérdésekről van szó, amelyekben szerintük a pápának más és messze modernebb véleménye van, mint elődeinek. Ilyen pl. az abortuszkérdés, a válás, a homoszexualitás témája és most – a migránsválság.
Azt olvasom, hogy amikor legutóbb evangélikus zarándokok – zarándokolni jó, örülök, hogy erre a protestáns testvérek is kezdenek ráérezni! – előtt került szóba a téma, Ferenc ezt mondta nekik:
„Képmutatás kereszténynek mondani magad és közben elüldözni egy menekültet vagy valakit, aki segítséget keres, aki éhes vagy szomjas, eltaszítani valakit, akinek a segítségemre van szüksége.”
A pápa arról is beszélt, hogy nem szereti az ellentmondást, hogy egyesek, miközben meg akarják védeni a kereszténységet Nyugaton, a menekültek és más vallások ellen vannak.
„Nem élhetsz keresztényként anélkül, hogy azt tedd, amit Jézus tanított.” (Index.hu)
Miközben teljes mértékben egyetértek Ferenccel, és tudom, hogy a kérdést messzemenően komplexen látja, van néhány dolog, amit fontosnak tartok megjegyezni, miután így, ebben a formában Ferenc szavai egy mindkét oldalán hordható kabátra hasonlítanak, és ha akarom így hordom, ha akarom, úgy.
Mert hogyan is fog engem Krisztus, a Világ Bírája megítélni majd az utolsó napon? Mi alapján? Hiszem, hogy a cselekedeteim, szavaim, érzéseim és gondolataim alapján – minthogy Ő mindazokba belelát. Így aztán hiszek abban is, hogy számít neki az az aggodalom, amit a szeretteim iránt, az elkövetkező nemzedékek iránt, Európa iránt érzek. És miután – lelkiismeretem szerint – a jelenlegi migránsválságot egy alapvetően a harmadik világot és annak embereit ma is csak eszköznek látó gazdasági-politikai akarat, a pénz uralmának hódolók által generált és bátorított folyamatnak látom, így nem tudom elfogadni, hogy ezt a tendenciát szolgáljam. Vagyis: úgy gondolom, hogy a keresztény Európának minden erejével azon kéne lennie, hogy az embercsempész iparág ellen harcoljon, és lehetővé váljon, hogy a Föld minden emberének alapvetően a saját szülőhelyén legyen lehetősége boldogulni. Nem hiszek abban, hogy egy szír, egy afgán, egy eritreai – általános értelemben – teljesebb életet élhet itt, mint ott, ahová született. Ezt egyébként magamra is igaznak tartom: nem hiszem, hogy – én – bárhol teljesebb életet élhetnék, mint itt, a hazámban.
Nagyon sok keresztényt – és nem keresztényt – ismerek, akik ugyanezt gondolják. És akik ráadásul nem szeretnék ezt a véleményüket eltitkolni. Nem tartják ezt az elképzelést szégyenletesnek, cikinek vagy nem pc-nek. Akikben egy szemernyi gyűlölet nincs azokkal az emberekkel szemben, akik Ázsiából, Afrikából Európába jöttek, de mégis úgy gondolják: nem lenne jó, ha a migrációs folyamat ebben az ütemben folytatódna vagy felgyorsulna. Ezeknek a keresztény és nem keresztény embereknek a többsége nem fordul el és segít, ha – személyesen – szembe találkozik egy menekülttel vagy szegénnyel, elesettel, rászorulóval, és ezt természetesnek gondolja, mint ahogy ez számomra is természetes. Reménykedem benne, hogy a Világbíró Krisztus erre épít majd, amikor megítél bennünket.
És olyan keresztényt – és nem keresztényt – is ismerek, akik most a világ szemében megdicsőülhetnek: merthogy hangosan követelik a migránsok korlát nélküli befogadását, az irgalmasság gyakorlását, miközben sokan közülük nem tesznek erőfeszítéseket, hogy embertársuknak valóban – személyesen – segítsenek. Annak, aki közel van hozzájuk, annak, aki a legközelebb áll hozzájuk: házastársuknak, gyerekeiknek, rokonaiknak, barátaiknak, honfitársaiknak, szegényeknek, magyaroknak, cigányoknak, hajléktalanoknak – nem sorolom tovább. Elvben szolidárisak, míg a gyakorlatban nem.
Azzal is tisztában vagyok, hogy vannak olyan keresztények és nem keresztények, akik a befogadás pártján állnak elvben és gyakorlatban is, és bár nem tudok velük egyetérteni, tevékenységüket mélyen tisztelem.
Elfogadom, hogy többféle vélemény van, elfogadom, hogy még keresztények sem értenek egyet ebben a kérdésben, azt azonban nem fogadom el, hogy a véleményem miatt számon kérjenek, és én is szeretnék feltenni egy-két kérdést az engem számon kérőknek:
– Mikor adtál utoljára egy kis pénzt – a sajátodból – egy hajléktalannak?
– Mikor csomagoltál utoljára valamit a karitásznak, valamelyik segélyszervezetnek?
– Mikor végeztél utoljára önkéntes munkát – valóban ingyen?
– Gondolkodtál már rajta, mit adsz karácsony előtt a szegényeknek, akik a közeledben élnek?
– Mikor beszélgettél utoljára – igazán odaszánva az idődet – a gyerekeddel, házastársaddal, szüleiddel, – valakivel, akivel régóta nem találkoztál, vagy életedben először láttad?
– Mikor adtad át utoljára a helyedet a buszon?
– Mikor gondoltál utoljára mély, fájdalmas szeretettel valakire?
Mert ha nem tudsz válaszolni, akkor én azt mondom, hogy te nem vagy igazán…
Nem, nem mondom. Azért nem, mert nem az én dolgom, hogy egy általam megadott szempont szerint ad hoc megítéljem az embereket. Sőt, azt gondolom, hogy a pápa dolga sem az, hogy ostorozza a keresztényeket. Isten nem emberi szemmel néz bennünket, hanem egy sokkal szélesebb látókörű optikával, mint amit mi egyáltalán el tudunk képzelni. És ez a mi szerencsénk. Sőt, az általam nagyon tisztelt Ferenc pápáé is.
Kapcsolódó cikkeinkből:
Henri Boulad: A Nyugat flörtöl az iszlamizmussal
Ferenc pápa, van rajtad sapka? Nincs?
Mégsem szeretjük Ferenc pápát?
Nyílt kérdések menekültügyben Beer Miklós püspök atyához
Tweet
Hozzászólások
Vagyis: úgy gondolom, hogy a keresztény Európának minden erejével azon kéne lennie, hogy az embercsempész iparág ellen harcoljon, és lehetővé váljon, hogy a Föld minden emberének alapvetően a saját szülőhelyén legyen lehetősége boldogulni. Nem hiszek abban, hogy egy szír, egy afgán, egy eritreai – általános értelemben – teljesebb életet élhet itt, mint ott, ahová született. Ezt egyébként magamra is igaznak tartom: nem hiszem, hogy – én – bárhol teljesebb életet élhetnék, mint itt, a hazámban.
1. Nem az embercsempész iparág szervezi a menekülteket Európába, ők csak kihasználják a helyzetet és nyerészkednek
2. szép és jó lenne ha a saját szülőföldjén boldogulhatna mindenki. magyarként azért jelenleg egy kicsit könnyebb helyzetben vagyunk mint a cikkben felsorolt szír, afgán vagy eritreai barátaink, így a fotelből ezt kényelmesen kijelenthetjük
3. Szerintem sokan vannak olyanok is, akik nem akarják a menekültek korlátok nélküli befogadását, de nem ülnek fel annak a politikai hecckampánynak sem, ami a menekültek ellen irányul. És uram bocsá’ esetleg még irgalmasok is.
Összességében nagyon szomorúnak tartom, hogy a hecckampánnyal sikerült az emberek között jó nagy ellentéteket szítani, a menekültválságot fekete és fehér (értsd migránssimogató és migránsellenes) kategóriákra szűkíteni – ennek pedig az lett az egyik kézzel fogható következménye, hogy nagyon sok katolikus mára Ferenc pápát teljesen elutasítja a menekültekkel kapcsolatos álláspontja miatt. (A többi következményt most hagyjuk.)
Teljesen egyetértek Tónival!
Kedves Tóni!
1. “a jelenlegi migránsválságot egy alapvetően a harmadik világot és annak embereit ma is csak eszköznek látó gazdasági-politikai akarat, a pénz uralmának hódolók által generált és bátorított folyamatnak látom”
2. Állítottam-e, hogy nekik nem nehezebb? és miután számos honfitársunk elhagyja Magyarországot azzal a motivációval, hogy “itt nem lehet élni”, úgy gondolom, ez itt sem mindenkinek ilyen egyértelmű.
3. “Szerintem sokan vannak olyanok is, akik nem akarják a menekültek korlátok nélküli befogadását, de nem ülnek fel annak a politikai hecckampánynak sem, ami a menekültek ellen irányul. És uram bocsá’ esetleg még irgalmasok is.” – Remélhetőleg én is közéjük tartozom.
A cikket pont amiatt írtam, hogy ne csak szélsőségekben gondolkodjunk, és ráadásul még csak el sem utasítom a pápát ebben a kérdésben, de úgy gondolom, a megnyilatkozásai lehetnének megfontoltabbak.
Nemcsak a migránsválság kapcsán tett kijelentései zűrzavarosak és megbotránkoztatóak. Csak ez az a téma, ami a hittől távolabb lévőknek is feltűnő.
Ez így van. Mg akkor is kizárólag a szülőházadban tudsz teljes életet élni, ha azt sajnálatos módon közben sz*rrá bombázták.
Vagy ha a születésed 5-10 fokkal lett magasabb az átlaghőmérséklet ls 1 méterrel magasabb a tengervíz, ivóvizet pedig csak a népszerű, vízcseppes képernyővédőn látsz. Hősiesen ott kell ragadnunk, ahova születtünk, a nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely, áldjon, vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell!
Azt gondolom, hogy ehhez a kérdéshez döntően hozzátartozik a segítő szeretet témaköre is. Aki valaha is foglalkozott szegényekkel, az tudja, hogy ez a szolgálat nem diadalmenet. A rászorultak sok esetben nem a mi általunk idealizált módon fogadják a segítséget, még akkor sem, ha jogosan veszik igénybe.
Nem lehet pusztán érzelmi alapon segíteni másoknak, nagyfokú józanságra is szükség van, amellyel figyelembe vesszük a segítendő személy valós szükségleteit, a körülményeket és a lehetőségeinket.
Ezért szerintem kell befogadni menekülteket, de nem szabad támogatni a tömeges ellenőrizetlen, illegális bevándorlást. Mint ahogy az is felelőtlenség lenne, ha mérsékelt életkörülményeink mellett, több gyerekünk mellé befogadnánk mondjuk négy-öt hajléktalant, akik közül pl. kettő skizofrén (mert ez egyébként nem ritka). De nyilván meg tudjuk találni a konkrét módját, hogy adott esetben segítsünk a hajléktalanoknak.
Nagyon nagy problémának tartom a migráció kapcsán a kulturális különbségeket, főleg ami a nők megítélését és társadalmi helyzetét illeti. Németországban vannak szemléletformáló önkéntes tanfolyamok; döbbenetesen kevesen vesznek részt, és ők is folyamatos atrocitásoknak vannak kitéve a többiek részéről. Hiába lakatunk jól tömegeket (ami csak átmeneti, mert nagyon sokan maradnak munka nélkül), ha közben a társadalom alapjai rendülnek meg.
Szomorú, de nem hiszem, hogy a jelenlegi európai koncepció hosszútávon megoldja a menekültek helyzetét.